Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » 4,62 átlag hetedik osztályban...

4,62 átlag hetedik osztályban szerintetek milyen?

Figyelt kérdés
Az a helyzet, hogy hetedik osztályos vagyok, és már most nagyon parázok a felvételitől. Mindenképpen gimnáziumba szeretnék járni. Ugye a hetedik féléve is már beleszámít a felvételibe. Vagy is ezt mondják... Negyedik osztályig kitűnő voltam, aztán jött az ötödik... Ott 4,5 átlagú voltam. Hatodikban 4,3. A német volt az a tantárgy amiből mindig kitűnő voltam. Nos hát most hetedik félévben nem sikerült. 5 db négyesem lett és 8 db ötösöm. És a legfontosabb tantárgyakból lettem négyes. Fizika, kémia, magyar, matematika, német. A fizikáról annyit, hogy nem is értem a tanárt, hogy miért nem adta meg. Nagyon szorgalmas vagyok fizikából. Volt egy témazáró négyesem és egy kis négyesem. Ezek mellett volt 3 db ötösöm és egy témazáró 5-ös. Volt olyan, hogy az én dolgozatom csillagos ötös lett, és csak nekem lett ötös. Voltak plusz munkáim is.. De hát nem adta meg. Úgy érzem, hogy fizikából nem fog sikerülni az 5-ös.. Németből már 1 hét alatt össze szedtem 5 db ötöst..szóval azért nem aggódok. Matekból is mindig hoztam az erős négyes szintet. Magyar az meg már... Necces... De úgy érzem,hogy abból is meglesz a 4-es... Szóval a kémia még a nagy ellenségem... Ja még annyit, hogy történelemből vagyok a legjobb, 10 db ötösöm volt, csomó plusz munkám, jelentkezek. De nem adta meg a kitűnőt. Azt mondja, idézem: "Lehet, hogy csak ötöseid vannak, de nem vagy méltó a kitűnőre. Nem érdemled meg. Nem tudsz válaszolni a tavalyi és az előző anyagokból vett kérdésekre. Azt is tudni kéne". Kérdezett 3-at, Abból kettő tavalyi és egy előző anyagból volt. Hát nem értem ezt a tanárt. Na mindegy. Biológiából megkaptam a kitűnőt. De nem érzem, hogy megérdemeltem volna. Tudtam sok dolgozatnál előre a kérdéseket. Igaz, hogy megtanultam az anyagokat, de mégse... Nagyon rossz érzés. Sokan vannak még így, akik kitűnők lettek, de őket nem érdekli, hogy éppen, hogy lettek azok... Na lényeg az, hogy szerintetek a 4,6 (4,62) elég ahhoz hetedikben, hogy bejussak egy gimnáziumba? Ha németből javítok, és megtartom a többit, akkor 4,76... És ha még kémiából javítok (ami igazából menne, ha lenne erőm megtanulni 12 anyagot...év elején beteg voltam 2 hétig, és utána mikor vissza jöttek egymás után 3 órán engem feleltetett... Azzal a jelszóval, hogy attól, hogy beteg voltál tudnod kéne az anyagot.. Én az első órán nem tudtam semmit..A második órán megtanultam az előző óra anyagát azt kiválóan tudtam, de csak 4-est adott, mert csak 2 anyagot tudok... A 3. órára megtanultam 1 nap alatt 9 anyagot. 5-re feleltem. Nagyon komoly volt.. Délután 2-től este 10-ig tanultam. És reggel még 5:50-től 7:20-ig...) A LÉNYEG, A FŐ KÉRDÉSEM SZÓVAL, HOGY 4,6-4,7 ELÉG, HOGY BETUDJAK JUTNI A GIMNÁZIUMBA? Köszönöm mindenki válaszát. (Bocsánat ha vannak fogalmazási hibák, mentségemre szóljon, hogy nagyon náthás vagyok :-) ) Köszönöm mindenkinek aki segít, és bocsi, hogy kicsit hosszúra sikeredett.

2014. febr. 5. 14:42
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Too long didn't read. 4,62-es átlag az elég jónak számít.
2014. febr. 5. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Tudom..Hosszúra sikeredett, de úgy éreztem, hogy ha már kérdezek a jegyeim átlagáról, akkor legalább tudjátok, hogy egyes tantárgyakból hogy állok. És most, hogy vissza olvastam sok hibát találtam és sok fölösleges dolgot, szóval bocsánat!

Köszönöm azért a gyors választ!

