Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » Léteznek e a 4. és az feletti...

Léteznek e a 4. és az feletti dimenziók?

Figyelt kérdés
Az eddigi bizonyítása a 3.-on felüli dimenzióknak úgy tudom elméleti síkon történt, a matematika, az analógia segítségével. Tehát pontokból áll a vonal, vonalakból a sík, síkokból a tér, térfogatokból a 4. dimenzió stb. A tanmese szerint egyel feljebbi dimenziókból látjuk az alatta lévő dimenziók olyan pontjait is, melyeket onnan egyébként nem látnánk. (azaz látnánk, ha erre megfelelő szervünk alakult volna ki). A bajom az, hogy ha a bizonyítás analógiai alapja az, hogy ha pl. a 3. dimenzióból nézve látjuk a síkban rajzolt kör belsejét, míg ezt a kétdimenziós lény nem látja, csak egy falat, amit kerülget, akkor máris nem mondunk igazat, mert a rajzolt körnek is van vastagsága! Egy egység. Így az is egy térbeli idom, egy téglatest.

2012. okt. 15. 18:25
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:

Az ismeretekkel az a baj, hogy egymásra épülnek a szerencsétlenek. Ebből az következik, hogy ha a sorban előbb álló dolgot nem ismered, esélyed sincs a mögötte álló dolgot megismerni. Olvashatsz róla mindenfélét, még beszélhetsz is róla, meg vitatkozhatsz, de közben fogalmad sincs, miről beszélsz. Nem érted a szavak jelentését. Illetve te feltételezel róluk valamit, de annak semmi köze a tényekhez. Ha nem tanultad meg az összeadást, soha nem fogod tudni a szorzást. Bemagolhatsz róla mindenfélét, vissza is mondhatod, de nem érted.


Így van ez a dimenzióval is. Nem tudom neked megmagyarázni, amit mondanék félreértenéd. Korábbi ismeretek hiányoznak. Sajnálom.

2012. okt. 16. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:

Azért, mert valaki valahol azt olvassa,a matematika szoros kapcsolatban van a fizikával, az nem jelenti, hogy felcserélhetők. Ha valaki azt olvassa, hogy az két külön dolog, abból nem következik, hogy semmi közük egymáshoz.

A fizika a való világ jelenségeivel foglalkozik, pontosabban azzal, amit ebből az ember érzékel. Az embernek a tapasztalatokkal az a kényszerképzete, hogy azokat rendszerbe rakhatja. Az érzékelések összessége a kísérleti fizika nevű tudomány. A rendszerbe rakás lenne az elméleti fizika, de ott felmerül egy csomó probléma. Például az, hogy azt se tudjuk, mi a rendszer. Ezért találták fel a matematikát. Az egy eszköztár, amely arra alkalmas, hogy segítségével szabályokat tudjunk megfogalmazni, összefüggéseket írjunk le, viszonyítsunk dolgokat egymáshoz, szóval rendszert alkossunk. Az a terület önmagában is művelhető, önálló rendszert lehet vele és belőle alkotni. Egyes elemeiről kiderül, hogy egy valódi dolog leírása, mások meg csak azért kellenek, hogy a valódi dolgokban eligazodjunk. A dimenzió is ilyen. Nélküle egyszerűen beszélni se tudnánk egy csomó valós dologról. Ebből következik, hogy a dimenzió nem egy olyan kézzelfogható valami,mint egy tégla, amely éppen a fejedre esik. Sem az egy, sem a több, sem a 3 dimenzió. Ez egy absztrakció, nem több. Viszont rendkívül hasznos.

2012. okt. 16. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:

Nézd: az általad idézett oldalon egy betű fizika sincs. A matematika azt mondja, hogy *ha* létezik 4 egyenrangú térdimenzió - *akkor* ennek a törvényei így alakulnak, a testek így fognak kinézni benne, ahogy ott szerepelnek.

Ez 100%

Emiatt viszont az az oldal nem fogja megmondani, hogy milyen a mi világunk.


A fizikai bizonyítékok pedig a következőket mondják:

A világunk alapvetően 3 dimenziós.

DE kis mértékben (jóval atomi szint alatt) úgy néz ki, hogy 11 dimenziós. Ez tulajdonképpen nem sok változást jelent, mivel ezekben a dimenziókban csak nagyon kicsi szabad mozgás van - tehát azok a picike elemi részecskék, amelyek itt elférnek, másképp fognak viselkedni, mintha csak 3 dimenziós lenne a tér.


Hasonlat: a hangya egy cérnaszálon nem csak hosszában tud végigmenni (mintha az 1 dimenziós lenne) - hanem meg is tudja kerülni. Közben kicsit másképp néz ki, mint amikor a szemünk előtt van (rövidül, ahogy fordul és takarja is a cérna).

De nem tud pl. átugrani a cérna egyik végéről a másikra.


Ezen kívül van még az, amiről már beszéltem: hogy *bizonyos* körülmények között az anyag a mi világunkban is csak 1 vagy 2 dimenzióban tud mozogni.

