A tudományhívők inkább az erőkultuszban hisznek mintsem a jó és rossz fogalmában?

Mellesleg nem értem a “világmagyarázó” izét sem.

Ha vannak adataid, annyi, hogy egy ember egész élete kevés lenne, de 10-é is, hogy átvizsgálják és következtetést vonjanak le belöle mit csinálsz? Én személy szerint betáplálom egy gépbe és megkérem végezzel el ugyan azt a munkát, amit enber csinálni, majd közölje az eredményt. Úgy vélem ez sokkal hatásosabb, mint egy helyben topogni, amég az alkalmazottaid sok lóvéért teszik a dolgukat (vagy nem, ez a felvett emberektöl függ…).

Ha valamit kérdezek, elolvasom és megköszönöm. Ha nyilvánvalóan nem a kérésre válasz, átlépem.

Ha megvitatni szeretnék valamit, jelzem. De ennek már feltételrendszere van. Főképpen az, hogy a felek azonos módon használjanak fogalmakat. Én nem kívánom megvitatni veled ezt, mert meggyőződtem észrevételeidből, hogy alapvetően eltér a fogalomrendszerünk. Néhány példa.

A tudományhívő nem tudom mi, de a tudományt ismerőhöz és aszerint érvelőhöz semmi köze.

Az erőkultusz valamiféle szekta ideológiája lehet, de semmiképpen nem tartozik a tudományhoz. Ha az erő alatt mégis mást értenél, annak jelentése szerint semmi köze a jó és rossz fogalmához, tehát ilyenfajta alternatíva vizsgálata értelmetlen.

Bármilyen, tudományhoz tartozó kérdésről szívesen beszélgetek bárkivel, feltéve hogy értek hozzá. Ezotériáról és társairól viszont nem társalgok.

"Sok mindent “tudtak” előbbi évtizedekben és évszázadokban amelyeket azóta megcáfoltak."

Nem igazán sok volt ilyen, mióta a modern tudományos módszertan szerint tárjuk fel a világ titkait. Ennek születése talán az 1600-as évekre, kábé Newton munkássága környékére tehető, de a csírái, kezdeményei már a korai elődökben is megvoltak, Galilei, Kopernikusz, de akár már Arisztotelészben vagy Euklideszben is.

Én kettőről tudok, az egyik az éterelmélet, a másik meg a flogisztron-elmélet, amiket egy darabig pofozgattak, de aztán ezek ledőltek, megcáfolódtak az új ismeretek fényében. Ez a kettő azért nem olyan nagyon sok, és ezek sem igazán elméletek, hanem inkább feltételezések voltak, bárminemű ezekre vonatkozó mérési eredmények hiányában. Amint végre mérni tudtak, ki is derült a turpisság mindkét esetben.

"Tehát akkor egyértelműen csak hitték, hogy igaz amiket állították és nem tudhatták. Ahogy ma sem tudhatjuk, hogy 100 vagy 500 év múlva nem fognak mindent megcáfolni amit tudományosan “tudunk”. Tehát ez maximum csak hit. Az abban levő hit, hogy igaz amit igaznak gondolunk."

Igen, az ebben való kétely nem feltétlenül alaptalan, és nem is feltétlenül kerülendő, de egyelőre úgy néz ki, működik a dolog. Nem kizárható, hogy valamilyen eredményeket félreértelmezünk, és hibás következtetések levonását követően hibás modellt alkotunk az adott dologról.

Azonban a modern tudományos módszertanon alapuló megismerés egyik lényeges eleme, hogy önjavító mechanizmust is hordoz magában, tehát képes arra, hogy a modellalkotás során keletkező hibákat önmaga tudja korrigálni. Hiszen a módszertan a megismerésre irányul, és maga a megismerés az, ami rá tud mutatni az egyes modellek esetlegesen hibás részeire. Erre jó példa mind a flogiszton, mind az éter elmélet, mindkettőt későbbi felfedezések során szerzett ismeretek cáfolták meg.