Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Valaki le tudná írni a "szeplő...

Valaki le tudná írni a "szeplőtelen fogantatás" pontos biológiai folyamatát?

Figyelt kérdés

Hamarosan karácsony lesz. A hívő keresztények számára ez Jézus születésnapja. (A többieknek a szeretet ünnepe, illetve a hosszabbodó napok kezdete, stb vagy csak egyszerűen egy szép, ajándékozós ünnep, a béke és a nyugalom ideje.)

A Biblia szerint Jézus sajátos módon "szeplőtelen fogantatás" által (vagyis nemi aktus nélkül) született. Rovarok esetében előfordulhat ilyen, náluk szűznemzés a neve, és bizonyos fajoknál az egyik nemzedék így, a másik párosodás útján születik.

De embernél ilyen folyamat nem ismert, a Biblia mégis azt állítja, hogy egy, és csakis egy esetben mégis volt ilyen. De hogyan történt? Mi ennek a pontos menete? Milyen biológiai folyamat zajlott?

dec. 5. 19:53
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
65%
A nagy csoda úgy történt, hogy a körülmetélés előtt valakinek sikerült teherbe ejtenie azt a bizonyos Máriát. A bevarrott nőnek később megnőtt a pocakja - így a terhességre valamilyen hihető magyarázatot kellett találni, hogy ne kövezzék agyon a szerencsétlen leányzót.
dec. 5. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
82%
Tekintettel arra, hogy a szülés után felbukkant 3 random csávó is, akik mindenféle ajándékokat hoztak az újszülöttnek, szerinted hogy történt a dolog?
dec. 5. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
94%
A tudomány jelen állása szerint embernél nem lehetséges a szűznemzés. De ha az is lenne, az ivarmeghatározásunk mechanizmusa miatt kizárólag nőnemű utód születhetne így. Illetve az emlősökre jellemző epigenetikai imprinting jelensége miatt is elég problémás az életképes utód szűznemzés általi létrehozása, valószínűleg ezért nem fordul elő a természetben az emlősök között.
dec. 5. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim válasza:
21%

Kedves Kérdező!

Ez egy hazugság, hogy nemzés nélkül esett teherbe Mária.A Biblia sem ezt mondja.

Ez egy rómaiak által(Élén I.Konstantinnal) kitalált dolog. József a vérszerinti apa, és már házasok voltak akkor amikor a nemzés megtörtént.Szándékos hamisítás történt a Bibliában, csak nagyon nagy körültekintéssel és a keresztény hazugságok elhagyása után lehet megérteni, valamint legalább 2-3 egymasra mutató igén keresztül.

Nézzük is akkor az alap történetet, hogy mindenki lássa miről is van szó:

Miért is hazugság az, hogy Mária, mielőtt házasságot kötött volna Józseffel, már várandós volt a Megváltóval, ráadásul nem is József az igazi apja, hanem a "Szent Lélek". Kizárólag csak az írott igéből egyszerűen megbuktatható ez a hazugsága a kereszténységnek!

Lássuk a kiinduló igeversünket:

Máté 1:18 A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.(Karoli Gáspár fordítás)

Ugye, ha valaki elolvassa ezt az részt, akkor úgy tűnik, hogy úgy történt a Megváltó születése, hogy Mária, el volt jegyezve Józseffel, de még mielőtt egybekeltek volna, azaz összeházasodtak volna, viselős lett a Szent Lélektől.

Szerintetek tényleg ez lehetséges lett volna hogy Mária, aki ismerte és betartotta a Mózesen keresztül adott törvényeket, utasításokat, erkölcsi normákat, elképzelhető lenne az, hogy azokat megszegve Józseffel, még házasságkötés előtt várandós lett volna a Megváltóval? Ráadásul Mária, az Ároni papság családjából, házából való leszármazott, József pedig aki szintén betartotta a Mózesen keresztül adott utasításokat, törvényt, ő is megszegte volna a házasodásra vonatkozó szabályokat úgy, hogy a Dávid királyi leszármazottja, a Dávid házából való leszármazott?

Ugye, biztos hogy nem szeghették meg ezeket a szabályokat!

Na de akkor miért van mégis így írva?

Azért, mert a Károli Gáspár jezusiták általi hazugság gyártó, kihasználta azt a rést, hogy az ógörög nem használ az írásos nyelvtanában vesszőket, ellenben a magyarnyelv igen!

