Az ember természetes úton fejlődött ki vagy az idegenek felgyorsították az evolúcióját?
Többnyire ezek is benne vannak, bár a bagdadi szárazelem nem tudom, micsoda. Ezeken kívül tökéletesen illeszkedő gránitkövek bizonyos építményeknél (azt hiszem a Machu Picchu is ilyen), egyes helyeken olyan élesre meg vannak csiszolva mintha géppel vágták volna; leírások szabad szemmel nem látható csillagokról, térkép az Antarktiszról (Piri Reisz, de rajta kívül régebbi időkből is), Föld alatti lakóhely-hálózat amely asszem 20 ezer embert elszállásol, és egy atomtámadástól is megvéd; erősen UFO-kra utaló rajzok, síremlékek, ilyen pl. egy középkori kódex: [link]
Kolombusz is vízből feljövő fényeket ír le naplójában, amik követték hajóját, s ez a Bermuda-háromszög környékén történt; akkor a piramisokban talált repülőmaketteket lemodellezték és repültek, stb.-stb. Ez egy több évados sorozat, még én se néztem végig, de egyszerűen nem lehet itt számba adni azt a tömérdek infót amit elmondanak. Egyébként pedig kíváncsi vagyok a "szétcincálásokra" is, amik tényleg tudományosan bizonyítják, hogy ez az egész egy humbug. Mert én az igazságot keresem, és nem a hitemmel akarom eldönteni h melyik oldalt fogadom el.
Az igazság keresése jó dolog, helyesen teszed. Azonban érdemes megkérdőjelezni ezeket is, ahogyan tesszük azt a másik oldallal is. Érdemes ezeket a kérdéseket olyan helyen feltenni, ahol hozzáértők foglalkoznak a témákka.
Néhány apróság, amikre így hirtelen emlékszem:
Kolombusz fényeit medúzák is okozhatták.
A szabad szemmel nem látható csillagok esetén a cargo-kultusz igen fontos jellegzetességeit kapjuk.
Reisz admirális térképeire a wikipédián van szép szöveg.
Az igen pontosan illeszkedő kövek esetén a legérdekesebb, amit olvastam, az pont az utólagos kopás szerepét emeli ki.
Érdemes mondjuk a szkeptikus fórumon érdeklődni.
"Azonban érdemes megkérdőjelezni ezeket is, ahogyan tesszük azt a másik oldallal is."
Pontosan, azt hiszem én is ezt írtam. :)
"Kolombusz fényeit medúzák is okozhatták."
Igen, csak az a baj, h nem a vízen/vízben maradtak a fények, hanem felszálltak a levegőbe. Nem szándékom hülyeséget írni, de emlékeim szerint így mondták el a videóban, persze nyilván ennek is utána kéne nézni.
"A szabad szemmel nem látható csillagok esetén a cargo-kultusz igen fontos jellegzetességeit kapjuk."
Ez most így nem mond nekem semmit.
"Reisz admirális térképeire a wikipédián van szép szöveg."
Amit el is olvastam. A földönkívüliekről is szót ejt, amiről összvissz annyit ír, hogy aligha hihető. De ugyanúgy rejtélyként írja le Reisz térképészeti ismereteit.
"Az igen pontosan illeszkedő kövek esetén a legérdekesebb, amit olvastam, az pont az utólagos kopás szerepét emeli ki."
Első olvasatra az a kérdésem, hogy az egymáson levő kövek közötti rész hogyan kopott az idők során? És ami pláne cáfolhatja ezt az elméletet, hogy semmiféle kötőanyag nincs a kövek között. Vagy vajon a kötőanyag is kikopott volna az idők során?
Jó, hogy mondtad a szkeptikus fórumot, mert akartam is kérdezni, hogy hol érdeklődjek.
Az sajnos szinte mindig elkerülhetetlenül jelen van, hogy az emberek, sajnos a tudósok is a saját nézetüket akarják ráhúzni a megfigyelt tényekre. Lehet, hogy éppen én is ilyen vagyok. Pedig az lenne az igazán korrekt álláspont mindkét oldal részéről, ha meggyőzhetőek lennének.
GYorsan elpöttyintem, mert sietek vizsgáztatni:
Kolombusz felszálló fényeit most hallom először, eddig csak vízben úszóról tudtam. Erős a gyanúm, hogy a felszállás csak azért merült fel, hogy továbbra is titokzatos legyen. Látni kellene az eredeti naplót.
A cargo-kultusz a legviccesebb dolog, aminek nagyon furcsa következményei vannak. [link] Ilyen például néhány dogon mese... :)
"Az ember természetes úton fejlődött ki vagy az idegenek felgyorsították az evolúcióját?"
Milyen jel utal erre, ami felvetette benned a kérdést? Mert ha semmi, akkor miért tételeznénk fel? Ha vannak bizonyítékok, akkor meg lehetne beszélni, hogy azok a bizonyítékok mennyire támasztják alá az elméletet. Jelenleg nem úgy tűnik, hogy az az 1%-os eltérés, ami elválaszt minket a majmoktól, nem jöhetett-e létre természetes módon.
Hát ez alapján lehet kaptunk egy kis tuningot valahonnan:
vagy itt az egyiptomi villanykörte:
Nem azt mondom, hogy jöttek az UFO-k és meggyorsították a fejlődésünket, mert ezt nem tudhatom, nem éltem akkor, de valószínűleg ez történhetett. Egyébként is túl nagy a világmindenség ahhoz, hogy csak az emberek legyenek benne "értelmes" lények.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!