Miért fontosabb a kapitalizmusban a pénz mint az ember?

Nem így fogalmazódik meg, hogy az "fontosabb a pénz, mint az ember".

Az "alapgondolat", hogy a pénzügyi megtérülés, társadalmilag is a leginkább hasznos pozícióhoz vezet. (Ha megveszik, akkor az nekik hasznos/jó, ezáltal a pénzügyi megtérülés = "közgazdaságival"/társadalmival (egyes megtérülési számításoknál a külön kezelt társadalmi/környezeti (externális) előnyöket "közgazdaságinak", a "direktben pénzt hozókat" pedig pénzügyinek hívjuk.

Később kezdték vitatni, hogy a pénzügyi megtérülés és a társadalmi hasznosság egymás ellen is hathat, de ebben az esetben is inkább a negatív externáliák a szabályzó/társadalom általi nem megfelelő kezelésére vezették vissza.

"nagyon gyakran úgy hoznak meg döntéseket, hogy mennyire hasznot hajtó, nem pedig mennyire előnyös az embereknek."

Már a diákok is azt szokták itt a gyakorin kérdezni hogy minek tanuljon amivel jól lehet keresni. Nem pedig azt hogy ami előnyös lenne a társadalomnak. De vajon mi történne ha mindenki azt csinálná ami előnyös a társadalomnak? Egy skandinávhoz hasonló jóléti állam jönne létre vagy épp ellenkezőleg?

A hasznosság, vagy gazdaságosság egy folyamat, ami a befektetett erőforrások további biztosítását teszi lehetővé.

Ideiglenesen le lehet mondani a gazdaságosságról és itt nem csupán pénzügyi hátteret képzelhetünk el, de hosszabb távon már rendkívül káros, maga a tevékenység válik értelmetlenné.

Visszatérve a pénzhez, a szocializmus főleg ezért bukott meg, számtalan gazdaságtalan dolgot finanszíroztak és ezt nem lehet sokáig űzni, meg kell a verseny, kell a haszon és a természetes folyamatokba csak módjával, célzatosan szabad beavatkozni és csak rövid időre, talpra állítani valamely ágazatot, tőkét injektálni oda, ahol az szükséges, de a nyereségre való törekvés alapállapot, nem kerülhető el, különben a gazdaság ugyanúgy csődbe megy, akár egy vállalat, válságok keletkeznek és minden tönkre megy.

Az világos, hogy a munkavállalónak is érdeke, hogy a cége nyereséges legyen, veszteség esetén hamarosan elveszti a munkahelyét, mivel az megszűnik, hiszen nincs aki finanszírozza a költségeket, nincs miből.

Fontos az ember is, de a haszon az alapvető, hiszen ha nincs pénz, nincsenek források a támogatásra, a szociális hálóra, vagy a bérekre, az oktatásra, az egészségügyre, az pedig a haszonból vezethető csak le, a nyereségből.

ma 10:40: Egyet értek én is.

Sok embert lehet látni akik a minél magasabb jövedelemre hajtanak bármi áron. Ámde közülük nem mind él emberként. Sőt akár egyáltalán nem.

Például hány kérdés jelenik meg itt a gyakorin hogy a párjuk munkamániás és úgy látja inkább szakítani kéne vele mert eszébe sem jut a párja.

Vagy a japánok is a munkahelyi megfelelésért hajtanak, hogy a főnök elégedett legyen velük és nehogy mást alkalmazzon helyettük. Ez oda vezetett hogy a tartós stressztől depressziósok szoktak lenni, majd nem ritkán irány a jól ismert japán erdő hogy véget vessenek életüknek. Pedig az emberi igényeik előtérbe helyezése esetén a japán ésszel elég élhető társadalmat hozhatnának létre. Gondoljunk csak bele ebbe a szörnyű ellentmondásba, hogy Japán szinte az automatizálásról és robotokról szól. Ennek ellenére vezetnek a munkamániából kiinduló öngyilkosságok számában. Mert másodrangú kérdés az ember.

A kérdésre az is válasz hogy egy bolond százat csinál. Vagyis például valaki meglátja hogy a szomszédja mivel dicsekszik, új autó, nagy ház, sok pénz, stb. Erre ő is elkezd napi 48 órát dolgozni hogy neki is legyen vagy túlszárnyalja a szomszédját. És ez láncreakció szerűen terjed. Az eredmény persze az lesz hogy közben az alapvető emberi igényeikről is teljesen megfeledkeznek. Így lettünk a világ 4. leg elhízottabb országa és szintén élvonalban járunk sok más egészségtelen téren is. Például a japánokhoz hasonlóan a tartós stressz okoztta depresszióban. Amire az orvos pirulákat ír fel, hisz a gyógyszeriparnak a profit az érdeke és nem pedig az hogy az Ember megtalálja a depi forrását és meg is szűntesse azt.

Röviden, a pénz gyűjtése utáni hajsza nem egyenlő a boldogsággal, szabadsággal, elégedettséggel, jó egészséggel és jóléttel.

Mondjuk van egy cég, amelyik a profitra, piaci részesedésre hajt, és egy másik, amelyik a dolgozóinak akar jó körülményeket biztosítani. Mivel versenyben állnak, sejthető, hogy melyik lesz életképesebb. A kapitalizmus (szabad piaci gazdaság) tuképpen egy gazdasági evolúciós környezetet biztosít, ahol a résztvevők versenyhelyzetben vannak, és az életképesebb marad fenn és fejlődik. A szélsőséges állapot a vadkapitalizmus, amikor alig vannak szabályok, és van a szociálisan érzékenyebb, államilag erősebben szabályozott forma, ahol pl. a dolgozót (vagy akár a fogyasztót) megvédi az állam a verseny miatti hátránytól.

Viszont amit te mondasz, az már a másik véglet felé mutat, teljesen szabályozott környezet, maximális felügyelettel és védelemmel, garanciákkal, amit nevezhetünk tervgazdaságnak vagy szocializmusnak is.

"Régebben az emberek nagy nyomorban sokkal boldogabbak voltak, ráadásul sokkal bölcsebbek és mélyebb gondolkodásúak, érzelműek"

"Régen" egyrészt kevesebb lehetőség volt, jobban elviselték a helyzetüket, mivel gyakran nem rajtuk múlt, nem volt rá akkora hatásuk. Ebben segített a bölcsesség és a vallás.

A kapitalizmus alapját pedig az eredendően bennünk lévő motiváció működteti, vagyis minél többet elérni, minél többet kihozni a lehetőségekből. Akinek ez sikerül, annak így jó, akinek nem megy annyira, az csak próbálkozik és szidja a rendszert. :)