Így a Károli Gaspár hazugság gyártó tetszőleges módon, oda rakott vesszőket, hogy a keresztény hazugságnak eleget tegyen, ami a pápai rendszer a jezsuitákon keresztül megparancsolt neki, hogy a pogány Szemiramisz-Nimród-Tammúz meséjének mintája szerint, értelmeztesse ezt az igerészt.

De lássuk, hogyan is szólna valójában ez a rész helyesen, az Isten igazsága szerint:

Máté 1:18 A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja-eljegyeztetvén Józsefnek mielőtt egybekeltek volna-viselősnek találtaték a Szent LélekKEL.

Ugye így már rendben is van ez az ige, mert helyre kerültek az írásjelek!Így már az van jelezve, hogy Mária, el volt jegyezve Józseffel, mielőtt egybekeltek volna, és csak az egybekelésük után lett várandós a Szent Lélekkel...és nem a Szent Lélektől(!), ahogyan az meg lett hamisítva.

Nézzük meg a reviadált (2011)Károli fordítást is, nehogy az legyen, hogy hát túl van gondolva és csak belemagyarázom és ez csak valami elmélet:

Máté 1:18 Jézus Krisztus születése így történt: Mária, az ő anyja eljegyeztetett Józseffel, de mielőtt egybekeltek volna, viselős lett a Szentlélektől.

Tehát látszik, hogy azt akarják hangsúlyozni, hogy még mielőtt egybekeltek volna, már viselős lett!

Miért hamisítás az is, hogy nem a "Szent Lélektől" esett teherbe?

Ezért:

Apcs 20:28 Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek felvigyázóvá tett titeket, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

Ki szerezte a saját vérével az Isten egyházát, az eklésziát? Ugye a Megváltó! Ezért a szent lélek, a Megváltó.

Ebből kifolyólag nem lehetett a szent lélektől varandós, hiszen az azt jelentené, hogy a Megváltó ejtette teherbe Máriát. Tehát, teljesen ellentmondásos hazugságról van szó a Károli által fordított, hamisított igerészben!

De, hogy 2 igével bizonyítsam azt, hogy Szent Lélekről szó sem lehetett, hiszen:

Ján 7:39 Ezt pedig a Lélekről mondta, akit kapnak majd a benne hívők, mert még nem adatott a Szentlélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg.

Tehát, világosan le van írva, hogy még nem lehetett szent lélek, mert a Megváltó még nem dicsőült meg.

Akkor hogyan történhetett volna az, hogy Mária mégis a szent lélektől lett viselős? Sehogy!

Ezt csak azért találták ki a keresztény vezetők, hogy a "szent háromság" ördögi, pogány tanukat beleszőjjék a Bibliába, az Isten teljes igazságába.

Ebből kifolyólag látva az igazságot, teljesen bizonyos, hogy József a vérszerinti apja, sőt igék támasztják alá:

Márk 6:3 Nemde ez az ácsmester és Mária fia, Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nemde itt élnek közöttünk nőtestvérei is? És megbotránkoztak benne.

Ján 1:45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és azt mondta neki: Megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát, akiről Mózes írt a törvényben, és akiről a próféták is írtak.

Ján 6:42 És azt mondták: Nemde Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük az apját és az anyját? Hogyan mondhatja akkor, hogy a mennyből szállt alá?

Tehát, mindenki számára bizonyos volt, hogy józsef fia a Megváltó.

Na de akkor mit akarnak ezek az igék jelenteni:

Máté 1:19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani.

Máté 1:20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: íme az Úrnak angyala álomban megjelenék neki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.

Ugye itt is látni, hogy azt mondja neki az angyal Józsefnek, hogy "...ne félj magadhoz venni Mariát, A TE FELESÉGEDET,..." Tehát itt is ki van jelentve, hogy nem csak jegyese volt mar amikor varandós volt, hanem már felesége volt! Itt is latni a hazugságot a Máté 1:18-nál, hogy az hamisítás, hogy mielőtt házasok lettek volna, csak jegyese volt, már várandós volt.

De akkor miért írja azt, hogy titkon elakarta bocsátani Mariát, nehogy gyalázatba keverje?

Azért mert József ismerte a próféták írásait.Tudta azt, hogy a születendő gyerekükre üldöztetés vár, mert ő lesz az a Megváltó, Szabadító Felkent, akiről a Mózes és a próféták szóltak.Ezért akarta elküldeni Mariát a feleségét, hogy ne találják meg a farizeusok, akik jelentenék Heródesnek, hogy itt van, megtaláltuk Máriát, aki viselős azzal, akiről írnak a próféták, és királynak nevezik.

