Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » A mai angolok úgy tekintenek...

A mai angolok úgy tekintenek Hódító Vilmosra és a normannokra, mint a magyarok a Habsburgokra, akik évszázadokig uralkodtak és elnyomták a magyarokat?

Figyelt kérdés
Tehát külföldi igaként fogják fel az uralkodasukat? Illetve a normann uralkodók elangolosodtak, vagy Oroszlánszívű Richárd is franciául beszélt?

2023. febr. 6. 23:50
1 2 3 4 5
 21/46 kürasszír ***** válasza:
100%

# 16


EZT IS VITATOM: "1241-ben szintén egy nagykán halála vetett véget az akkori mongol hódításnak. Ha az nem történik meg,elfoglalják egész Európát. Később viszont már elment mellettük a történelem, technológiailag nem fejlődtek, és birodalom nagysága miatt megoszlott a mongol hadsereg is."


NEM FOGLALTÁK VOLNA EL EURÓPÁT.


UGYANIS:


1.) A mongolok képtelennek bizonyultak a kővárak hatékony ostromára.

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy a mongolok által bevett korabeli szláv erődök, mint Kijev földből és fából, a korabeli kínai erődök elsősorban szintén földből és fából, a hatalmas arab városfalak (Bagdad, Bukahara, Szamarkand) pedig szárított agyagból épültek.


2.) 1241-ben Nyugat-Európában már több ezer kővár állt. Addigra már végbement egy nagy várépítési forradalom, sorozatban épültek a hatalmas kővárak, amelyek ellen a mongol ostromtechnika eredménytelen volt. Ezt bizonyítja a magyarországi kővárak rendkívül sikeres védelme a tatárjárás alatt.


3.) 1241-re Nyugat-Európában már kifejlődött a nehézpáncélos, lovagi harcmodor, amely ellen a mongol lovasíjászok nem rúgtak labdába. A muhi magyar verség fő okának is az bizonyult, hogy a magyar seregben kevés páncélos, lovagi fegyverzetű katona harcolt, ezért tette a tartárjárás után IV. Béla kötelezővé a lovagi fegyverzetű páncélos nehézlovasság számának minden áron való növelését. A második magyarországi tartárjárás és a későbbi magyar-mongol ütközetek során a páncélos magyar nehézlovasság már mindig győzött a mongol lovasíjászok fölött.

2023. febr. 7. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/46 kürasszír ***** válasza:
100%

# 20


Már hogyne lett volna pusztítás a Habsburg uralom alatt álló Királyi Magyarországon?


Hiszen ott is rendszeresek voltak a török hadjáratok, békeidőben is állandó török portyák zajlottak.


A törökök és krími tatár vazallusaik rendszeresen felprédálták a Királyi Magyarország területének nagy részét.

2023. febr. 7. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/46 anonim ***** válasza:

Az én állításaim éppen annyira vitathatóak, mint a tieid. :)


"1.) A sztyeppei birodalmak jellemzője, hogy relatíve rövid életűek és instabilak, gyorsan felbomlanak."


Ezt senki sem vitatta. A legtovább fenálló sztyeppei birodalmak is 300-400 évnél nem tudták tovább fennmaradni.


"2.) Honnan veszed, hogy Attila elfoglalta volna a Nyugatrómai és a Keletrómai Birodalmat is?"

452-ben a hunok elfoglaltak Rómáig mindent. A pápa személyesen könyörgött, hogy ne pusztítsa el a várost.

454-re tervezte a Kelet-Római Birodalom megtámadását, persze nem biztos, de nagy valószínűséggel legyőzték volna őket, és ha nem is elfoglalja, de újabb 10 évre adóra kötelezte volna őket.

A 452-ben meggyengült Nyugat-Római Birodalom nem tudott volna felállni, nemhiába tudták 455-ben a vandálok kirabolni Rómát. Ha nekik ment, akkor a hunoknak gyerekjáték lett volna.


"3.) Bizánc kolosszális városfalai nemhogy Attila korában, de azt követően még 1000 évig gyakorlatilag bevehetetlennek bizonyultak."


Rómáról is ezt mondták...


"4.) A hunoknak nem volt semmiféle haditengerészetük a Kis-Ázsiába való átkeléshez, a Keletrómai birodalom hatalmi központja akkor pedig Kis-Ázsia, Szíria és Egyiptom voltak, amelyek a hun lovasseregek számára elérhetetlenek és támadhatatlanok. A keletrómai flotta ugyanakkor félelmetes erőt képviselt, elég a "görögtűzre" gondolni."


Szövetségest mindig lehet találni, de ez valóban nagy kihívás lett volna. Viszont ha nem lett volna félnivalójuk a hunoktól, akkor miért fizettek adót a hunoknak? Csak úgy jófejségből? Féltek, egyértelmű. Senki sem fizet csak úgy másnak sarcot úgy, hogy nincs mitől félnie.

