Ha pompei tényleg nagy jelentősségű város volt, akkor elpusztulása után miért feledkeztek meg róla 1500-évre?

Azért, mert (jártam ott) 6 méteres hamu borította be.

Azért persze az "emléke" megmaradt, valamikor a 18. században egy Habsburg király finanszírozott kincskeresést, mert tudta gazdag város volt.

Ma is egy része hamu alatt van, feltáráskor el kell elöbb hordani.

Akkoriban eleve nem terjedt annyira az információ, tehát még egy város pusztulása sem volt olyan nagyon ismert esemény. És hát a romai birodalom megszűnésével pláne feledésbe merűlt. Ha a birodalom megmarad, akkor bizonyára maradtak volna fent hivatalos iratok, feljegyzések, a történésről.

Arra azért kiváncsi volnék, hogy a maguk idejében hogy kezelték a eseményt, mert 76-ban történt, tehát 400 évig még volt Romai birodalom. Nem hallottam arról, hogy lett volna mentés, vagy helyreállítási probálkozás, bár sejtem hogy akkoriban nem engedhettek meg ilyen luxust, hogy mentő csapatokat küldjenek.

Nem feledkeztek meg róla teljesen, hiszen ifjabb Plínius levélben írt róla Tacitusnak, aki szintén beszámol az esetről és más történetíróknál is megjelenik, például Suetonius is leírja a Vezúv kitörését.

Így nagyjából volt róla kép a középkorban is, természetesen az újkori ásatások tárták fel óráról-órára az eseményeket.

[link]

Tudtak róla valamennyire. Több ma is ismert személy élt abban az időben és vannak feljegyzések is. Akkor volt császár Titus (39-81), akkor élt ifjabb Plinius (61-113) és a történész Tacitus (Publius Cornelius Tacitus, 56-120) is.

Már a Vezúv kitörése előtt is erős földrengés rázta meg Pompeit és környékét 62-ben. Akkor helyreállítási munkálatokat végeztek, nem kis befektetéssel Néró és Vespasianus császár alatt is. A felújítások még be sem fejeződtek amikor kitört a Vezúv.

Az ifjabb Plinius maga írta le a Vezúv kitörésének eseményeit, amit maga is látott a Nápolyi-öböl túloldalán, miközben nagybátyja, idősebb Plinius a mentésekben halt meg. Beszámolói a mai vulkanológusok számára is elég részletesek. Ezek a levelek máig fennmaradtak és mivel latinul íródtak, ezért olvasták az ókorban és a középkorban is. Ismerték Pompei történetét. A városok célirányos megkeresésével viszont nem próbálkoztak. A középkorban is előkerültek leletek véletlenszerűen, de nem tudták hogy létezett-e egyáltalán Pompei. Azt hitték, hogy csak fantázia szülte írásokban szerepel.

A becslések szerint Pompei lakóinak 80%-a elmenekült a szomszédos falvakba. Titus császár nagyobb pénzösszeggel segítette az áldozatokat, amihez két konzult is kinevezett, hogy irányítsák. Maga is kétszer járt a helyszínen, viszont kiásást nem végeztek a teljesen eltemetődött városban. A várost 6 méter vulkáni hamu temette el, de a magasabb épületek teteje még akkor vélhetően kilátszott alóla.

Ezután évszázadokra elfelejtkeztek róla és betemetett állapotban maradt. Idő közben a Vezúv a Pompei kitörés után is még sokszor kitört és további hamurétegek temették tovább Pompeit. A 472-es nagy kitörés füstje és hamufelhője még Konstantinápolyban is szállingózott, ami 1200 km-nyire van, szóval voltak még nagy kitörések és tovább temetődött a város.

Pompei városa mellett betemetődött még Herculaneum, Oplontis és Stabiae is.

Térkép róla a hamufelhővel: "Pompei és más városok, amelyeket a Vezúv kitörése érintett. A fekete felhő a hamu és a salak általános eloszlását jelenti. A modern partvonalak láthatók."

[link]

Alessandro Severo (Marcus Aurelius Severus Alexander Augustus Imperatore)(208-235) császár már próbálkozott ásatásokkal, de a vaskos réteg és burjánzó növényzet miatt nem volt sikeres és leállította.

Muzio Tuttavilla gróf (Sarno grófja, Contea di Sarno, 1569-1599) Pompei területének is birtokosa 1592-től a Sarno-folyóból egy 21 km-es mesterséges csatornát építtetett, hogy a környéki malmokat működtessék és a szántóföldeket öntözzék. A munkálatokat egy Domenico Fontana (1543-1607) nevű olasz építész vezette, a csatorna részben földalatti szakaszokon haladt, és 1594-ben munka közben előkerülek érmék, sírkövek, feliratok és épületmaradványok. Fontana tudta, hogy régiségekről van szó, de nem gondolta, hogy éppen most fedezte fel Pompei első leleteit, nem tudták, hogy Pompei van a lábuk alatt. Találgatások vannak arra vonatkozóan, hogy Fontana miért állította le az építkezést és, hogy kapcsolatban van-e az ókor várossal, de a csatorna máig befejezetlenül áll.

1709-ben egy kutat takarítottak a régióban és véletlenül Herculaneum színház falába botlottak. A Lotaringiai-házi Emmanuel Maurice, Elbeuf hercege (Emmanuel Maurice de Lorraine, Duke of Elbeuf, 1677-1763) a felfedezés kapcsán megvásárolta a földet és a munkálatok folytatására adott utasítást. Márványszobrokat és egyéb műkincseket hoztak felszínre amik fátyollal leterített nőket ábrázoltak, amelyek nagyrészt a herceg birtokát díszítették, a többi része pedig Európa más hercegeihez került. A szobrokat Eugene hercegnek (Prince Eugene Francis of Savoy-Carignano, Savoyai Eugén, 1663-1736) a Habsburg-dinasztia tábornagyának küldték.

1738-ban III. Károly spanyol király (Bourbon Károly, Carlo III di Spagna, Carlo Sebastiano di Borbone)(1716-1788) utasítására ásatások kezdődtek Roque Joaquín de Alcubierre mérnök vezetésével (1702-1780). A cél nem az ókori város feltárása volt, hanem a spanyol udvarba való műkincsek keresése, III. Károly magángyűjteményét akarta bővíteni és sorozatos ásatásokat kezdeményezett. A leletek a Portici királyi palota Portici Múzeumába kerültek. Éppen ezért nem is volt szisztematikus a munkájuk. Nem jegyezték fel, hogy mit hol és hogyan találtak, pedig ezekből sok hasznos következtetést lehet levonni.

1748-ban új ásatásokat kezdtek és 1763-ban találtak egy "Rei Publicae Pompeianorum" (Pompei Köztársaság) feliratot ekkor már rájöttek, hogy a helyszín Pompei. Ezután már rengeteg lelet került elő, további érmék, szobrok, freskók, épületek, stb. Ettől kezdve pontosan dokumentálták a feltárást.