Miért vagyunk itt ezen a földön? Kik vagyunk? Van Isten?

Miért vagyunk a földön?

Nincs miért. Nincs ok, és nincs cél.

Kik vagyunk?

Az állatok országában a gerinchúrosok törzsének, gerincesek altörzsének, emlősök osztályának, főemlősök rendjének, emberfélék családjának, hominini nemzetségének, hominina alnemének, emberi neméhez tartozó faj tagjai.

Van Isten?

Tényleg létezik egy nálunk nagyobb és a természet felett álló erő, hívjuk azt Istennek, Zeusznak, Természetanyának, vagy akár Xenunak?

Ez teljesen valószínűtlen. Bár erről másként gondolkodnak azok akik hisznek benne, a hitükön kívül semmit nem lehet felhozni mellette.

Vagy csak az a fontos, hogy higgyünk valamiben, ami meghatározza, és az általunk helyesnek gondolt keretek közé helyezi életünket?

Igen, de ennek nem feltétlen kell istenhitnek lennie.

Az, hogy más embereket tegyünk boldoggá, az, hogy minél több pénzt keresve az általunk társadalomnak nevezett szerveződési szint egy magasabb fokára kerüljünk, vagy, hogy boldogan éljük le azt az időt, ami a fent említettek közül valaki kiszabott nekünk? És ha már itt tartunk, megszabta ezt valaki?

Nem.

Minden meg van írva, vagy az egész életünk, és az, hogy itt lehetünk ezen a bolygón, az élet is kialakult pusztán véletlenek nagyszerű sorozata?

Nincs.

És vajon egyedül vagyunk a világegyetemben, vagy talán más bolygókon, is kialakult az élet, és egy nap majd kapcsolatot tudunk teremteni más intelligens élőlényekkel?

KialakulHATOTT, és a későbbiekben kapcsolatba lépHETÜNK. Az esélyek megvannak, bizonyosság majd akkor lesz, ha meg is találjuk.

Vagy előbb, keressünk intelligenciát itt ezen a földön?

Lehet, hogy én élek tévhitben, de tudomásom szerint már a Földön megtaláltuk például a második kérdésre adott válaszban megjelölt faj személyében.

"Van Isten?"

Nos ahhoz, hogy az anyagi világ, sőt még az emberi tudatosság is meg tudjon jelenni, ahhoz ezeknek már léteznie kell "valahol". Ahhoz, hogy az anyagi világ változni legyen képes, ahhoz a változás összes lehetőségének is léteznie kell "valamiben"...ha ezt sikerült belátnunk, akkor muszáj lennie valaminek, ami Önmaga teljes és tudatos olyan formában, hogy magáról is tudja, hogy létezik. Ezt nevezhetjük Istennek is, tökmindegy, szabadon döntünk erről. Egy dolgot biztosan tudunk róla, hogy az előzőleg leírtak alapján mindent tud, sőt Önmaga a mindenség, de anyagi eszközökkel nem megfogható. Egy önmagában létező Értelem/Elme/Szellem ez a bizonyos Isten.

"Miért vagyunk itt ezen a földön? Kik vagyunk?"

