A Coriolis erő ha egyszer képzeletbeli, akkor miért személyesítik meg rendszeresen?

nem, tényleg létezik ez az erő, ha nem is az egész jelenség ebből áll, ugyanis ha valami kisebb sugáron mozog,tehát ezesetben mondjuk a ctpt erővel szemben végez munkát, akkor a sebessége megnő, ezt gyakran tanítják úgy, mit a perdületmegmaradás törvényét.

Tehát valójában nem csak egy látszólagos erőről van szó.

természetesen ez csak akkor érzékelhető, ha a mozgásnak van É-D-i összetevője.

Attól még látszólagos erő, ezt az általános relativitáselmélet írja le.

Azért van létjogosultsága, mert a mindennapi problémák és feladatok során tökéletesen megfelelőek a klasszikus (pl. newtoni) fizikai számítások, és nem kell parciális differenciál-egyenleteket megoldanunk.

A newtoni fizika egyébként használható forgó vonatkoztatási rendszerre, pont azért van ott a centrifugális erő és a Coriolis-gyorsulás, hogy tudjál számolni. Ezek az erők éppen azért képzetesek, mert csak ebben az egyszerűsített rendszerben jelennek meg, a matematika "melléktermékei".

A "fiktív terminus" használatának az az előnye, hogy egyetlen névvel lehet utalni egy egyébként csak hosszabb leírással meghatározható fogalomra, jelenségre. A tehetetlenség szót használjuk a tömegpontrendszer impulzusának megmaradásából eredő olyan hatásra, ami miatt annak megváltoztatásához erő kifejtése szükséges. Súlynak nevezzük azt az erőt, amellyel a test az alátámasztását vagy felfüggesztését terheli. Stb. Egyszerűbb így mondani.

Annál is inkább célszerű a Coriolis-hatást ezen a néven említeni a részletes leírása helyett, mert a fent látható kicsit részletes leírás téves. A Coriolis-hatás nem kötődik a súrlódáshoz, épp ellenkezőleg. Az északi trópusi öv passzátszelei észak felől indulva nyugat felé hajlanak el, pedig a Föld forgása kelet felé térítené el őket, ha a levegőt a talaj elmozdulása sodorná magával.

Egészen másról van szó. A Coriolis-hatás minden formája abból ered, hogy egy adott kerületi sebességgel körmozgást végző test, amikor a pálya sugara megváltozik, megtartja a kerületi sebességét. Ennek következményeként viszont megváltozik a szögsebessége. Ha a pályasugár nő, a test nagyobb íven mozog, akkor lemarad. Csökkenő pályasugár esetén, kisebb körívre kényszerítve a test sietni kezd a korábbi szögsebességéhez képest. Ez szimpla geometria, nem kell semmilyen speciális fizikai hatásra gyanakodni.

A passzátszél az álló Földön a Ráktérítőtől az Egyenlítő felé, északról délre haladna. A Föld gömbölyű, ezért ezzel a mozgással a légtömeg távolabb kerül a Föld forgástengelyétől. Nő a pályasugár, tehát a légtömeg lemarad. Ez azt jelenti, hogy a forgó Földön a légtömegnek a Ráktérítőnél felvett kerületi sebessége az Egyenlítőnél – a tengelytől távolabb – csak kisebb szögsebességet tesz lehetővé, vagyis a légtömeg nem követi a földfelszín nyugat-kelet irányú elmozdulását, lemarad. Azaz a felszínhez viszonyítva nyugati irányban mozdul el. Minél nagyobb a forgástengelytől mért távolságban bekövetkező változás, annál erősebb ez az eltérítő hatás. Az Egyenlítő felett tehát lényegében megszűnik, épp ezért szélhámoskodás az olyan videó, amely a lefolyó vízörvényének megváltozott forgását demonstrálja már pár száz méteres távolság megtétele után az Egyenlítő két oldalán.

A Coriolis-hatást azért nem célszerű Coriolis-erőnek hívni, mert egy olyan vonatkoztatási rendszerben, amelyben igaz a tehetetlenség törvénye, erőt csak egy test hozhat létre. A világunkat egy ilyen vonatkoztatási rendszerben nézzük, és a körhintán eldobott labda vagy a passzátszél eltérítését láthatóan nem egy test által kifejtett erő okozza. Igaz, hogy egy ilyen rendszerben nézve a labda és a szél is egyenes pályán mozog. Viszont az elnevezés ezért félrevezető lehet.

Gyorsuló vonatkoztatási rendszerben, és ennek minősül a forgó rendszer is, valóban létrejöhet "a semmiből" erő, mint például a tehetetlenségi erő, a centrifugális erő, és a Coriolis-erő is. Mi a Földön állva a csillagok közötti hatalmas, mozdulatlan teret tekintjük a vonatkoztatási rendszerünk alapjának, de szűkebb környezetünkben egy a Földdel együtt forgó vonatkoztatási rendszert veszünk alapul, amelyben valóban létrejöhet erő test közvetlen hatása nélkül is. De akkor ezt valódi erőnek kell vennünk, nem képzeletbelinek, mert a hatásuk alá került testek nagy erőket tudnak kifejteni más testekre, teljesen valóságosan. A tehetetlenségi erő is ilyen. Az említett relatívitáselmélet egyik tézise pont azt állítja, hogy egy ilyen "fiktív", de nagyon is működő erőtér tapasztalati úton nem különböztethető meg a tömegvonzás által létrehozott gravitációs erőtértől. Vagyis lehet, hogy fiktív, de egyáltalán nem csak a képzeletben létezik.