Ezért szólt neki az angyal, hogy ne féljen József, tartson ki Mariával, mert minden az isten akarata szerint fog történni, aki születni fog, az pedig a Szent Lélek!

Később olvashatjuk is Lukácsnál, hogy:

Luk 1:39 Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;Luk 1:40 És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.

Tehát amikor kijelentést kapott az angyalon keresztül Mária, hogy ő viselős és akit meg fog szülni, az a Megváltó lesz, akkor elment a hegyekbe, ahol Erzsébet már a 6.hónapjában jár.

Luk 1:56 Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére.

Tehát mégis elment varandósan a hegyekbe Erzsébethez, mintegy menedékhelyre.

Na de akkor, mit jelent ez az ige mégis?

Luk 1:35 És felelvén az angyal, monda neki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának.

Ezzel azt mondta neki az angyal(átlátva a hamisításokat), hogy az Isten igazsága van rajtad, mivel igazságban élő személy volt Mária, teljes mértékben megtartotta az isten utasításait amelyek a Mózes altal le lettek írva(szent lélek száll te reád/Magasságos ereje árnyékoz meg téged), rajtad teljesedik be az ígéret, hogy a te és férjed József utódja lesz a Felkent Szabadító, akiről az írások szólnak. Ezt fejezte ki neki az angyal azokkal a szimbolikus szavakkal.

KEZDŐLAP

RÓLAM

KAPCSOLAT

BLOG

Menü

A "SZŰZ MÁRIA"-TAN KERESZTÉNY HAZUGSÁGNAK A LELEPLEZÉSE AZ IGE ALAPJÁN

2023.03.03

A "Szűz Mária" tan keresztény hazugságának leleplezése, az Isten írott beszédje alapján!

Ebben az írásos anyagban arról lesz szó, hogy miért is hazugság az, hogy Mária, mielőtt házasságot kötött volna Józseffel, már várandós volt a Megváltóval, ráadásul nem is József az igazi apja, hanem a "Szent Lélek". Kizárólag csak az írott igéből egyszerűen megbuktatható ez a hazugsága a kereszténységnek!

Lássuk a kiinduló igeversünket:

Máté 1:18 A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.(Karoli Gáspár fordítás)

Ugye, ha valaki elolvassa ezt az részt, akkor úgy tűnik, hogy úgy történt a Megváltó születése, hogy Mária, el volt jegyezve Józseffel, de még mielőtt egybekeltek volna, azaz összeházasodtak volna, viselős lett a Szent Lélektől.

Szerintetek tényleg ez lehetséges lett volna hogy Mária, aki ismerte és betartotta a Mózesen keresztül adott törvényeket, utasításokat, erkölcsi normákat, elképzelhető lenne az, hogy azokat megszegve Józseffel, még házasságkötés előtt várandós lett volna a Megváltóval? Ráadásul Mária, az Ároni papság családjából, házából való leszármazott, József pedig aki szintén betartotta a Mózesen keresztül adott utasításokat, törvényt, ő is megszegte volna a házasodásra vonatkozó szabályokat úgy, hogy a Dávid királyi leszármazottja, a Dávid házából való leszármazott?

Ugye, biztos hogy nem szeghették meg ezeket a szabályokat!

Na de akkor miért van mégis így írva?

Azért, mert a Károli Gáspár jezusiták általi hazugság gyártó, kihasználta azt a rést, hogy az ógörög nem használ az írásos nyelvtanában vesszőket, ellenben a magyarnyelv igen!

Így a Károli Gaspár hazugság gyártó tetszőleges módon, oda rakott vesszőket, hogy a keresztény hazugságnak eleget tegyen, ami a pápai rendszer a jezsuitákon keresztül megparancsolt neki, hogy a pogány Szemiramisz-Nimród-Tammúz meséjének mintája szerint, értelmeztesse ezt az igerészt.

De lássuk, hogyan is szólna valójában ez a rész helyesen, az Isten igazsága szerint:

Máté 1:18 A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja-eljegyeztetvén Józsefnek mielőtt egybekeltek volna-viselősnek találtaték a Szent LélekKEL.

Ugye így már rendben is van ez az ige, mert helyre kerültek az írásjelek!Így már az van jelezve, hogy Mária, el volt jegyezve Józseffel, mielőtt egybekeltek volna, és csak az egybekelésük után lett várandós a Szent Lélekkel...és nem a Szent Lélektől(!), ahogyan az meg lett hamisítva.

