Szomorúnak tartjátok, ha valaki egyedül utazik?

Mondjuk jó lenne, ha nem az lenne degeneráltnak beállítva, aki vágyik egy társra, akivel megoszthatja az örömét, aki meg egyedül utazik, az az etalon. Ez semmivel sem jobb, mint mikor titeket szidnak, amin végtelenül felháborodtok, miközben ti sem vagytok jobbak ezek alapján.

Amúgy lehet szidni, lepontozni, elhordani minden szarnak, kapcsolatfüggőnek, de érdekes módon akárhány egyedül utazót ismertem/ismerek, mindegyiküket zavarta, hogy nincs senkijük, nincsenek olyan komoly kapcsolataik (nem csak szerelmi értelemben, családi, baráti se), hogy beleférjen egy közös üdülés, mindenki lerázza őket, ha felhozzák. Ők maguk mondták, nem én találtam ki, én pont, hogy csodáltam, milyen vagányak. Hát az állt mögötte, hogy nem akartak azért otthon ülni, mert nem foglalkozik velük senki, de attól még alapból nem élvezték ezt a helyzetet, csak próbálták kihozni belőle a legjobbat.

Én 21-el értek egyet. Közös élményeket szerezni, később visszaemlékezni rá, sokkal jobb, mint egyedül. Tudom, mert mindkettőt megtapasztaltam.

Akinek van párja, és szeretik egymást, meg sem fordul a fejében, hogy bármit egyedül csináljon. De ha elvonatkoztatunk a szerelemtől, akkor is jobb egy jó baráttal, mint egyedül.

Élményt gyűjteni párosan, vagy csoportosan sokkal jobb!

Egyedül a többség csak muszájból, vagy "savanyú a szőlő" alapon utazik.

21,22: 20-as voltam. Nem azt írtam hogy degenerált aki társsal szeret utazni, természetes hogy jó érzés másokkal megosztani, közösen megélni ilyen élményeket.

Az a gáz ha valaki CSAK társsal képes utazni, hogy szeretne menni, de csak azért nem megy el, csak azért marad le sok élményről, mert épp nincs kivel mennie. Na az már függőség, és ott valami lelki gebasz van.

Mert mi van ha nem lesz később ilyen lehetőség utazásra? Lehet később lesz pár, de már mondjuk nem lesz pénz utazni, vagy egészsége nem olyan, vagy jön a covidnál sokkal rosszabb helyzet. És akkor? Lemarad sok élményről csak az érzelmi korlátok miatt? Vagy lehet élete szerelmét egy ilyen szóló utazás alatt ismeri meg! Ki tudja?

És ha soha nem lesz párja vagy olyan barátja akivel el tud menni? Akkor egész életében ne utazzon?

Aki meg párja mellett gondolja hogy lehetetlen nélküle elmennie, az gondoljon abba bele hogy pl élete nagy vágya lenne a piramisokat látni, de a párja pl retteg a repüléstől és soha nem ülne repülőre. Vagy retteg a betegségektől és ezért soha be nem tenné a lábát a "koszos" Egyiptomba. Akkor ennyi? Emiatt nem mennél el? És milyen pár az aki el is várja hogy a másik azért ne menjen el mert őmaga nem mer menni?

23#

"És ha soha nem lesz párja...."

Aki egész életében nem képes párt találni, azzal valami baj van. Természetesen neki nincs más választása, mint az egyedül utazás.

Annak sincs választása, akinek anyagi korlátai vannak az álma megvalósításában.

De akinek pénze is van, az egészségi állapota neki és a párjának is rendben, és megvan a kölcsönös vonzás az állandó együttlétre, ott fel sem merül az, hogy egyedül menjen. Ha mégis elmegy, ott már a kapcsolatukkal van valami baj. Az igazi szerelem mindent egyebet felülír!

A repüléstől, a betegségtől való félelem egészségügyi probléma, az erre való hivatkozásod nem helyes.

25: a szarrágást mesteri szinten űzöd.

A mondanivalóm lényegét kerülted csak el.

A példák csak arra hivatottak hogy demonstrálják milyen sokféle eset létezhet ami miatt érdemes egyedül is utazni, ennél sokkal több van mert képzeld, az embereknek nagyon változatos életszituációik lehetnek, nem mindenki csak úgy él mint te meg a környezeted! Ráadásul változik is egy életen belül! A tied is totál másmilyen lehet pl jövőre.

És ha egészségügyi probléma a félelem? (amúgy lelki, de hagyjuk) Attól még az a helyzet és akkor mi van? Járhat terápiára (ha van pénze), de azzal is lehet soha nem javul meg, vagy csak soksok év múlva.

Egy kapcsolattal ha akkor van baj szerinted hogy nem mehet el a másik egy percre se mellőled, akkor szerintem a te kapcsolatoddal (de leginkább veled) van a probléma.

Amíg egyedül vagy, természetes, hogy oda és akkor utazol, amikor jólesik. Nem szégyen egyedül utazni, legfeljebb néha kellemetlen, esetleg irigy, fájdalmas élmény, hogy mások párosan töltik az időt. Mert a lelke mélyén mindenki párra vágyik, mi emberek így vagyunk programozva.

23-as azt írta, hogy "ott valami lelki gebasz van". Milyen lelkülete lehet annak, aki az igaz szerelmet Lelki gebasznak gondolja!

Amit sokan nem értetek, mert sohasem szerettetek senkit teljes szívből, hogy ha van egy párod, akit nem kikapcsolódásként, vagy a szex kedvéért tartasz, akkor egészen másképpen nézned a világot. Az az igazi szeretet, amikor a másik fontosabb neked, mint saját magad. Ez esetben fel sem merül benned, hogy elutaznál a saját kedvtelésedből úgy, hogy egyedül hagyod a párod. Akármilyen szép helyre mész, a másik feled nincs veled, és ezt nem pótolja semmilyen élmény.