2023. febr. 7. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/46 kürasszír ***** válasza:
100%

# 23


Miféle szövetségesük lehetett volna, aki átszállítja a hunokat Kis-Ázsiába, amikor a Földközi-tengeren egyetlen igazi, komoly flotta létezett, a keletrómai?


Más komoly tengeri hatalom akkor a Földközi-tengeren egyszerűen nem létezett.


Bizánc rendszeresen fizetett sarcot az őt fenyegető népeknek.


Még akkor is, amikor Bizánc éppen erős volt.


Miért?


Mert a hadisarc összege általában mindig jóval kisebb volt, mint egy nagy háború költségei.

2023. febr. 7. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/46 anonim ***** válasza:

Én meg azt mondom, elfoglalták volna, ha teljes erővel ide koncentrálnak.

Kővárakat nem csak ostrommal lehet elfoglalni, mint ahogy a történelem rengeteg példát hoz fel erre. A mongolok ismerték az ostromfegyvereket, csak nem használták, mert többnyire rablóhadjáratokat indítottak. Sőt, a hunok is ismerték az ostromfegyvereket, alkalmazták is várostromoknál.


A lovagi harcmodornak is megvan az ellenszere. Egy svájci parasztsereg is legyőzte a lovagokat. A magyarok is többször legyőztek nehézlovasságot. Ráadásul a mongolok és a hun sereg sem csak lovasíjászokból állt. Ez tévhit.

2023. febr. 7. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/46 kürasszír ***** válasza:
100%

# 23


Amikor az 5-6. században többször is bevették Róma városát, akkor Rómát nem védte komoly hadsereg, a város lakossága pedig 20-30 000 főre töpörödött addigra.


Konstantinápolynak/Bizáncnak ellenben kb. 400 000 lakosa és ostrom setén legalább 30 000 fős katonai helyőrsége volt.


Tehát az akkori Róma és az akkori Bizánc teljesen más piskóta.

2023. febr. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/46 anonim ***** válasza:
A perzsák nagyon szívesen szövetkeztek volna a hunokkal, hogy harapófogóba vegyék a Kelet-Római Birodalmat. :)
2023. febr. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/46 kürasszír ***** válasza:

# 25


A mongolok nehéz, fémpáncélos lovasságot nagy tömegben sohasem alkalmaztak, a mongol "nehézlovasság" jellemzően bőr- és nemezvértet használt, azaz középkori európai értelemben nem nehézlovasság volt.


A lovagi, zárt tömegben, csapaterőben bevetett nyugati páncélos nehézlovasság a 955-ös Lech mezei csatában debütált, ami rögtön súlyos magyar vereséggel végződött.


A későbbi magyar sikerek a nyugati páncélos nehézlovasság ellen sohasem nyílt csatában születtek.


A mongolok gyakorlatilag sohasem nyertek nagy csatát lovagi harcmodorú, nyugati, páncélos nehézlovas-sereg ellen.


Viszont a mongolok tatárok sorozatosan szenvedtek vereségeket nyugati, páncélos nehézlovas-seregek ellen.

2023. febr. 7. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/46 kürasszír ***** válasza:
100%

# 27


626-ban a perzsák az avarokkal és a szlávokkal koalícióban megostromolták Bizáncot, az ostrom bizánci győzelemmel, és a perzsák ezt követő súlyos vereségével végződött.


Az arabok négyszer ostromolták szárazföldről és tengerről egyszerre Bizáncot(654, 669, 674-678, 717-718), a leghosszabb ostrom 4 évig tartott, mindegyik kudarccal végződött, Bizánc bevehetetlennek bizonyult.


A Bolgár Birodalom is négyszer próbálkozott a 9-10. században Bizánc ostromával, a szlávok pedig kétszer. Ezek szintén tejesen eredménytelenek voltak.

2023. febr. 7. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/46 anonim ***** válasza:

Ez is csak részben igaz. A mongolok többsége valóban lovasíjász volt (ami szintén csak részben igaz, mert közelharcban is bevethetőek voltak - kopja, szablya, fokos, tehát nem csak íjászkodtak). Viszont a páncélzata ezeknek is többnyire zsindelyes fémpáncél volt, nem pusztán bőr. Persze csak a mellkast és a vállakat védte, a lábukon nem volt semmi.


A lovagi sereg nagyon erős, de megvannak a gyengéi. A Lech mezei vereség több összetevős volt, nem pusztán azért nyertek, mert zárt erőben harcoltak. Egyrészt esős idő volt, a magyarok nem tudták használni az íjaikat olyan hatékonysággal, mint máskor. Másrészt ki tudja miért, de belementek a közelharcba. Egyébként a magyar veszteség ennek ellenére nem volt túl nagy, a német nagyobb volt, már csak azért is, mert az egyik vezérük meghalt.


A Mongol Birodalom jelentős vereséget csak a japánoktól és a mamelukoktól szenvedett el. Persze csatákat vesztettek, de nem mindenki lehet olyan, mint Kinizsi, hogy sosem veszt csatát. :D

2023. febr. 7. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!