Nézzük meg a reviadált (2011)Károli fordítást is, nehogy az legyen, hogy hát túl van gondolva és csak belemagyarázom és ez csak valami elmélet:

Máté 1:18 Jézus Krisztus születése így történt: Mária, az ő anyja eljegyeztetett Józseffel, de mielőtt egybekeltek volna, viselős lett a Szentlélektől.

Tehát látszik, hogy azt akarják hangsúlyozni, hogy még mielőtt egybekeltek volna, már viselős lett!

Miért hamisítás az is, hogy nem a "Szent Lélektől" esett teherbe?

Ezért:

Apcs 20:28 Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek felvigyázóvá tett titeket, hogy legeltessétek az Isten egyházát, amelyet tulajdon vérével szerzett.

Ki szerezte a saját vérével az Isten egyházát, az eklésziát? Ugye a Megváltó! Ezért a szent lélek, a Megváltó.

Ebből kifolyólag nem lehetett a szent lélektől varandós, hiszen az azt jelentené, hogy a Megváltó ejtette teherbe Máriát. Tehát, teljesen ellentmondásos hazugságról van szó a Károli által fordított, hamisított igerészben!

De, hogy 2 igével bizonyítsam azt, hogy Szent Lélekről szó sem lehetett, hiszen:

Ján 7:39 Ezt pedig a Lélekről mondta, akit kapnak majd a benne hívők, mert még nem adatott a Szentlélek, mivelhogy Jézus még nem dicsőült meg.

Tehát, világosan le van írva, hogy még nem lehetett szent lélek, mert a Megváltó még nem dicsőült meg.Akkor hogyan történhetett volna az, hogy Mária mégis a szent lélektől lett viselős? Sehogy!

Ezt csak azért találták kia keresztény vezetők, hogy a "szent háromság" ördögi, pogány tanukat beleszőjjék a Bibliába, az Isten teljes igazságába.

Ebből kifolyólag látva az igazságot, teljesen bizonyos, hogy József a vérszerinti apja, sőt igék támasztják alá:

Márk 6:3 Nemde ez az ácsmester és Mária fia, Jakabnak, Józsefnek, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nemde itt élnek közöttünk nőtestvérei is? És megbotránkoztak benne.

Ján 1:45 Fülöp találkozott Nátánaéllel, és azt mondta neki: Megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát, akiről Mózes írt a törvényben, és akiről a próféták is írtak.

Ján 6:42 És azt mondták: Nemde Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük az apját és az anyját? Hogyan mondhatja akkor, hogy a mennyből szállt alá?

Tehát, mindenki számára bizonyos volt, hogy józsef fia a Megváltó.

Na de akkor mit akarnak ezek az igék jelenteni:

Máté 1:19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani.Máté 1:20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: íme az Úrnak angyala álomban megjelenék neki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.

Ugye itt is látni, hogy azt mondja neki az angyal Józsefnek, hogy "...ne félj magadhoz venni Mariát, A TE FELESÉGEDET,..." Tehát itt is ki van jelentve, hogy nem csak jegyese volt mar amikor varandós volt, hanem már felesége volt! Itt is latni a hazugságot a Máté 1:18-nál, hogy az hamisítás, hogy mielőtt házasok lettek volna, csak jegyese volt, már várandós volt.

De akkor miért írja azt, hogy titkon elakarta bocsátani Mariát, nehogy gyalázatba keverje?

Azért mert József ismerte a próféták írásait.Tudta azt, hogy a születendő gyerekükre üldöztetés vár, mert ő lesz az a Megváltó, Szabadító Felkent, akiről a Mózes és a próféták szóltak.Ezért akarta elküldeni Mariát a feleségét, hogy ne találják meg a farizeusok, akik jelentenék Heródesnek, hogy itt van, megtaláltuk Máriát, aki viselős azzal, akiről írnak a próféták, és királynak nevezik.

Ezért szólt neki az angyal, hogy ne féljen József, tartson ki Mariával, mert minden az isten akarata szerint fog történni, aki születni fog, az pedig a Szent Lélek!

Később olvashatjuk is Lukácsnál, hogy:

Luk 1:39 Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;Luk 1:40 És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.

Tehát amikor kijelentést kapott az angyalon keresztül Mária, hogy ő viselős és akit meg fog szülni, az a Megváltó lesz, akkor elment a hegyekbe, ahol Erzsébet már a 6.hónapjában jár.

dec. 6. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim válasza:
17%

Folytatás:

Luk 1:56 Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére.

