Miért mondják az első világháború tüzérsége sokkal szörnyűbbnek, mint bármelyik másikat a történelemben?

A katonák lövészárkokban éltek hónapokig, sárban, patkányok között, volt hogy a hullák is napokig rohadtak körülöttük. A legkisebb előretöréseket is folyamatos ágyú- és géppuskatűzben kellett megtenniük. Az ágyúzás üteme felfoghatatlan volt, minden korábbinak többszázszorosa. Ilyen jellegű, ilyen hosszan tartó non-stop lövészet soha semmilyen háborúban nem volt se előtte, se utána.

Bumm. Bumm. Bumm. Ratatatata. Bumm. Bumm. Ratatata. Egész nap. Hónapokig.

Azért, mert ilyenekkel lőtték egymást, ahogy mondja az előttem szóló folyamatosan éveken át.

[link]

[link]

[link]

A 30 cm űrméret volt a belépő.

A cikk a honvedelem.hu oldalról.

Az első világháború és a pszichológia

Az első világháború nemcsak a hadviselés szabályait változtatta meg alapjaiban, hanem számtalan tudományág fejlődését is befolyásolta. Ezek közül az egyik a pszichológia. A Nagy Háború lélektani hatásairól és a szakterületet érintő kérdéseiről Andó Sándor alezredessel, az MH Egészségügyi Központ Védelem-egészségügyi Igazgatóság Védelem-egészségügyi Intézet Pszichológia Osztály osztályvezető-helyettesével beszélgettünk.

Az elmúlt száz évben sokszor és sok helyen leírták: az első világháború olyan hatást gyakorolt az emberiségre, amit korábban egyetlen fegyveres konfliktus sem. Tudományokat változtatott meg alapjaiban, illetve a fejlődésüket befolyásolta.ndó Sándor alezredes szerint a Nagy Háború különféle hatásai közül a társadalom-lélektani következmények is jelentősek. A háborút követő évek lelki és szellemi krízisét növelte, hogy a hadiiparba bevont polgári lakosság a háború után nehezen tudott visszaállni a hétköznapi életbe. Az infláció, a munkanélküliség nehezítette a létet, csalódottság és kilátástalanság lett úrrá az embereken. „Különösen érzékenyen hatott ez a veteránokra, akik ellenségesen viszonyultak a polgári néprétegekhez. Hiszen ők korábban hálát rebegtek a haza védőinek, most pedig nem törődtek velük” – mondta az alezredes, aki úgy látja: a háború egyik következménye – mint lélektani tényező – a nemzedékek közötti konfliktus erősödése volt. Az 1920-as évek fiatalsága gyanakvással viseltetett az idősebb nemzedék iránt, mert felelősnek tartotta a háború szenvedéseiért. A nemzedékek között szakadék keletkezett, ami azután elidegenedéshez és bizonyos szempontból az individualizmus térhódításához vezetett.

„Az áldozatok száma olyan magas volt, hogy egy újabb háborútól való félelem beköltözött az emberi lelkekbe. Óvakodtak attól, hogy bármilyen lokális konfliktusba keveredjék egy-egy ország kormánya, amely azután világháborúhoz vezetne” – fogalmazott Andó Sándor.

Az addig szokatlan „behatások” jelentős változásokat idéztek elő az emberek pszichéjében is – emelte ki Andó Sándor. A korábban vívott háborúkban a sebesülések leginkább konkrét szervi vagy végtagi sérüléseket jelentettek. A lelki sérülések nem voltak jellemzőek, pontosabban fogalmazva azokkal kevésbé foglalkoztak. A háború előidézte pszichés eredetű betegségek a sérülésekhez, azok látványához, illetve a jelentős hang- és fényhatásokhoz köthetőek. A pusztítás és a pusztulás mindennapi látványa, a folyamatos élet-halál helyzet megterhelte az immunrendszert, a lelki működést is. Az a tömegesen kialakult betegség, amit kimondottan az első világháborúnak „köszönhet” az emberiség, a gránátsokk volt. Ennek következtében hatalmas pszichiátriai veszteséget könyvelhetett el minden részt vevő nemzet.

