Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Népirtásokról mi a véleményetek?

Népirtásokról mi a véleményetek?

Figyelt kérdés

Na most nyilván negatív, nem is ez a kérdés.

Felteszem a kérdésemet, de előre bocsájtom nem szeretném, h zsidózás, meg nácizás, meg kommunistázás legyen a vége. Ha ez lesz belőle, inkább törlöm a kérdést majd. Szóval kérlek, intelligensen, objektíven (amennyire lehet).


Szóval: Nekem nincs bajom a zsidókkal, van is zsidó barátnőm meg minden, és amit a nácik tettek az durva és kegyetlen dolog volt. DE: nem értem, h a történelemben miért ez a sarkalatos pont. Hitler nevét csak csendben lehet kimondani, míg Mao és Sztálin nevek lazán röpködhetnek. Holott múltkor olvastam a 21. században, hogy Hitler mögöttük "csak" a 3. legnagyobb népirtó. Na nyilván Mao nekünk nem olyan fontos, mert messze van, de pl amit az oroszok műveltek az országban, az legalább annyira durva, mint a németek. Templomban öltek halomra embereket, akik oda menekültek előlük, fejbe lőttek érsekeket, bárkit, végigerőszakolták az országot- mamám mesélte, h ők mindig az erdőbe menekültek a katonák elől a testvéreivel. Ott vannak a gulagok, amikre aztán szintén nem lehet ráfogni h Disney Land, az orosz hadifoglyok közül azok is sokszor meghaltak, akik haza jutottak...stb.


Nem értem, hogy ezek a dolgok, miért nincsenek a helyükre téve. A kérdésem: az van túldimenzionálva, amit a nácik csináltak, v az van eltussolva amit az oroszok? Melyik az igazság?


2011. júl. 13. 15:33
1 2 3 4
 11/38 anonim ***** válasza:
100%

több ok járul hozzá:


- Ez ért minket a leginkább, Mao, az indiánok, stb. is messze voltak, de még a Sztálin-féle meg szovjet vérgőzösségből is csak egy nagyon nagyon enyhe adagot kaptunk szerencsére. A Holokausztból viszont rendesen jutott nekünk is.


- A Holokauszt más jellegű volt, mint a felsorolt többi népirtás (és mielőtt egyesek belekötnének, és elkezdenének mindenféle számháborút, ez nem egy fölé-alá rendelő dolog, hogy ez vagy az durvább volt, szimplán az, hogy más), mert nem egy kívülről, vagy felülről jövő dolog volt elsősorban, hanem kőkemény belső társadalmi folyamatok előzték meg, míg lépésről lépésre eljutottunk odáig. Ebből adódóan a lereagálása is más jellegű, mint a többinek - amikor ez a témára kérdez rá valaki, akkor mindig rákérdezek, hogy ja, a Holokausztról még mindig jobban megemlékezünk a köztudatban, mint mondjuk a kommunizmusról, de ha most pillanatra belegondol, akkor ez az egész demokrácia, fékek és ellensúlyok elve, hatalmi ágak szétválasztása, meg úgy egyáltalán, ez a sok beépített garancia, amik amúgy láthatóan röhejesen rossz hatékonyságúvá teszik sz egész rendszert, na az vajon miért lett? Az pontosan az olyan veszélyek ellen, mint amit a kommunisták csináltak. Azt meg úgy reagálta le az állam, a társadalom, az ellen úgy védekezik.

A Holokauszt ellen meg, mivel ott elsősorban egy eszme és annak társadalmi hatásairól van szó, ott meg a dologra való emlékezés marad. És ilyenkor felmerül a következő kérdés: vajon melyik a "fajsúlyosabb" lereagálása egy történelmi eseménynek: az, hogy részletesebben fennmarad a köztudatban, vagy hogy az egész rendszert, amiben élünk úgy alakítjuk ki - nagyon sok mindent feláldozva ezért -, hogy lehetőleg egy újabb olyat elkerüljünk...