2014. febr. 5. 14:51
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
A hetedik félév nem számít bele a felvételibe. A hetedik év vége, és a nyolcadik félév, amit néznek.
2014. febr. 5. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
Én is gondoltam, oda is írtam,hogy "Vagy is ezt mondják". Ezzel ijesztget már mindenki... De akkor év végén szerinted/szerintetek a 4,6-4,7 átlag jónak számít? (van olyan osztálytársam aki 5,0 átlagú. És 3-4 tantárgyból lett kitűnő).
2014. febr. 5. 14:55
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Igen, jó az az átlag, de ugye tudod, hogy a kitűnő az azt jelenti, hogy csak ötösei vannak, viszont az ötös az félévi osztályzatoknál 4,6-ra megadott ötös is ötös, és a "csak ötösei vannak" is az, ezt nem fogják felvételinél nézni, és az év végi, félévi átlagod sem lesz attól más, hogy kereken ötösre állsz, vagy éppen hogy megkaptad.

Nem írásos, hanem szám formájában kerül majd be a felvételibe, így ebből a szempontból mindegy, hogy 4,6 és ötös, vagy 5,0 az átlaga, és úgy ötös ( mondjuk földrajzból ).

2014. febr. 5. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
67%

Senkit nem érdekel, hányas lett a dolgozatod és hány kérdést kaptál. Az sem, hogy 3,6-ra álltál és felkerekítették négyesre vagy szemét a tanár, és 4,6-tal is csak 4-est adott. Csak a végeredmény számít, egyformán négyes mind.


VALAMILYEN gimibe biztosan felvesznek. Ha konkrétan kinéztél egy bizonyos gimit, annak kell utánanézned, hogy ott milyenek a követelmények.

De azt se felejtsd el, hogy giminek csak akkor van értelme, ha utána továbbtanulsz. Ha nem, akkor csak a munkanélküliek táborát fogod erősíteni. És ha már gimibe is alig jutsz be, akkor a gimiben még inkább lemaradsz, és esélyed se lesz továbbtanulni.

Ezt is mérlegeled. Egy jó szakma néha többet ér, mint egy gimi.

Sajnos, akármennyire is fiatal vagy, most kell eldönteni, hogy milyen vonalon akarsz továbbmenni, mi érdekel, és olyan sulit választani.

2014. febr. 5. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Szerintem félre értettük egymást. Tudom mi az a kitűnő. Ez az osztálytársam mindenből 5-ös lett év végén. Az év végi átlaga lett 5,0. Mindenből 4,7 felett lett... És ezeken belül volt 3 vagy 4 db tantárgya miből csak ötösei voltak. És abból kitűnő lett, szóval 5k.
2014. febr. 5. 15:03
 8/13 A kérdező kommentje:
15:03-as válaszoló. Tudom mit akarok csinálni. Tovább akarom majd menni főiskolára, vagy egyetemre. Utána néztem a gimnázium oldalán, de konkrétan nincs leírva. Tudom,hogy a nincs jelentősége annak, hogy én egyes tantárgyakból 4,6 vagyok vagy 3,6 az akkor is négyes. Nem fog senkit érdekelni, hogy én próbálkoztam ötös lenni, csak annyi, hogy négyes. Értem én mit akarsz... De viszont én nem vagyok olyan, hogy elkezdek valamit, és abba majd később nem érdekel. Én már 5.-ben elkezdtem tervezni, hogy hol akarok tovább tanulni. Tisztában vagyok, hogy ehhez sokat kell tanulnom. Nem akarok szakmát tanulni. Nem vagyok az a tipikus "ezermester". Nem vagyok jó technikából se, csak az elmélet miatt lettem ötös. Nem akarok szakmát tanulni. Én rendes gimnáziumban, rendes oktatást akarok. Még tovább akarok tanulni, és vinni valamire. Szorgalmasnak tartom magam, és ezt most nem felvágásból, illetve egoizmusból mondom. Mindennap sokáig tanulok. Reggel felkelek 5:50-kor, hogy még reggel is tanuljak. Késő estig tanulok. Nem csavargok, inkább otthon ülök és tanulok. Tudom, hogy most erre sokan mondanák, hogy "nem élem az életemet, egyszer élünk", de én így érzem jól magam. Én csak megkérdeztem, hogy SZERINTETEK, külső szemmel, ez az átlag, teljesítmény milyennek számít. Az iskola honlapján pedig, nem voltak ilyesmi adatok.
2014. febr. 5. 15:13
 9/13 anonim ***** válasza:
77%
4,5 felett elégnek kell hogy legyen a gimibejutáshoz. Ne törödj a mostani analfabéta tanárok dumájával. A gimiben értelmesebb emberek tanítanak! Sok sikert!
2014. febr. 5. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!!!!!
2014. febr. 5. 20:40
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!