Pályakezdőként és fiatal felnőttként az 1920-as/1930-as, vagy az 1960-as/1970-es években lehetett-e nagyobb esélye a létbiztonsághoz és az anyagi gyarapodáshoz egy ilyen férfinek Magyarországon?

"szakképzettséget szerzett" ... "pályakezdő" ... "mobilis volt" ...

Ezeket a kifejezéseket hogy lehet egyáltalán összeegyeztetni a '20-as évek munkáscsaládjával? A munkáscsalád sarja mezítláb ment gyalog novemberi időben is Rákosról Kelenföldre gyárba. Hol a büdös életbe lett volna lehetősége szakiskolákba járni? Mikor? Egyáltalán bármilyen iskolába járni? Anyám volt az első a családban, aki a háború után dolgozók estiben felnőttként befejezhette az elemi iskoláját! Az első a családban, a többinek az se volt meg. A fiúkat beadták gyárba, bányába, a lányokat napszámba, meg cselédnek, hogy éhen ne vesszenek. Pályakezdő: tízéves korukban már felnőttek közt dolgoztak, ugyanannyit, de harmada annyi zsákot, egységet vihettek haza. Tízesével laktak szobánként, egy ágyon hárman fölül, hárman alatta. Nem volt még a sokmillió panellakás. Öregapám rendkívül tehetséges gyereknek számított, tanítói beajánlották szakiskolába. A megyeszékhelyre. Nem tudott elmenni a meghallgatásra se, mert a család képtelen volt addigra összekaparni a vonatjegy árát. Azt a néhány pengőt. Cipője, rendes ruhája se lett volna, hogy egyáltalán ott normálisan megjelenjen. Semmiféle pénzük nem volt, honnan lett volna, annyit ettek, amennyi a szederfán termett. Az urak földjén, még egyszer "lopásért" is elővették őket. Akkor is persze az összes férfi féllábú, féltüdejű, félszemű nyomorék volt már az első nagyháború miatt. Én nem tudom, mit tanítanak ezek a történelemtanárok az iskolákban, lehet hogy nem csak a tengernagyok uralkodási évszámaival kéne foglalkozni, hanem azzal is, mikor mit evett az átlagember, és mik voltak a valódi problémai. És akkor fel sem merülnének ilyen kérdések.

Ja, és amikor a munkáscsalád mobilis gyermeke mégis csak felkerült a nagyvárosba, akkor padon éjszakázott, majd olyan ágybérletekben, ahol váltott műszakok dolgozói váltva aludtak egyszerre 8-an, addig, amíg a következő turnus meg nem jött aludni a helyükre. Úgy feküdtek, hogy nem tudták rendesen kinyújtni egymástól a lábukat, világitást nem engedték felkapcsolni, mert az nem volt benne az ágybérletdíjban, és a helyiség egy szem lavorjába befagyott reggelre a víz. A közeli gyárak, meg a kőbányai hízlaló bűzében kellett élni. Hol tanult volna? Gyertyafénynél? Nem engedték azt se felgyújtani, mert a másik hét aludt. Mégis mitől lett volna felvértezve ezzel az öntudatos polgári-értelmiségi amerikáner mentalitással? Szerintem fogalmazd újra ezt a 21. századi fejjel született kérdésedet, mert nagyon messze nem áll összhangban a 20. század valóságával.

Ne haragudj, hogy kikeltem magamból, de ez a hazug rohadt történelemoktatás, ilyenekkel tunkolják a fejét a gyerekeknek, hogy "jaj hát nem lehetett külföldre utazni", hát egyem a lelküket, meg a gondjaikat. Azt bezzeg már csak otthonról, ismerős és szomszéd idős emberektől hallja az ember, de egytől-egyig mindtől, hogy nem az volt a probléma, még a '60-as években sem, hogy nem lehetett külföldre utazni, hanem hogy került-e valami aznap az asztalra, volt-e télre a gyereknek cipője, hogy a sárban, mocsokban eljusson egyáltalán a km-ekre lévő tanyasi iskoláig. A fővárosban persze nagyobbak voltak a lehetőségek, az iparostanonczot elvégezhette valaki, és lett belőle varrónő vagy nem a legutolsó gyári segédmunkás. Az igazi mesteremberek, szakik tehetős (általában német) családokból származtak. Az akkoriban elismert, komoly rang volt. Mind a gimnázium, mind a polgári, mind a szakipartanoda egy rettentő szűk elit kiváltsága volt. (Nem úgy, mint manapság, hogy fű-fa-virág egyetemet jár.) Ha csak nem karolta fel őket direkt valaki jótevő, rongyos proligyerekek nem kerültek semmiféle eleminél felsőbb oktatás közelébe sem.

2-es, téged nagyon félrevezetett valaki. Nézzél meg pár korabeli filmet, pl. a Meseautót, ok, szerepel benne bankigazgató is, de a kis titkárnő családja alapján látszik, hogy élt egy átlagos munkáscsalád, még albérletbe is ki tudtak adni szobát. Vagy ott van a Pál utcai fiúk, átlagos pesti srácok, de mind rendesen járt iskolába, szabadidejükben meg golyózgattak, a Fűvészkertben játszottak háborúsdit, ilyen szörnyű életük volt.

Te nyilván valami DK-s nyugdíjas vagy, akibe Kádár jól belepofozta, hogy Sztalin előtt nem volt itt csak sivatag.

A 60-as, 70-es évek még csak vehetők egy kalap alá, de a két háború közötti korszakban azért nem volt végig egyforma egy pályakezdő ipari munkás sorsa. Márcsak a világválságot, ha veszzük, nyilván egész más esélyei voltak, mint válságmentes periódusban. És más volt a korai huszas években a helyzetük, mint a sikeres betheni konszolidáció után. Biztos munkahelye azonban csak kevesekbek volt. Ezzel szemben a Kádár rendszerben, ha valaki akarta onnan ment nyugdíjba, ahova 17 éves korában fiatal szakmunkásként belépett. Gyarapodni azonban csak nagyon lassan, ill. önkizsákmányoló túlmunkával lehetett. Senkinek sem kellett mezitláb járnia, vagy éheznie, de nem is tudott nagyon többre jutni, mint, hogy jóllakjon és a gyerekeknek legyen cipőjük, az iskolába ne mezitláb menjenek. És persze még egy csomó népjóléti jellegzetessége volt a Kádár-rendszernek, ami miatt jó volt azoknak, akik a létbiztonsátot preferálták. Az ún. szociálpolitika összehasonlíthatatlan a Horthy-rendszerével, de tévedés azt hinni, hogy a kommunisták találták azt fel.

A lényegi különbség a két rendszer közöttaz állam szerepvállalásában van. Az állami újraelosztás sokkal nagyobb volt a szocializmusban, tehát a dolgozó kicsi fizetésért dolgozott keveset, vagy nem igazán hatékonyan, de az államtól ingyen, vagy olcsón kapott sok mindent.