Tehát mégis elment varandósan a hegyekbe Erzsébethez, mintegy menedékhelyre.

Na de akkor, mit jelent ez az ige mégis?

Luk 1:35 És felelvén az angyal, monda neki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának.

Ezzel azt mondta neki az angyal(átlátva a hamisításokat), hogy az Isten igazsága van rajtad, mivel igazságban élő személy volt Mária, teljes mértékben megtartotta az isten utasításait amelyek a Mózes altal le lettek írva(szent lélek száll te reád/Magasságos ereje árnyékoz meg téged), rajtad teljesedik be az ígéret, hogy a te és férjed József utódja lesz a Felkent Szabadító, akiről az írások szólnak. Ezt fejezte ki neki az angyal azokkal a szimbolikus szavakkal.

Tehát innen kiderül, minden kétséget kizáróan, hogy egy borzalmas nagy hamisítás ment végbe a keresztény vezetők és biblia fordítókon keresztül, mint keresztény ügynökök által. Egyértelműen elárja az írás, ha Isten értelmezése szerint olvassuk azt, hogy József a vérszerinti apja a Megváltónak és mivel a szülei az akkori korszak Isten által megszabott törvényinek megfelelően éltek, ismerték és értették is a Mózes és próféták írásait, rajtuk teljesedett be az Isten ígérete.Aztán a megszületett gyereküket is ezek szerint nevelték, tanították.Majd később, kisgyerekként eljezdte saját maga is tanulni, olvasni a Mózes és a próféták írásait, és ő volt az, aki fiatal kora óta a legjobban ragaszkodott hozzájuk, azok szerint élt, és tanulta, az elméje csakis ezekkel az írásokkal telt meg, tehát az elméjét, az Isten igazságával töltötte meg.Isten szerintivé vált a gondolkodása, érzelmei, élete, így az Isten mint előre jövendőlt személyről-mert tudta, hogy ő lesz az, aki annyira fogja szeretni az igazságait-, megvalósította a tervét, hogy azaz ember lesz az, aki Megváltja a világot, ő fizeti ki a makulátlan életével az áldozatot az emberekért, hogy legyen esélyük a kegyelemre, örök életre. Így vált az Isten fiává.

Miért nem tűnik fel vajon a kereszténységben élőknek a Máriával kapcsolatos hamisítás, hogy csak jegyese volt Józsefnek, de már várandós volt?

Azért, mert a kereszténység hazugságban él, Istentelen, romlott erkölcsű életben, amibe belefér az, hogy házasságon kívül várandós lesz valaki.Isten igazsága szerint, csak házasságban születhet gyermek.Mert így teljesedhet be az Isten terve, hogy az Isten igazságaiban élő nő-férfi összeházasodnak(nagyon fontos, hogy ISTEN IGAZSÁGÁBAN ÉLŐ), és a házasságból szülessen utód, aki szintén ezek az igazságok szerint fog nevelődni, és azok szerint fog élni.Isten megmentési terve ez lenne, csak így tudná kiszorítani a gonoszságot a Földről, amit az emberek az igazsága nélkül való élésük miatt követnek el és adnak tovább!

dec. 6. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim válasza:
50%
Bocsánat, valamiért duplán sikerült a bemásolás!
dec. 6. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
89%
Már megbocsáss, ilyen orbitális baromságnak, mint a 'szeplőtelen fogantatás' - mégis, mi köze van a természettudományhoz?
dec. 6. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Biológiai folyamatra kérdeztem rá, hogy lehetséges-e ez, és ha igen, akkor hogyan. Ennyi a természettudományos része. Amúgy az lenne a legjobb, ha a valláshoz is betehetném, meg ide is, hogy mindkét oldalról lássuk a problémát, de sajnos sem két kategóriába sorolni, sem kétszer kiírni nem lehet a kérdést.
dec. 6. 20:28
 9/11 anonim ***** válasza:
89%
Ez egy vallási kitaláció, ahogy még sok butaság, ennyi a történet. Ahogy azt is felesleges biológiai alapokra helyezni, hogyan patttant ki Zeusz fejéből Pallasz Athéné (ekkor a Nap is megállt az égen, ez vajon csillagászatilag hogyan történt, ugye)
dec. 6. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
Egy korabeli vándor motívum, ami már Herkulesnél is megjelenő, ha jól tudom, már akkor sem volt új.
dec. 23. 07:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:

Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!