Figyelembe véve a definíciónkat a válaszokat könnyen megérhetjük. Van nekünk egyetlen darab Elménk, ami mindent tud. Egyedül van, nincsen más rajta kívül. Ha beleéljük magunkat a helyzetébe, akkor mit is tehetnénk, ha nálunk van mindenről a tudás? Természetesen megosztanánk ezt mással is, de ugye nincsen semmi rajtunk kívül...Ezért megfogjuk szépen, és tudásunkból megjelenítünk egy világot precízen, rendszerbe fogva, pillanatról pillanatra változtatva azt a koncentrált Gondolatunk segítségével(azért használom a gondolat szót, mert elméről beszélek, és akárcsak az elme maga a gondolat is megfoghatatlan fizikailag)...a világban megjelenített anyagcsoportok mögé Önmagunkat helyezzük, mint tapasztaló értelmet, így adva életet, öntudatot(még ha nem is fejlettet) látszólag másnak, amik ugye sorozatos tapasztalásban vesznek részt a mi jóvoltunkból..."útközben" megalkotunk egy olyan szervezett anyagcsoportot, amely által a "mögé helyezett" Elme/Elménk képes ugyanarra, mint Önmagunk...a cselekmények megítélésére, a gondolkodásra, és az azzal való alkotásra, egy szóval a tudatosságra..és egy nagyon fontos dologra még, ami az, hogy felismerje önmagáról hogy mi is valójában, ugye az, ami a fizikai teste "mögött" meghúzódó Értelem, ami Mi Magunk vagyunk a felvezetésből kiindulva, de persze minden más is...ez a szervezett anyagcsoport, amit megalkotunk, az emberi test, és az ember az, aminek olyan szintű öntudatot biztosítunk, mellyel képes belátni az Isteni Igazságot, amivel képes megérteni, hogy mi/ki is valójában...ugye Mi Magunk, az Isten. Ezzel lehetőséget biztosítunk neki, hogy magának érezhesse mindazt, ami Mi tudunk, látszólagos önállóságot biztosítunk számára, hogy az "én" érzete meglegyen, hogy egyénné válhasson, s meghagyjuk neki a döntés/választás jogát...De ahhoz, hogy mindezt elsajátíthassa, meg kell szabaduljon az embernek azon énjétől, amely egy félreértés által jött létre, attól az énjétől, mely úgy tekint önmagára, hogy korlátolt, hogy a tapasztalatában megélt dolgok nem önmaga, és ezáltal teret engedve az önző magatartásnak, mivel tévedésében sajátnak vélt érdekével szemben valami háttérbe fog kerülni. Mi is szeretjük Önmagunkat, ezzel nincsen konkrét gond, de a Mi/Isten szemszögünkből nincs minek az érdekét háttérbe szorítani, hiszen CSAK Mi vagyunk...az embernek tehát a feladata az, hogy feladja önző, hamis énjét, mely az egységet, az egészet bomlassza, mely harácsol, gyűjtöget, hogy eztán a valós, igazi énjévé válhasson, ami igazából Mi vagyunk, vagyis az Isten maga...a valós boldogságot, melyet Mi birtoklunk, csak akkor érheti el az ember, ha képes megválni attól, ami elfedi azt...ez egyfelől egy pusztulást jelent az ember számára az illúzióban, de újjászületést a valóságban.. :)

megj.: ahol T/1 személyes névmást használtam nagybetűvel, ott nyilván a mindentudó Elmére gondoltam. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

elnézést egy kiegészítés.

Tulajdonképpen a Földön az embernek a feladata a téves énjétől való totális megszabadulás, mivel a negatív(önző) tetteknek visszahatása van, amiből tanulhatnak. Szimpla egyszerű jellemfejlődés, mert az ember igazából az Elme, s nem a test. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

De mivel a megszabadulás egy "élet" - születés és halál közt - nem mehet végbe, ezért az Elme biztosítja a következő életeket, hogy mindez létrejöhessen. Szóval az ember(ami valójában) számára a születés és halál csak váltópontok az Élet meg nem szűnő folyásán, akárcsak az ébredés és elalvás...:)

elnézést, hogy utólag írogattam még, de ezeket kihagytam a levezetésből. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

LastOne.Left

Nekem tetszett a válaszod, bár kicsit bonyolult, én megértettem mit akartál kifejezni vele. Bár az utolsó hozzászólás kicsit bekavart, az amiről ott beszélsz az a reinkarnáció lenne????

LastOne.Left

Te vagy az 1. egész életemben, akinek sikerült egy kicsit megváltoztatni a gondolataimat ebben a témában és gondolkozásra bírni. Nagyon intelligens és jól átgondolt választ írtál ami magával ragadott, eddig nem gondoltam így át ezeket.

"A válasz írója 57%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 01:45"

Igen, amiről az utolsó hsz-emben beszéltem az végül is a reinkarnáció...DE...mint ugye említettem, az embernek végül is a negatív jellemétől kell megszabadulnia, a téves "én"-től, az egotól, személyiségtől...amikor az egyén(ami valójában, ugye az elme) meghal, akkor az ego is meghal, de a csírája a negatívumnak ott marad az emberben, a hajlam ugye, szóval amikor legközelebb megszületik, akkor nem az a személy fog megszületni, aki előtte meghalt, hanem egy másik személyiség(hiszen a személyiségünk folyamatosan változik, pillanatról pillanatra), egy másik személyi tudat, viszont ezeket a maszkokat hordó lény mindig ugyanaz, és ez az ember valójában...minden életben tanul valamit az egyén, és azzal a későbbiekben már nem kell foglalkoznia...ugye említettem ,hogy a jellemfejlődés a cél...ezért is van az, hogy van aki könnyedén belátja, hogy miért nem kell irigykedni, sőt egyáltalán nem is irigy, viszont van olyan, aki meg annyira az, hogy nem is érti, miért nem kéne irigynek lennie...na majd az élet(tapasztalat) megtanítja...ezért van eltérés az emberek szelleme között(jellem), ezért van az, hogy egy 15 éves sokkal bölcsebb tud lenni, mint akár egy 60 éves tanult, művelt ember...mivel bőven meglehet, hogy a most 15 éves már nagyon sokat megélt, akár 1000 évet is, míg a 60 éves mondjuk csak 100-at. :)

bízom benne érthető. és az utolsó válaszolónak üzenem, hogy örülök, hogy segíthettem valamelyest. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

Van Isten?