Mi közeledünk a 30-adik házassági évfordulónkhoz. A kedvenc nyaralóhelyünk Valencia volt, de a derék és térdproblémáim miatt már nem tudok 28-30 órát buszozni. Repülőre a bezártságtól való félelmem miatt nem ülök. Tudom, hogy a férjem továbbra is szeretne minden évben ott nyaralni. De hiába küldöm azzal, hogy nem haragszom ha elmész egyedül, mégsem utazik. Azt mondja, hogy nélkülem nem az igazi, és büntetés lenne számára egy egy-két nap is nélkülem. Fordítva is így van, a lányom beteg lett, és elutaztam hozzá, hogy segítsek. Hétfőtől csütörtökig bírtam a párom nélkül, aztán telefonáltam neki, hogy jöjjön értem, mert nélküle nem élet az élet.

28: elmehetnél m1 riporternek, annyira kicsavartad amit írtam. Kontextusban így hangzik: "Az a gáz ha valaki CSAK társsal képes utazni, hogy szeretne menni, de csak azért nem megy el, csak azért marad le sok élményről, mert épp nincs kivel mennie. Na az már függőség, és ott valami lelki gebasz van."

Ezt elsősorban a szinglikre értettem, az eredeti kérdés is arról szólt. Nektek van kivel mennetek, csak épp nem tudtatok menni valamiért.

Amikor a lényeg az együtt töltött idő, nem maga a célpont, akkor természetes hogy nem mész huszadjára Valenciába, hiszen nem is Valencia volt a lényeg. Nem véletlenül jöttem olyan példákkal hogy minden vágya hogy életében egyszer lássa a piramisokat, azért az más helyzet lenne.

A második példád viszont tényleg társfüggő gyanús. Az, hogy kb vészhelyzetben van a lányod és egy picit szüksége van rád, de te "nem bírsz ki egy hetet" a férjed nélkül, az már tényleg nem éppen egészséges. A kölcsönös társfüggést rendszeresen szokták szeretettel összekeverni. Attól hogy a két "lelki gebasz" egymásra talált és jól megvan egymással, és nem szenvednek éppen ettől amikor együtt vannak, az még nem feltétlenül egészséges. Ha a férjed ki tudott menni akkor OK, de ha nem tudott volna, visszamentél volna, otthagyva a lányodat a szükséghelyzetben?

Kb olyan ez a szitu mintha egyikőtöknek a bal lába hiányozna, másiktoknak a jobb, de összekötözve teljesen jól tudtok együtt funkcionálni, össze tudjátok hangolni a lépéseiteket és együtt teljesen normálisnak érzitek magatokat. De valójában kvázi fél emberek vagytok, és ezt akkor veszitek csak észre amikor épp nincs ott a másik, és azt a szenvedést a szeretetre fogjátok. Pedig kívülről a vak is látja hogy nem két egészséges ember van együtt.

Az életben mindenki rátok hagyná, senki nem mondaná a szemetekbe, max egy terapeuta jópár év után amikor már eléggé megbíztok benne. Amíg nincs belőle szenvedésetek, addig jól el lehet így élni, kis szerencsével halálig.

Engem csak az zavar amikor itt anonim terjeszti valaki hogy a saját kapcsolata a szuper és kb nem is szeretik egymást azok akik másként vannak együtt. Pedig mégis mire alapozza hogy a sajátja egészséges?!

Mellesleg az én kapcsolatom is hasonlóan beteg, csak voltam olyanban ami nem az volt és látom a különbséget. Valamint nagyon sokat foglalkoztam pszichológiával mert érdekeltek ezek a dolgok. Szóval saját tapasztalatból mondom hogy másként is lehet, és tényleg nem tudod elképzelni milyen az, amíg nem volt részed benne.

28: eszembe jutott egy jobb példa:

Én nagyon szeretem a jó skót whiskeyt, a single malt, nem blended fajtákat. Ezt a családom is tudja rólam, és időnként kapok egy üveggel. Olyankor gyakorlatilag minden este eliszogatok egy fél decit, annál nincs is jobb érzés, főleg tűz mellett ücsörögve szinte cseppenként hosszasan kortyolgatni. Mennyei! Egy üveg így kb két hétig eltart.

Természetesen elég ritkán kapok, a leggyakrabban kb akkor ha szülinapomra is és karácsonyra is kapok, tehát max évente 2x. Magamnak max egyszer egy évben veszek, ha egyáltalán, mert egy igazán jó whiskey 25-30 ezertől indul.

Szerintem nem kétséges hogy nagyon szeretem a whiskeyt.

Mégis van hogy akár egy évig nem iszok, (más alkoholt se, a többit nem is szeretem igazán), és nem szenvedek ettől, semmiben nem akadályoz meg. Néha sóvárgok utána, de nem leszek attól rosszkedvű hogy nem ihatok.

Ha viszont mindig vennék, akkor is ha nagy hátrány érne emiatt (pl mert sokba kerül), nem tudnék a megszokott módon funkcionálni amikor épp nem ihatnék egy darabig, depressziós lennék vagy agresszív, más se járna a fejemben mint a whiskey, akkor szerintem nem gondolná senki hogy egészséges viszonyom lenne a whiskeyhez. Egyértelműen függő lennék.

Ugyanígy működik a társfüggőség is, ugyanolyan lelki "gebasz".

És ha függnék a whiskeytől, ugyanúgy nem venném észre, és mindenkinek az mondanám hogy csak nagyon szeretem a whiskeyt, és csak nem értik, nem tudják milyen igazán szeretni a whiskeyt.