Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » A zsidó vallás valamilyen...

A zsidó vallás valamilyen szinten rasszista/soviniszta?

Figyelt kérdés
Nem vagyok antiszemita, csak felvetődött bennem a kérdés. Egyetlen jelenleg létező, nagyobb vallás van, ami nemzetiség és vér alapján öröklődik/kötődik. Ez a judaizmus. Egyedül a zsidóság hisz "kiválasztott nép"-ben. Sem a kereszténység, sem az iszlám, sem pedig bármi más vallás nem hisz ilyenben. Az említett két másik monoteista, ősi, ábrahámista vallás, egyetlen Istenben hisz, ami minden nemzeté. A judaizmusnál, a rabbinak a betérőt minimum 3-szor, de akár többször is le kell beszélni, arról, hogy betérjen. A Talmud egyértelműen fogalmaz nemcsak más vallásokról, hanem más népekről, miszerint a goj népekre és emberekre halál vár, valamint Jézust és a kereszténységet, valamint a pogányokat is próbálja a zsidóság ellenfeleként beállítani. Egyedül a zsidóság imádkozik egy területért, Izraelért, valamint ők imádkoznak egyedül kimondottan egy népért, "cion népéért", vagyis a zsidóságért. A legtöbb vallás az összes emberért imádkozik. Jól értelmezem vagy teljes mértékben elvetendő a gondolatmenetem? Tényleg valamilyen szinten soviniszta? Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy vannak soviniszta keresztények, muszlimok, buddhisták stb. is, de a zsidóságnál szembetűnő, hogy még a nagyon reformer közösségekben is jelen vannak, a fentebb elhangzottak. Még az ortodox kereszténység és a nem radikális, de tradicionális iszlám is azért imádkozik, hogy a többi vallás megtérjen, ezért nincsenek kimondottan ellenfeleik. A zsidóságnál viszont vannak és a betérés sem teljesen szabad.

2021. márc. 30. 13:56
1 2 3
 1/24 A kérdező kommentje:
Elnézést, hogy nem tagoltam, nehéz lett volna, az eszköz miatt.
2021. márc. 30. 13:57
 2/24 A kérdező kommentje:
Azt hogy imádkozik egy területért/nemzetért, úgy értettem, hogy az imádságban kimondottan benne van. Egy magyar keresztény imádkozhat Magyarországért, de nincs benne kimondottan az imában az ország/nemzet neve.
2021. márc. 30. 14:04
 3/24 anonim ***** válasza:
28%
Igen. Ez a válasz, szerintem is. Miközben lenézek minden hülye antiszemitát, magam pedig nem vagyok zsidó. Amennyire tudom a zsidó állam is különbseget tesz az ott tartózkodók között a tekintetben, hogy mi a származásuk. Azért fogalmaztam így, hogy “ ott tartózkodók”, mert nem tudom, hogy a különböző származású izraeli állampolgárok között is diszkriminál-e, de lehet, hogy igen. Sok antiszemita vádolja ezzel Izraelt. És ha tényleg diszkriminálnak származási alapon, akkor némileg joggal mondják rasszista államnak. De az ilyesféle dolgokról az a tapasztalatom, hogy általában nem pont úgy vannak, ahogy tudni véljük őket.
2021. márc. 30. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 Phoney ***** válasza:
"hanem más népekről, miszerint a goj népekre és emberekre halál vár" – ezt biztosan jól értelmezted? Csak mert a próféták könyvei szerint meg a volt pogány népek meghatottan egyesülnek majd az eljövendő messiás alatt, és ezt a projektet azért egy kicsit hazavágná, ha az összesre halál várna. Ráadásul ez azt is jelenti, hogy a Tanakh szerint a zsidók is azt a napot várják, amikor majd minden élő goj megtér és lelki közösségbe kerül velük, most attól függetlenül, hogy ezt egy eljövendő eseményhez kötik.
2021. márc. 30. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 A kérdező kommentje:
A zsidók nem engednek megtérni. A rabbinak KÖTELESSÉGE lebeszélni 3-szor, de lehetőleg többször is le kell a megtérésről. Az ókorban a zsidók, a keresztényeket nem tartották tisztának, mert sok pogány származású volt köztük. A Talmud, a zsidóság enciklopédiája pedig világosan fogalmaz annak a tekintetében, hogy a nem zsidó népek Jehovának utálatosak és hogy meg kell halniuk. A kereszténységről is eléggé megfélemlítően és gyűlöletkeltően írt. A judaizmus eleve egy nemzetre épül, szinte az összes többi vallással szemben, szóval nagyon nehéz betérni, sőt egyes leírások szerint szinte lehetetlen, ha nem zsidó nemzetiségű vagy vagy a zsidó vallásjog szerint nem vagy zsidó.
2021. márc. 30. 21:05
 6/24 anonim ***** válasza:
100%

"A rabbinak KÖTELESSÉGE lebeszélni 3-szor, de lehetőleg többször is le kell a megtérésről."

De csak azért, hogy meggyőződjön róla, hogy valóban akarja, teljes meggyőződéséből.

Amúgy a zsidó vallás erősen a zsidó nép köré épül. Például keresztény nép nincs. Lehet mondani, hogy a zsidók megtartották maguknak a vallásukat, és eléggé összetartó nép, hogy ezt megtehesse, kevéssé keveredtek, megmaradtak egységes népnek. Így nézve igaz, de azért túlzás lenne ezt sovinizmusnak hívni, vagy nézőpont kérdése. A cionista mozgalom is árnyalja a képet.

2021. márc. 30. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:
Nem csak azért. Hallottam már betért zsidót, aki arról számolt be, hogy nem kezelték egyenlően és gyakorlatilag lehetetlen volt megtérni. Ezt pontosan sovinizmusnak hívják, meg ott vannak még a fentebb írtak is. Az pedig egy vallásnál nem erény, hogy kimondottan egy népcsoporthoz tartozik szorosan. Keresztény nép nincs, ahogy iszlám sem, éppen ezért baj, hogy judaista nép viszont van.
2021. márc. 30. 21:41
 8/24 anonim ***** válasza:
69%

"Ezt pontosan sovinizmusnak hívják"

Akkor megválaszoltad a kérdésed? De akkor miért írtad ki?

2021. márc. 31. 01:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 Wadmalac ***** válasza:
76%

Minden vallás "soviniszta", ha úgy vesszük.

Mindegyik alacsonyabbrendűnek tekinti a "hitetleneket".

És mindegyikből ehet szerintem olyat idézgetni, ami azt sugallja, hogy agresszívan soviniszta, akár népirtásig fajulóan.

2021. márc. 31. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 A kérdező kommentje:
Az iszlám, meg a kereszténység nem hisz ilyenekben, én például keresztény vagyok, de vannak muszlim ismerőseim is és távoli családtagjaim is. A zsidóság, mivel kötődik a judaizmushoz, ezért a nemzetükre is soviniszták.
2021. márc. 31. 11:03
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!