Ott azok a törvények érvényesek, mintha 1 vagy 2 dimenziós lenne a tér.


Ezen kívül a mi világunkon kívül akármi is lehet. Lehet 1, 2, 3, 4... n dimenziós tér is, ami tőlünk független.

Ott azok a törvények érvényesek, amelyeket a matematika kiszámolt.

Egyáltalán nem biztos, hogy ezekben a terekben lehetséges élet - vagy akár anyag létezése.


Van egy olyan elképzelés is, hogy a világunkban a keletkezésekor 11 egyenrangú dimenzió létezett, így a világ szimmetrikus volt minden irányban.

Azonban ez egy instabil állapot, amelyből végül is a mai - nem szimmetrikus - világunk alakult ki.


Hasonlat: ha kifeszítesz egy gumilepedőt a 4 sarkánál fogva, az egy ilyen nagy energiájú, szimmetrikus állapot.

Ha aztán az egyik saroknál a rögzítés elenged, akkor a szimmetria megsérül, és a lepedő egy alacsonyabb energiájú - már nem szimmetrikus - állapotba ugrik össze.


Ezt hívják szimmetriasértésnek - ha erre rákeresel, olvashatsz róla.

2012. okt. 17. 02:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 A kérdező kommentje:

Ez a fajta szimmetria sértés az, amit Egely György is kutat? Amiből elvezethet a 100%-nál magasabb hatásfokú szerkezetek készítéséhez?

A hangyás-cérnás hasonlatod elég szemléletes.

Ami azonban világossá vált számomra, hogy sok minden van még, amit el kell olvasnom a témáról. Te pl. azt mondod, hogy a világunk 3 dimenziós, de bizonyos körülmények között 11 dimenziós. Ezzel kapcsolatban melyik az a terület, mik azok a kulcsszavak, amiket keresnem kell?

2012. okt. 17. 11:56
 15/22 anonim ***** válasza:
Igen létezik ! És a NASA már kutatja is http://www.youtube.com/watch?v=r_9L_NXYyVA
2012. okt. 17. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:

Ember!

Egely csak a pénzed után kutat! Energiát meg az életben nem fog termelni...

Ha egy kis eszed van, nem olvasol tőle semmit. Csak összezavar, aztán azt is összekevered, amit idáig tudtál.

2012. okt. 18. 03:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

"a világunk 3 dimenziós, de bizonyos körülmények között 11 dimenziós"

Ezt nehéz jól elképzelni.

Ha nézünk egy sík (2 dimenziós) világot, a többi dimenzió itt azt jelenti, hogy ez a világ nem egy síklap, hanem egy smirgli. Vagyis kis kidudorodások vannak rajta, amit a lakói nem látnak - mert ezek túl kicsik ahhoz - de épp elég ahhoz, hogy az elemi részecskék itt elbújjanak.


Ennél szemléletesebben ezt neked nem igazán lehet elmagyarázni.


Az, hogy a mi világunkban ez a 11 dimenzió milyen lehet, jelenleg pár 10000 esetre szűkítették le (vagyis ennyi lehetőség közül lehet még választani).

Azt, hogy ezek közül valójában melyik az igazi, csak kísérletezéssel lehet eldönteni (az alapján, hogy hogyan viselkednek az elemi részecskék).

2012. okt. 18. 03:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 A kérdező kommentje:

Legutolsó kommenthez:

Hidd el, nem vagyok hülye, sok mindent megértek, így értelmes dolgokat meg lehet velem osztani.

De ez a kis kidudorodásos cucc hülyeség. És ahogy utánaolvastam, a 11 dimenzió sincs bizonyítva. Pusztán egy elméleti modell része (húrelmélet). Ez az egész a nagy, világunkat tökéletesen leíró egyenlet kutatása során jött elő. A kvantummechanika és az Einstein relativitás elméletének összekapcsolása a cél. Stephen Hawking biztosan nagy koponya, és milliószor többet tud a világunkról mint én. De amíg nincs egy kütyü előttem, ami ezt bizonyítaná, addig nincs értelme még vitatkozni sem arról, hogy van e 4. dimenzió. Mivel itt mindenki példával él, így én is mondhatnám, hogy valójában az elefántok a legértelmesebb lények a földön, és felállítok egy modellt, ami megmagyarázza ezt. Hülyeség!

2012. okt. 18. 07:56
 19/22 2xSü ***** válasza:

Jelenleg a világunkat két nagy, különböző elmélet írja le. Mindkettő leír, előre jelez jelenségeket, így mindkettő a maga területén helyesen írja le a világunkat. A relativitáselmélet remekül működik makroszkopikus objektumokra, míg a kvantummechanika atomi méretekben írja le a világot megfelelően. A fizika nem szereti ezt a kettősséget, már csak azért sem, mert léteznek olyan jelenségek, ahol egyik sem elhanyagolható. Pl. a fekete lyukaknál vagy az ősrobbanásnál atomi méretekkel, de makroszkopikus méretű gravitációval kellene számolnunk. A gond az, hogy a két elmélet egészen más világot ír le, egymással ellentmondásba kerülve, illetve a kvantummechanikában a részecskék pontszerű leírása is problémákat okoz kimondottan a gravitáció miatt.