- A Holokausztot mesterségesen is a közbeszédben tartják, ironikus =bár teljesen tudatos) módon pont olyanokkal, hogy nem is volt, nem úgy volt, meg különben is minek kell róla ennyit beszélni...

Azt hiszem elég ennek az oldalnak a keresőjében is megnézni a témáról szóló kérdésekben ezek a fajták milyen arányban és milyen gyakorisággal jönnek elő.

2011. júl. 13. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 anonim ***** válasza:
54%

Holokauszt (1939-1945) 5-7 millió áldozat. Holomodor (1932-1933 Ukrajna) 7-10 millió áldozat Berija, Sztálin első embere által kieszelve és megvalósítva. Sztálinnak 30-100 millió civil áldozata volt.

Ha Rudolf Höss filmfelvételen megmaradt teljes Nürnbergi valómást vesszük alapul, akkor nála magasabb rangú náci nem vett rész nemzetiségi vagy más származási alapon való népirtásban a Harmadik Birodalomban.

Miből hogyan lehet sértetség és politikai tőke.

2011. júl. 13. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:
61%

23:59


Egyáltalán nem értem, hogy amikor Hitler áldozatairól, meg a nácik népirtásáról van szó, miért "csak" a zsidók kerülnek megemlítésre.

Ne haragudj, hogy ezt felvetem, de a II. vh.-ban több, mint 70 millió ember halt meg. Ezeknek az embereknek (civilek, katonák, asszonyok, gyerekek) a halála MIND azoknak a számlájára írható, akik kirobbantották az egész háborút. A náciké.


Ui: Az előző oldali 69%-os voltam, az alapján ítéld meg, amit leírtam, ne csak azt lásd ki belőle, hogy szemét komenyista vagyok.

2011. júl. 14. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat, küldöm a zöld pontot mindenkinek.
2011. júl. 14. 00:18
 15/38 anonim ***** válasza:

ma 00:16-os Holokausztnál cigányok is számolva vannak. És a Holomodor is csak 7-10 millió az 30-100 millió Szálin összes áldozatából.

A Második Világ Háború összes áldozata a nácik bűne lenne? Ezt azért gondolom te sem gondolod komolyan.

Egy a Hirosimai és Nagaszaki bombázáshoz sincs sok közük.

És a közel négy millió kínaihoz sincs sok közük. A Második Világ Háború a nácik de még a németek nélkül is kitört volna.

2011. júl. 14. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/38 anonim ***** válasza:
0%

Hát te nagyon naiv vagy. Vagy csak a tárgyi ismereted kevés.


Mégis hogyan robbanhatott volna ki a világháború? Ki robbantotta volna ki, és miért? Az egyetlen nagyobb konfliktus amit te is említettél, a Japán-Kínai volt. Azok ketten háborúztak egymással, de nem volt elég hatékony a haditechnikájuk.

Márpedig épp ez a lényeg. A nácik tudatosan készültek a háborúra, éveken át fejlesztették a hadiipart. Szerinted miért tudtak úgy átmenni Európán, mint forró kés a vajon?

Ráadásul jobb ha tudod, hogy a nácik még mielőtt kirobbantották volna a háborút, egyezkedtek a kínaiakkal, és felfejlesztették a hadseregüket. Hoppá! Hatékony hadsereg=több áldozat, nemdebár?

Ezután, a tengelyhatalmakhoz csatlakozó Japánt is segítette Hitler. Szerinted honnan volt elegendő felszerelése (hadihajó, lőfegyver, töltény, ellátmány) Japánnak a békaugrás-hadművelethez? És ahhoz, hogy az atombombák ledobása előtt egy sorsdöntő tengeri csatát vívjanak az amerikai hadiflottával, amiben több száz anyahajó, illetve repülőgép vett részt?

Aláírtak egy egyezményt a nácikkal, hogy elismerik egymás hatalmát a saját területükön, és ha valaki megtámadja a másikat, akkor segítenek egymáson.

