Szerintetek mit érezhet ekkor az ember?

Minden ember öl néha állatokat. Naponta rengeteget, csak azt nem tudatosan teszi az ember. Viszont gondolom te is csaptál már le szúnyogot.

Persze egy melegvérű állat azért kicsit más tészta. Viszont ez a probléma a legkevésbé volt probléma, amíg az ember természetes életet élt. Egy parasztlánynak természetes volt, hogy a tyúkleves úgy készül, hogy fogunk egy tyúkot és elvágjuk a torkát. Így, hogy a tyúk a Tesco polcán „terem”, így elszakadtunk attól a ténytől, hogy bizony az élet élettel táplálkozik (feltéve persze, ha nem tudsz fotoszintetizálni). Állatot már nem azért tartunk, hogy legyen mit enni, hanem mert szórakoztató, mert társ stb… Ez az elszakadás aztán persze szélsőséges kilengést okoz, az egyik irányban a fundamentalista állatvédők, vegánok formájában, a másik oldalon az állatkínzók formájában.

pl ha vadász vagy akkor a szakmád, és lehet sportnak tekinteni is, vagy hobbynak sokan ezert mennek vadásznak,

embereknel meg szerintem nem gondolnak bele h akit lonek neki is van csaladja, szerettei, és ot is szeretik ha belegondolna nem lőne, és ha senki sem lő akk nincs egy háboru sem... de ez nem most fog bekovetkezni

állatokat lehet kajaert is olni, ha eszel hust az kb olyanmintha leoletned a boltal az állatokat, mert ok azert aruljak mert veszik

Nem tudom elképzelni és ez megnyugtat.

Ha egy lakatlan szigeten kéne magamat eltartani, akkor a halat leszámítva valószínűleg növényi kosztra szorulnék, még ha komplett házigazdaság állatai vennének is körül.

Disznóvágásoknál is mindig csak azután vették hasznomat, amikor a malac már kivérezve feküdt.

Legyet, hangyát nem szívesen csapom le.

Hát figyelj, ha Hannibal vagy, akkor csak kíváncsiságból ölsz embereket, hogy tanulmányozd a másik ember reakcióját. Vagy hogy elkészíts egy lakomát a szerveiből. Nem hinném, hogy Hannibal érezne egy pici megbánást vagy sajnálatot bárki iránt, legtöbbször tényleg azért csinálja, mert kíváncsi, hogy mi fog történni. "I don't care about the sheep's mind. I eat them."

Egy bérgyilkosnak meg ez a munkája.

Meg ott van Villanelle is, ő egyfelől azért, mert ez a munkája, másfelől azért, mert nagyon élvezi az emberölést stílusosan végezni.

"Your eyes will just empty. Your soul goes in. People think your soul or your personality or whatever leaves the body when you die; I swear it just goes further in. It falls so far in, it just becomes so small that it can’t control your body anymore. It’s just in there, tiny forever."

Aztán ott van Dexter, ő már megint egy egészen más történet, mert ő egy mentális betegség következtében gyilkolja az embereket, nem az élvezet miatt, de végül önkénytelenül is élvezi.

"You can't play on my feelings. I don't have any."

Hmmm aztán ott van még Alice a Luther-ből, ő az a fajta, aki akkor öl meg valakit, ha éppen kedve van. Legalább ő is a poénosabb fajta. Ó, de sajnálom, hogy a Luther 4. évadát annyira elcseszték :'(

"The mind is its own place, and in itself can make a heaven of hell, a hell of heaven."

Valaki tud még esetleg? Nekem ennyi pszichopata jutott eszembe, akiket imádtam a képernyőn látni.

Alapvető jelentősége van a helyzetnek és a fokozatnak. Anélkül a dolog nem is értelmezhető igazán.

Egyébként a gyilkosok egy része távolról öl. Az azért nagyon más (helyzet).

Az emberi agy az életének korábbi tapasztalatai alapján működik (a genetikai részét most mellőzhetjük, ott az ölés kevéssé jellemző eset). És ez rendkívül sokféle lehet, sőt rendkívül szélsőséges. Akit gyerekkorában rendszeresen fenyítésnek tettek ki nevelés címén, azt hiszi, ez a normális állapot. Más az értékrendje. Ilyen helyzetben a gyilkosság még olyan se, mint neked, ha elgáncsolsz valakit. Lehet olyan brutalitás szemtanúja, pláne elszenvedője valaki, hogy hatására az agy (védekezésül) kikapcsol. Ez azt jelenti, többé az agy nem hajlandó mérlegelni. Az öléstől való elzárkózás esetén az agy tanult dolog szerint jár el, adott esetben blokkol. Ha ez felülíródik, az agy nem blokkol.

Nagyon tanulságos riport volt pár éve egy börtönben. Egy örökös életfogytiglanra ítélt többszörös gyilkot interjúvoltak meg. Eleinte a beszélgetés egészen hétköznapi volt. A rab teljesen normális, átlagos válaszokat adott, intelligensnek tűnt, átlátta a környezete eseményeit, jó ötletei is voltak. Az élete durva volt. Elmesélte ittas szüleit, hogyan menekítették gyermekotthonba, hogyan jött ment otthonok és javítóintézetek között. Az anyját ennek ellenére valahogy szerette, mikor meghalt, éppen ült, el akart menni a temetésére, nem engedték. Ajánlatot tett, bármit elfogad akkorra és későbbre, ha elviszik, ott lehet. Nem engedték. Utána jól viselkedett, hamarosan szabadult, majd gyilkolt. Lecsukták, szabadult, gyilkolt. Aztán ismét. Végül megkérte a riporter, mesélje el, hogyan tette. Elmesélte. Miért tette? Megindokolta. Az indoklás vérfagyasztó volt, de a maga módján logikus. Kérdés, mit érzett közben? A válasz technikai volt. Ismét a kérdés. Majd sok ismétlés, végül a riporter próbálta elmagyarázni, mire kíváncsi. Tökéletesen hiteles volt, hogy nem tudja megértetni, mit akar. Az is hiteles volt, hogy feladta. Kérdezte a börtönigazgatót. A válasz az volt, hogy a pszichológus szerint ez az ember "elfelejtette" az érzelmeket. mindent logikai alapon csinál. Nem érti, mit akarnak tőle, és ettől szenved. A szakember szerint az anyja temetésekor kattant be. Az agya "elfelejtette" hogy létezik érzelem. Ezért öl hidegvérrel. Normális ember nem tudja felfogni, mert nincs ilyen (érzelmi) tapasztalata.