Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Szerintetek is nagyobb hangsúl...

Szerintetek is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a természettudományos tárgyak tanítására?

Figyelt kérdés

Azon gondolkodtam, hogy miért van ma Magyarországon manapság ennyi buta,hiszékeny, befolyásolható, önző ember. És arra gondoltam, többek között talán az is egy ok lehet, hogy az általános- illetve a középiskolákban a természettudományos tárgyak (fizika, kémia, biológia) oktatásásának színvonala a béka s*gge alatt van. Manapság is csak azt hallom mindenhonnan, hogy mennyire fontos az, hogy egy egy magyar ember tisztában legyen a történelmével és az irodalommal. A suliban is folyton ezt nyomják. Ezzel nem is lenne gond, de azt miért nem tartják legalább ennyire fontosnak, hogy az ember tisztában legyen a környezetével, az életet befolyásoló fizikai illetve kémiai tényezőkkel, és egyáltalán magával az élettel?

Az oktatás színvonala ezen tantárgyak terén katasztrófa, ezt tapasztalatból is tudom, mivel idén végzek a gimiben. Rengeteg száraz elmélet, dögunalmas órák, semmi kísérlet. Ráadásul az évek folyamán nem egyszer vettek fel olyan tanárokat, akik egy értelmi fogyatékos szintjén álltak (tizedikben a szerves kémiát például olyan tanár tanította, ki még egy banális feladatot is alig bírt levezetni). Bennem is csak az tartotta a lelket, hogy néha elmentem egyetemekre laborgyakorlatokra, vagy a neten/könyvesboltokban találtam olyan anyagokat(videókat, előadásokat, könyveket), amelyek élvezetesebbé tudták tenni a tanulást.

De tényleg, miért van ez? Lehet, hogy direkt építették ennyire le az oktatásnak ezt a szegmensét? Bár... nem mintha a többi folyan kimagasló lenne. De tényleg. Ezekkel a táryakkal együtt a szkeptikus gondolkodásra is meg lehetne tanítani a diákokat, ami szerintem nagyon hiányzik egy átlag magyar gondolkodásmódjából. Ezért tudják őket olyan könnyen átverni akár az orvosi rendelőkben, akár a politikai dolgokban, vagy egyáltalán bármiben. Egy példa: egyik ismerősöm végigdühöngte a gimit, hogy mi a francért kell neki biológiát, kémiát, fizikát tanulnia, ő úgyis jogásznak akar menni. Már csak tüntetőleg sem tanulta soha normálisan ezeket a tárgyakat. Erre a múltkor beszéltem vele, épp beteg volt, és mondta, hogy már két hete mennyire sz@rul van, az orvos azt mondta, valami vírusos fertőzése van, és hiába szedi az antibiotikumot, nem használ semmit. Amikor mondtam neki, hogy sürgősen váltson orvost, ugyanis (mint ahogy azt tanultuk már 8.ban is), az antibiotikum nem használ vírusos fertőzésnél. Erre csak annyit mondott, hogy hülye vagyok, az orvos csak tudja, hogy mit mire ír fel. És nap mint nap lehet ilyeneket hallani. Annyira elszomorító. Az emberek mindent elhisznek, amit mondanak nekik, egyszerűen nem képesek gondolkodni, olyanok mint a birkák. Annyira ironikus, hogy miközben a tudomány és a technika hatalmas léptekben fejlődik, eközben az átlagember szintjén meg kezd kialakulni egy újabb sötét középkor.

19/L


2011. okt. 14. 17:08
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos ez a helyzet. Alapvetően a matematikai és természettudományos tudás becsülete hiányzik nagyon Magyarországon. Pl. ha a televízióban egy népszerű figura elárulja, hogy 2-es volt matekból vagy fizikából, akkor tapsolnak neki, belopja magát milliók szívébe, mert mindenki visszaemlékszik, hogy igen, ő is milyen nehezen küzdött ezekkel a tárgyakkal. Mindezzel pedig legitimálják a természettudományos nem-tudást mint értéket, vagy legalábbis megbocsátható hibát.
2011. okt. 14. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
66%

Szerintem nem.

honann lesz pénzem, ha az emberek nem dőlnek be mindennek, amit mondok?

2011. okt. 14. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
51%
Ugyanakkor a végén ez a "sötét középkor" elszólásod azt mutatja, Neked töriből kéne még egy kicsit tanulnod.
2011. okt. 14. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 Vak Bottyán ***** válasza:

Nagy igazság van abban, amit leírtál. A töri és az irodalom fontos és népszerű tantárgyaknak számítanak középiskolában, a fizika, kémia, matematika meg gyakorlatilag semmibe van nézve, holott inkább ezekkel kellene foglalkozni. Aki meg tudja tanulni a matekot, kémiát vagy fizikát, annak nem lesz nagyon gondja a törivel vagy irodalommal sem, holott fordítva nem biztos, hogy így lenne ez.