Japán és Kína hadserege annyit ért, mint a II. vh.-s magyar gyorshadtest, ami mint Te is tudod, főképp biciklis hadtestből és kisebb részben könnyű-páncélosokból állt. Csupán a seregük létszáma miatt képviseltek jelentős erőt.

Minden, ami ott a távol-keleten történt a háború kitörése után, ugyanúgy a németek felelőssége, mivel ők pénzelték és segítették a Japánokat.

A nácik az elképesztő hadigépezetüknek köszönhették a kezdeti sikereiket, ebből is látszik, hogy a világ és főleg Európa nem készült nagy háborúra. Csak gondolj bele, a szovjetek éppen a NEP és a kommunizmus álmában ringatták magukat, ráadásul Sztálin annyira bízott Hitlerben, hogy sorra kivégeztette a kémeket, akik arról hoztak jelentést, hogy nyugatról támadás készülődik. Ezért is veszett oda annyi orosz, mert későn kezdtek el, óriási erőkkel átállni a haditermelésre.

Aztán ott van Amerika, aki éppen kilábalt a gazdasági világválságból, neki semmi érdeke nem lett volna háborúzni.

Európa meg az előző vh. mocskában fetrengett, a Kisantanttal, és a Balkánnal az élen. A franciák is csak védekezésre rendezkedtek be (Maginot-vonal), amivel mint tudjuk, jól megszívták.

Innentől kezdve nem maradt olyan állam, akinek célja lett volna egy ilyen méretű háború kirobbantására.

2011. júl. 14. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/38 anonim ***** válasza:
100%

Elegendő német hadihajó???????? :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Név szerint kell a lista? A Briteknek, de a Hollandoknak Spanyoloknak és de még szövetségesek (igen) által elsüllyesztett francia foltnak is több hajója volt. Jó-jó volt német Uboat.

Én vagyok naiv????? Ez biztos azért van mert egyetemi szinten tanultam ezt a korszakot. ;)

Már nem is tudom mit hol és hogyan javítsak ki az írásodban. Az a "jelentéktelen japán hadsereg" a normadia partra szállás nagy számú vesztesége ellenére több katonai áldozatot szedet a az amcsiknál.


A világ egyik felét az amcsik másikat a szovjetek szerezték meg. Ez a németek nélkül is tervbe volt véve mind kettőnél. Jól dokumentálva.

"Sztálin annyira bízott Hitlerben" - Semennyire, bár egy-két évvel későbbre várta az összecsapást.


Két állam bíztosra vehető és jól dokumentált akart ekkora háborút. És ez az USA és Szovjetunió. Ebből az USA mindenhol érdekelt fél volt.

2011. júl. 14. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:

Az a "jelentéktelen japán hadsereg" a normadia partra szállás nagy számú vesztesége ellenére több katonai áldozatot szedet a az amcsiknál. *


Az a "jelentéktelen japán hadsereg" a normadia partra szállás nagy számú vesztesége ellenére több katonai áldozatot szedet a az amcsiknál a japán hadsereg mint a németek.

2011. júl. 14. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 anonim ***** válasza:
100%
A második világháború világos volt, hogy ki fog törni miután aláírták a trianoni békeszerződést. Többek közt Németországot szépen megalázták egyértelmű volt, hogy nem várat sokat magára az újabb világkonfliktus így elég nehéz lenne a háborúban elesetteket a nácik számlájára írni mindenki keze benne volt a dologban.
2011. júl. 14. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 A kérdező kommentje:
A II.vh szerintem is kitört volna, mert annyira hülyén zárták le az elsőt, csak az volt a kérdés, ki lő először, és akkor a másik mondhassa, én csak visszaütöttem, de ettől még egyik sem jobb a másiknál. Szerintetek akik kitalálták Trianont azok azt hitték ezzel vége? Dehogy! Kb egy provokációra volt jó az egész!
2011. júl. 14. 11:01
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!