Honnan ered, mit jelöl a "kettőpontnulla" (2. 0)?

A nyelv bonyolult. És nemcsak a hozzáértés határozza meg a róla való vélekedést, hanem az értelem, neveltetés és még sok más is. Igaza van annak, aki azt mondja, sajnálatos, ami a magyar nyelvvel ma történik. Igaza van annak, aki azt mondja, a nyelv változása maga a valóság. De ez esetben melyiknek van jobban igaza? Mert egyiknek bizonyosan, ez nyilvánvalóbb az egyszeregynél.

Talán a helyére kellene tenni néhány dolgot. A világ fejlődik, az ismeretek bővülnek, az eszköztárak is. Persze hogy fejlődnie kell a nyelvnek is, különben alkalmatlan lesz legfőbb funkciójára, a kommunikációra. Azonban minden eszközt, minden elméletet, minden tudományt erre érdemes szakértőik művelnek, kezelnek. Természetes, hogy mindenki hozzászólhat, de ha nem akarunk káoszt, akkor bizony egyesek jobban, mások kevésbé. Releváns és megalapozott vélemények számítanak. Megalapozatlan, ad hoc kívánságműsor nem számít, főleg nem, ha ütközik a dolog harmóniájával. (majdnem) Mindenki számára nyilvánvaló, szívműtétet gyakorlott műtőorvos végezzen. Autót mérnök alkosson, műszerász szereljen, amitől még izzót, kereket egy „műértő” is cserélhet. Ugyanez a helyzet a nyelvvel. Ne funkcionális analfabéta akarjon nyelvújító enni akkor se, ha beletrafál. Ne a nyelvtant alapfokon sem ismerő ember akarjon újszerű szavakat ragozni.

Értelmesemberek csoportja nem tűri az amatőr szívsebészt, sem a dilettáns autókreátort, mert messzebb lát, felismeri ennek negatív következményeit. Ugyanezen értelmes emberek csoportjának a nyelv alakulásában is meghatározó szerepe és felelőssége van. Akkor is, ha erről lemond!

Nyelveket használat, használhatóság szempontjából nagyon nem vetnék össze. Más a gyökerük, más a környezet, a szemlélet, az életmód, amiben kialakultak, ennélfogva más lehet a szerkezetük is. Ezért különös felelősség egyiket a másikban használni. Igen, a(z ó)görög, a latin számos szót kölcsönzött nyelvünknek. Azonban mi nem görögül vagy latinul beszélünk, és e nyelv használói nem ismernének rá az általunk használtakra. Persze, művelt emberek kölcsönösen igen, de ez nem általánosítható. Természetes, hogy átveszünk. szavaink nagy százaléka török (türk) eredetű, de lengyel barátaimmal is találtunk már közös kiejtést azonos fogalomra. Én egy szerkesztő szoftver segítségével írom e sorokat. Nem ám puha áruval, és nem is software-val. Hanem „sz”-szel kezdődővel, mert ettől magyar (már).

Hogy mi szép, mi hasznos, melyik szebb, vagy gazdagabb, rendkívül óvatosan vetendő össze. E tekintetben leginkább a nyelv művelőit, (fajsúlyos) szépírókat, költőket tudok mértékadónak elfogadni. Semmiképpen nem szeretnék egyetlen nyelvet sem kiemelni. De magyarként engedtessék meg nekem, hogy büszke legyek (és visszautasítsam, amennyiben sovinisztának neveznének), ha egy amerikai angol szépnek, kifejezőnek tartja nyelvemet. Ha nagy írók vélik úgy (például egy még büszkébb francia), hogy nyelvem gazdag, rengeteg árnyalatot tud érzékeltetni, hogy az érzelmek kifejezésében kevés nyelv versenyezhet vele. Ugyanakkor némi szomorúsággal veszem tudomásul, hogy a technikában kevéssé jeleskedik, köszönhetően annak is, hogy – részben mert kis nép vagyunk – kevés a pénzünk, eszköztárunk. Mi csak a fejünket használhatjuk, ezt a világ méltatja, elismeri (legalábbis a legutóbbi időkig, míg egyfelől a silányság mérhetetlenül el nem uralkodott e tájon, másfelől az üzleti mohóság a világban hovatovább csak a kellően nagy profitot tartja méltánylandónak – akár sok érték pusztulása árán, ennek ma bőven vagyunk tanúi).

Minthogy a nyelvet mindössze igyekszem jól használni, nem vagyok szakértője, kerülném a határozott kijelentéseket. Méltatlan. Azonban mégis azt gondolom, az egyoldalúság (az angol nyelv igézete) alapvetően sok ok miatt van így, közöttük az anglománia okán. Sznobok szokása a majmolás (funkciótlan használat). És nálunk a sznobság e tekintetben különösen terjed. Az indiaiak jó sokan vannak, és alapvetően részesítik előnyben az angolt. De nem sznobságból, nem a technikai előny okán, egyszerűen a rájuk kényszerített helyzet folytán. Ötszáz éve egy komplett földrész nem beszélt (nem is ismert) egy nyelvet, ma ugyanez a földrész anyanyelveként használja. Igen, Dél Amerika és a spanyol nyelv. Semmiféle előny, semmiféle spontán együttélési és bármely más ok nem állt fenn, egyetlen dolog állt fenn, a fennhatóság, a kolonializálás. Kazinczyk nem azért léptek fel, mert a nép pajszert használt és a spájzban tartotta a kaját. Hanem felelősséget éreztek a mértéktelen és elburjánzó németesítés ellen fellépni (ennyiben a török lényegesen toleránsabb volt). Én úgy gondolom, minden nyelv szép a maga nemében, és nincsenek hiányosságai. Legfeljebb a művelői között. Akik nem veszik a fáradságot a fejlesztésére, inkább kényelmesen sodródnak a silánysággal. Ebben súlyos felelőssége van az oktatói gárdának, az újságírásnak, és természetesen a kultúra, az irodalom más korifeusainak is (ha így jobb: vezéregyéniségeinek). Speciálisan nálunk: a politika elfuserált, tudatlan, ám annál pökhendibb, szándékos nyelvgyalázóinak.

Nem tisztem, csak belső igényem a magyar nyelv védelme. Nem más nyelvek ellenében, hanem mellette, de mindenképpen az egyensúly fenntartása miatt. Ez az egyensúly most kissé megbomlani látszik. Szinkronban a haza elhagyásával, az útjaink minőségével, az utcáink koszos és silány állapotával, számos más terület elsivatagosodásával, egyoldalúvá válásával, és e közegben a nyelv csak egy, bár annál fontosabb elem. Mintha mindazok, akik igenis tehetnek a nyelvünk szépségeinek gazdagságának megőrzéséért kifejező beszéddel, semmiképpen nem a magyarrá lett idegen szavaink mesterséges mellőzésével, hanem plasztikus fogalmazással, árnyaltan kifejezett mondanivalóval, nos ők háttérbe szorulnának. Ennek ellensúlyozása érdekében írtam, amit írtam. Mert a természettudományokból megtanultam, a folyamatok stabilitása az egyensúlyon múlik. Nem egyhangúságon, nem azonosság erőltetésén, hanem a sokszínűség egyensúlyán, ha úgy tetszik harmóniáján. Ha egy valaki elgondolkodik ezen, már megérte: ahogy Örkény mondta vala, „… ha ügyel rá, hogy közben gondolatai ne kalandozzanak szerte széjjel …. nagy dolgoknak juthat a nyomába”.