Tehát problémát okoz a két – látszólag kellő mértékben igazolt – elmélet összeegyeztetése. A húrelmélet kísérletet tesz erre az összeegyeztetésre. Olyan leírását adja a világnak, ami néhány komoly problémát megold. Viszont az elmélet bizonyos területein matematikai problémák adódnak, illetve a kísérleti igazolásra sincs jelenleg használható módszerünk. De ettől még van légjogosultsága az ilyen elméletek kidolgozásának, illetve a kísérleti igazolási módok keresésének.


Viszont míg a jelenlegi kvantummechanika és a relativitáselmélet nem ad semmiféle információt a dimenziók számáról, addig a húrelmélet igen. És abból az következik, hogy a világunk nem 4 dimenziós. (Tudom, hajtogatod, hogy az idő nem dimenzió, de nem nagyon adsz érvet, hogy miért ne tekinthetnénk annak. Ha nem gondolod, hogy az idő dimenzió, akkor ezzel azt is mondod, hogy bármilyen esemény leírható pusztán a 3 dimenziós koordinátájával. Ha ezt gondolod, akkor próbálj megbeszélni úgy randevút, hogy nem beszélsz időpontról. Ha megvan a hely, és te reggel vagy ott, míg a másik ember este, akkor két külön eseményről beszélünk. Ha a térkoordináták azonosak, akkor mégis kell, hogy legyen valamilyen paraméter, ami miatt különbözik a két esemény. Ez pedig az idő. Ahhoz, hogy egy eseményt egyértelműen meghatározz, ahhoz szükséges az idő is.)


Tehát nem teljesen légből kapott a tudománynak azon hipotézisei, amelyek több dimenziós világot képzelnek el. Hipotézisekből fakadnak ugyan, de okkal születtek meg ezek a hipotézisek. Lehet, hogy idővel ki fogjuk dobni ezeket a hipotéziseket a kukába, de jelenleg ezek a hipotézisek még nincsenek cáfolva, nincs igazán alternatívájuk, így jelenleg az ilyen irányú kutatás indokolt. Egyszerűen tudni kell a hipotéziseket a helyükön kezelni és nincs belőle gond.


> De amíg nincs egy kütyü előttem, ami ezt bizonyítaná, addig nincs értelme még vitatkozni sem arról, hogy van e 4. dimenzió


Gyakorlatilag így van. Sőt hétköznapi emberként – ha nem vagy fizikus –, akkor még akkor sincs értelme nagyon vitatkozni róla, ha történetesen lenne előtted egy kütyü, ami bizonyítaná, hogy a világ tényleg 11 vagy 26 dimenziós, hiszen ettől még a hétköznapi életben ugyanazt a 3+1 dimenziót élnéd meg. Hasonlóan a Higgs-bozon léte vagy nem léte sem hat ki a mindennapi életedre, nem leszel tőle sem szebb, sem okosabb, sem bölcsebb, nem fogsz kevesebb adót fizetni, nem lesz jobb munkahelyed, stb… Persze ha tudományos területen dolgozol, akkor van értelme. Sok olyan elméleti dolog volt, aminek anno nem látszott a gyakorlati haszna, aztán my a mégis szükséges a hétköznapi tárgyaink működéséhez. Anno a relativitáselmélet, vagy a kvantummechanika is ilyen „haszontalan” dolog volt, aztán ma ha nem ismernénk ezt az elméletet, akkor nem működne a GPS, a monitor, a processzor… Tehát hosszútávon szinte biztos, hogy lesz a ma kutatott elméleteknek, eredményeknek kézzel fogható, hétköznapi haszna, ami befolyással lehet az emberek hétköznapi életére.

2012. okt. 18. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 A kérdező kommentje:

Köszönöm 2xSü!

Tulajdonképpen elmondtad, amit én csak pár szóval felpiszkáltam, így újdonság nem volt benne, mégis egy rendszerezett, tiszta rálátást adtál a témakörre.


Az időt viszont azért nem gondolom 4. dimenziónak, mert bár nagyon szemléletes a randis példád, de

1. a dimenziók irányok, az időt pedig nem tudom irányként felfogni (ennek persze lehet oka a szegényes képzelőerőm is)

2. ha a mi terünkben leírom egy test helyzetét a három koordinátával, majd a testet elmozgatom és a mozgatás végén visszajuttatom az eredeti helyzetbe, akkor a test a térben ugyanott van, rá ugyanazok a koordináta értékek lesznek érvényesek....viszont ha az időt is belekeverem a dologba, akkor már nem..

Ezek miatt gondolom, hogy nem lehet az idő dimenzió, bár abban teljesen egyet értek, hogy a világunkban egy esemény pontos meghatározásához szükséges azt egy idősíkon elhelyeznünk...

2012. okt. 23. 20:21
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!