De tudtommal be akarnak vezetni egy természettudományos érettségit pluszba (és itt nem is lehetne földrajzzal vagy infóval megúszni, csak bioszból, kémiából, fizikából lehetne letenni). Szerintem az állam már rájött, hogy a reál tantárgyaknak vissza kéne állítani a tekintélyét, hiszen az állam, a technológia nem a sok bölcsésztől fog fejlődni.


A reál tantárgyak oktatása tényleg egy röhej, ha nem mész faktra, nem fognak elmagyarázni neked kb. semmit, kísérletről meg ne is álmodj, az is nagy szó, ha egyáltalán a tanár elvégez egy kísérletet alapórán.


De sürgősen tennie kell valamit az államnak, mert a reáloktatás nagyon nagy sz@rban van. Így is alig van fizika vagy kémiatanár, meg az oktatás is pocsék, pedig pont ezeket a tantárgyakat kéne előnyben részesíteni.

2011. okt. 14. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:

Tudod mi a szomorú? Én járok kémiafaktra is, és semmivel nem jobb a színvonala, mint a tanórákon volt. Úgyhogy most leérettségizem középszinten, aztán kereshetek magánanárt, mert ez így emeltszinthez nagyon kevés:S


Amúgy a sötétközépkoros elszólásom miatt miért kéne több törit tanulnom? Azt csak azért írtam, mert a középkor századaiban sem gondolkodtak az emberek, lásd boszorkányüldözés, búcsúcédula stb.

2011. okt. 14. 17:44
 6/20 anonim ***** válasza:
100%

Az oktatás színvonalában talán igazad van. Az emberek viszont nem a természettudományok hatására lesznek kevésbé hiszékenyek, befolyásolhatóak és főleg önzőek. Ezen sokkal inkább pszichológia és társadalomtudományok lennének hatásosak.

Kicsit sántít az orvosos példád. Antibiotikumnak sok esetben van értelme vírusfertőzés esetén. Nem a vírusok ellen, hanem vírusfertőzés nyomában támadó baktériumok ellen.

2011. okt. 14. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:

upsz, ez jogos. Erre nem gondoltam. Na, öngól:)

Viszont szerintem az elméletem nem sántít. Ugyanis ahhoz, hogy az ember ne legyen hiszékeny, szkeptikus gondolkodásra van szüksége. Van, akiben ez a tulajdonság veleszületett, de vannak naiv emberek is. Márpdig ha iskolában valamilyen formátumban ezt a gondolkodásmódot át lehet adni a dioákoknak, akkor erre nincs is jobb mód a t.t. tantárgyak minőségi oktatásánál. Ugyanis a tudományban nap mint nap születnek újabb és újabb hipotézisek, amelyek a tanórákon is szóbakerülhetnek. Ezeket meg lehet vitatni, hogy miért nem, illetve miért állják meg a helyüket. Mi képtelenség, átverés, és miért az.

2011. okt. 14. 18:08
 8/20 anonim ***** válasza:

OFF

A középkor "sötétségét" leginkább a népvándorlás korára szokták érteni. A népvándorlás visszaszorította, majd elsöpörte a korábban virágzó Római Birodalmat, mert akkor tényleg egy viszonylag fejletlen, alacsonyan civilizált, barbár néptömeg foglalta el a sok szempontból fejlett rómaiak helyét. Amire te gondolsz (boszorkányüldözés, etc...), az nem annak a jele, hogy az emberek nem gondolkoztak, hanem hogy másképp gondolkoztak. Más volt a világkép (minden bizonnyal hierarchikusabb, amit ma lenézünk), nem tudtak bizonyos dolgokat akkor még a világról, vagy másképp értelmezték a tárgyilag rendelkezésre álló tudást. De közben ne feledd, hogy ebben a korban olyan katedrálisok épültek, amiket csak bámulni tudunk, megteremtődtek, ill. tovább fejlődtek a távoli földrészek közti kapcsolatok. Ki tudja, 500 év múlva mi mennyire tűnünk sötétnek?

ON

2011. okt. 14. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:

Igen, gyönyörű katedrálisokat építettek például a búcsúcédulákból és a boszorkányüldözésekből befolyt hatalmas összegekből, amit az emberek butaságára, sötétségére építettek.

Azt tudom, hogy a sötét elnevezést történelmileg mire értik, de én itt most ténylegesen az emberek sötétségére gondoltam. Azért az a fajta tudatlanság, butaság főként arra a korra volt jellemző. Mármint előtte is nyilván, de a felvilágosodás után azért sokat változtak az emberek.

2011. okt. 14. 18:40
 10/20 anonim ***** válasza:
Az a gond hogy ezeket a tárgyakat is dögunalmasan tanítják mert például én nap mint nap nézem a Discovery Science-t meg a többi tudományos csatornát is de a kémia a suliban nem köt le vagy a biológia nem azért mert nem érdekel hanem azért mert a leghasztalanabb és unalmasabb részeket tanítják. Engem mondjuk jobban érdekelne az asztrofizika mint az elektrosztatika. Nem hogy az asztrofizikáról hanem a csillagászatról is alig van pár lecke. Különösen az a szomorú hogy az ezoterika ennyire kedvelt és ennyien hisznek benne.
2011. okt. 14. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!