Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Az emberen kívül más állatnál...

X0 kérdése:

Az emberen kívül más állatnál is létezik pedofília?

Figyelt kérdés

Tehát az emberen kívül más, ivarérett állat, aki nem épp most vált ivaréretté nemrég, tartósan és erősen vonzódik a nem ivarérettekhez, melyek nem majdnem ivarérettek, vagyis nem lesznek nemsokára ivarérettek: erősebb nemi vágyat érez irántuk, mint az ivarérettek iránt. Van ilyen? Olyanról már hallottam hogy más faj belivel, olyanról is hogy eközben megállt egy autó, párzás közben otthagyta a másik faj nőstényét, és az autóra ugrott oldalról, azt akarta megdugni, homo- és biszexualitásról is hallottam már, nekrofíliáról is, aszexualitásról is.

Igen, az ember állat, méghozzá majom: emberszabású majom. A majom és az ember közös őse is majom volt, tehát állat. Egyszerűen meg kell nézni az ember rendszertani besorolását, a majomalkatúakhoz tartozik, azon belül az emberszabásúakhoz. Tudom hogy azt szokás mondani, hogy a darwinisták szerint a majom és az ember közös őstől származik, nem mondják hogy ez a közös ős majom volt, de én mondom, és a rendszertani besorolás is ezt mondja. A téma nem ez, így erről ne írjunk, csak a pedofíliáról. Köszi.



márc. 12. 12:49
 1/9 anonim ***** válasza:
89%
Nem tartom valoszinűnek hogy ez a defekt csak embereknél létezne.
márc. 12. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 A kérdező kommentje:

[link]


Ezen belül a "Sex involving juveniles" fejezet.


1-es: én is erre gondoltam.

márc. 12. 14:22
 3/9 anonim ***** válasza:
79%
Kizárt dolog szerintem. Mármint az, hogy csak nálunk lenne ilyen.
márc. 12. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
5%

Az embernél miért működik? Mert az ember tudatos lény, és egyes dolgokat örömszerzés érdekében tesz. Például a szexet utódteremtés nélkül.

Ez a legmagasabbrendű állatnál sem létezik. Így a pedofília se. Nem találgatni kell, hanem utánanézni.

márc. 12. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
4-es: például delfin... De egyébként az angol Wikipédia egy cikkjét is linkeltem...
márc. 12. 15:33
 6/9 anonim ***** válasza:
88%
#4 Homoszexuális viselkedés is van állatoknál is. Innentől az érvelésed kuka.
márc. 12. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
0%
Csak a pedofidesz
márc. 12. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Csimpánzoknál láttam már ilyen felvételt, ahol az alvó kismajmot megerőszakolta a felnőtt.
márc. 13. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
90%

Az állatoknál nincs olyan szexuális vonzalom, mint az embereknél. Egyszerű testi reakciók vannak, ahol a másik alany szerencsésebb esetben egy ellenkező nemű szaporodóképes fajtárs, rosszabikban meg a gazdi lába, vagy egy plüss.


Nekünk a nyulakat pl nem érdekelte, hogy a másik is bak, vagy hogy csak pár hetes. Ha rájött az 5 perc, csinálta bárkivel. Nincs ott vágy, hogy most mire izgul, mire nem, csak egyszerű párzásra való késztetés.


Még azon állatoknál is, akiknek jó érzés a szex, maga a szex jó, nem az a lényeg, hogy kivel.

márc. 13. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!