A szakember szerint a pszichológia tudományát is megváltoztatta, annak fejlődéséhez is hozzájárult az első világháború. Két irányzatról érdemes beszélni. Az egyikre jellemző a szelekció tudatosabb megjelenése, azaz a mentális képességek mérése a sorozások alkalmával. Az úgynevezett antropometriai vizsgálatok mellett jelentős adatmennyiség jutott a pszichológiai tudomány alkalmazóinak birtokába, amely lehetővé tette a vizsgálati eljárások, tesztek, és műszerek fejlesztését is. A nagy létszámból fakadó vizsgálati adatbázis miatt könnyű volt a sztenderdizálás is, azaz egy-egy teszt hitelesítése. Megjelentek továbbá a szimulátorok, amelyek főleg a gépkocsivezetők, a polgári életben a villamosvezetők kiválasztásában játszottak szerepet.

A másik − főleg Európában − vezető irányzat a pszichoanalízis volt. A Freud nevéhez kötött módszerben az egyéni traumatikus események feldolgozása mellett megjelentek a csoportokban történő foglalkozások és közös élményfeldolgozások is, amelyek között jelentős volt a mostanában poszttraumás stressz szindrómának (PTSD) hívott esetek kezelése. Ezek pedig nyilván nemcsak a veteránokat, hanem a családtagokat is érintették.

Azért azt be kell látni, hogy az első világháború idején az összes mai létező fegyvernem közül a tüzérség volt amelyik mai szemmel is ütőképes volt. A légierő, gépesített alakulatok, páncélozott harcjárművek, harckocsik, gépesített egységek még csak nagyon kezdetleges formában léteztek. A második világháború idején már ezek teljesen kifejlődve sokkal rugalmasabbá tették a frontvonalak mozgását, nem volt lehetőség állóháború kialakulására. Ha valaki beásta magát akkor ment a légierő, szétbombázott mindent, majd mentek a harckocsik utat törni a gyalogságnak. A tüzérség ennek megfelelően alkalmazkodott. Már nem a batár nagy 30cm ágyúk voltak használatban, hanem a könnyen málházható kisebb űrméretűek, mivel a frontvonallal együtt folyamatosan mozgatni kellett őket. Persze Hitler megalomániája miatt készítettek hatalmas vasúti

lövegeket, de ezek bebizonyították teljes használhatatlanságukat a modern harctéri körülmények között. Az első világháborúban még volt egy halálos taktika, ami csak önmagában kb 3millió ember haláláért volt felelős, és kis jóindulattal a tüzérséghez számíthatjuk. Ez pedig a német géppuskák oldalazó tűzvezetése. Az első világháború előtt még nem voltak elterjedve a sorozatlövő fegyverek, és a harci érintkezés is még a Napóleon korabeli mintákat követték. Ennek csak kicsit modernebb formája volt az, amikor sípszóra kiugráltak a lövészárokból a katonák, és szemből, oldalról nézve egy vonalban megrohamozták az ellenség lövészárkát. Ez két okból is végzetes volt. Egyszer az ellenség fedezékből, saját tüzérségi fedezőtűz mellett szemből céllövészetet tartott, másrészt egy oldalt elhelyezett géppuska gyakorlatilag minden lövése célba

talált. Erről később több szemléltető film is készült, általában léggömbökkel próbálták ki milyen hatásos a géppuska tűz szemből, és oldalról. Tehát elmondhatjuk, hogy abban az időben a tüzérség volt az ellenség lefogásának, és pusztításának leghatásosabb eszköze, ezért ezt használták tömegesen. Ma már az atom a pusztítás leghatásosabb eszköze, úgyhogy reménykedjünk hogy soha nem lesz III. vil.háború.