Miért hidrolizál a hidrogén-karbonát-ion lúgosan, míg a hidrogén-szulfát-ion savasan?

Ez azon múlik, hogy mennyire erős savból indulunk ki. A kénsav nagyon erős, ezért ő főleg protonleadásra törekszik, a szénsav viszont gyenge, így sói visszaalakulnak hidrolízis útján.

Javaslom, hogy erre a jelenségre a következőképp tekints:

Minden sav disszociációja egyensúlyi folyamat. Legyen egy sav képlete HA (ahol H a leadandó proton, A a savmaradék-ion), ekkor a sav a HA + H2O <---> A- + H3O+ egyenlet szerint disszociál. Mivel ez egyensúlyi folyamat, ezért egy K egyensúlyi állandóval jellemezhető. Ezt a speciális esetét az egyensúlyi reakcióknak külön tárgyaljuk, és savállandónak nevezzük a K-t, és Ks-sel jelöljük, de jelentése ugyanaz:

Ks = [A-]*[H3O+]/[HA]

Látható, hogy ha Ks értéke nagy, akkor a számláló > nevező, több a disszociált forma mint a szabad sav, ezeket hívjuk erős savnak. Ha a nevező nő, akkor egyrészt a számlálónak csökkenni kell, másrészt ez magának a törtnek az értékét is csökkenti, ezért kevesebb lesz az oxónium-ion kis Ks esetén, ők a gyenge savak. Ez az egyensúly mindig jelen van az oldatban, akkor is, ha sav sóját rakom bele. Pl NaHCO3 esetén a só oldódik és szétesik Na+ és HCO3- ionokra, az utóbbi a szénsav savmaradéka, ami a H2CO3 + H2O <---> HCO3- + H3O+ egyenlet szerint reagál. De mivel a szénsav Ks értéke kicsi (gyenge sav), és én egy csomó HCO3- iont szórtam az oldatba, ezért világos hogy ez nem maradhat így, mert teljesen disszociált formában csak az erős savak lehetnek, ezért elkezd a visszafelé mutató nyíl irányába eltolódni. NaHSO4 esetében ez nem lesz így, mert a kénsav nagy Ks értékéből következik, hogy ő kibírja, sőt szereti ha sok HSO4- vagy akár mégegyszer disszociált SO4(2-) ionok vannak az oldatban, az ő saverőssége ezt lehetővé teszi, nem indul meg a visszaalakulás.