Érdekes kérdés. Ha ateista teszi ezt fel, akkor nincs értelme válaszolni.

Nyilvánvaló, hogy hívő ember számára ez egyértelmű, szóval ő sem teszi fel. Akkor te miben hiszel?

Ha szétnézel a világban, az élőlények között (itt gondolj az egysejtű organizmustól az emberig bármire) egy szabályszerűséget "szabvány" formájában érzékelhetsz. Ez a rendszer minden élőlényben ott van, Ha kimész az erdőbe ezt látod a fa levelén. Ha tükörbe nézel ezt látod. Lehetséges, hogy ez véletlenül, a biokémiai folyamatok furcsa sorozataként alakult ki? Rettentően kicsi az esélye. Nyilván való, hogy kell valamiféle intelligens tudat, ami ezt megteremti. Ezt nevezhetjük Istennek is.

Mellesleg annak az esélye, hogy tucatnyi vallás prófétája ugyan olyan magasabb intelligenciáról, TEREMTŐRŐL beszél, (és nem voltak soha egymással kapcsolatban) kizárja a véletlen lehetőségét annak, hogy bármelyikük is tévedett. Ha egyidejűleg 20 embernek gondolnia kell valamire, bármire mekkora az esélye, hogy ugyan arra gondol mind? Nagyon kicsi, de a vallásoknál mégis így történt.

Nem tévedhetett annyi próféta ugyan úgy.

A Teremtő nem egyenlő Zeusszal. Ő egy fizikailag is létező, lény, aki a tökéletes embert szimbolizálja (a görög istenekkel együtt). A Görög vallásokat ne keverjük ide.

Fontos, hogy higgyünk valamiben, ami meghatározza, és az általunk helyesnek gondolt keretek közé helyezi életünket?

Ez a kérdés azt hiszem egyértelművé teszi, hogy nem vallási szempontból érdekel a téma, inkább filozofikusabb szemszögből kérdezed. A hit boldogságot ad az embereknek. Megmagyarázza a világ működését olyan szinten, mint amilyenen egy embernek tudnia kell annak működéséről. Az elmúlt évtizedekben közel kerültünk annak a tudományos bebizonyításához, hogy a világ tiszta energiából áll, és ez az energia a tudat. Lassan rádöbbenünk, hogy amit sokezer éve megírtak, az bőven elég lenne a magunkban kialakítandó világképhez.

A célunk is nehéz dió. Ez is attól függ, hogy milyen szemszögből nézzük. Egy hétköznapi ateista ledolgozza egész életét, néhányszor elválik, TALÁN neveli a gyerekét. Egy gazdag ember számára a szeretet, a pénz, az erkölcs jelentéktelenné válik, hatalomra, vagy karrierépítésre gyúr, és 70 évesen rádöbben, hogy egyedül van és volt egész életében.

Egy hívő ember akkor sincs egyedül, ha egyedül van. A hite, Isten ott van vele, benne. Tudja, hogy a halál a testünk, mint az agy tudatának anyagi működési elvét "szolgáltató, bizotsító rongy" porrá válik, de a tudata, mint energia képtelen megszűnni. Neki konkrét életcélja nincs. Boldogan, harmonikusan, mindig szabadon (mert a tudata szabad) éli világát, mert tudja, hogy soha nemfog meghalni.

Semmi nincs megírva. A Biblia sem a világ sorsát írja le, mindössze azt, amit Isten tervez a világgal (többek közt).

Ha én kitalálok valami és elmondom neked, hogy meg fogom csinálni, az nem jelenti azt, hogy 100%, hogy meg fog történni. A sorsunkat mi alakítjuk. A döntéseinken túl nem látunk, ahogy Isten sem.

Nyilván nem vagyunk egyedül. Matematikailag annak az esélye, hogy CSAK ebben a galaxisban egyedül vagyunk, elhanyagolhatóan kicsi. Ezernyi más civilizáció kialakulhatott ebben a galaxisban. Az univerzumban pedig milliónyi helyen létre jöhetett élet.

Persze először igazságra kell ébreszteni a világot, mielőtt ehhez hasonló témákról filozofálunk. Annyira abszurd mértékben lehülyítették a világot, hogy ha Széchenyi feltámadna vagy sírna, vagy röhögne rajtunk. Mindenki éli a maga hitetlen, erkölcstelen álomvilágát. Lesz@rja a másikat, csőlátással lohol előre. Ahogy haladunk az időben egyre mélyebbre férkőzik ez a tudatunkban, és a végén már büntetni fogják a hitet.

Az előző hozzászóló vagyok.

Az a nemzet, amely megtagadja a Teremtő létezését már nem áll messze a kipusztulástól.

16/f