Bevállaljam a stoppolást?

Azért mert a páromnak nincs türelme hozzám, nem segít semmit, csak hülyének néz, hogy nem tudom meg, és nem érti meg, hogy a fekete pályán nem is fogom tudni gyakorolni, mert örülök ha épségben lejutok róla. De az is baja, hogy mindig várni kell rám, így még jobban hátráltat.

Tegnap is ugyanez volt. Most vagyok 5xre pályán összesen életemben. Tegnap felmentünk a legnagyobb pályára. Túl sokminden volt ami zavart, de ahelyett, hogy segített volna, csak kiabált. Én is kiabáltam, de én már azért voltam ideges, mert semmit se tudtam, és egy cseppnyi segítséget nem kaptam. Zavart az, hogy köd volt, zavart a szemüveg (soha nem hordtam szemüveget és azt szoktam meg, hogy látom a lábamat, de szemüvegbe meg ugyebár nem látom), zavart a szél+hóesés, az, hogy buckás a pálya, és hogy egyből fekete pályán vagyunk.

De az se volt jó érzés, hogy ő már haladt egy csomót, és megáll, és bámul, és vár. Tisztára idegesített, hogy úgy nézett, hogy majd' kiesett a szeme. Amikor előrement és nem láttam, érdekes módon tök jól tudtam haladni.

De semmit nem mond el, nem is akar segíteni. Ma is előrement, nem is érdekelte volna, ha kitörik a nyakam, ott röhögött mindenki rajtam, mert kénytelen voltam gyalogolni néhol, mert nem tudtam közlekedni..és hiába mondom, hogy valamit nem tudok megcsinálni és segítsen, elmondja kétszer, és utána meg türelmetlenkedik, mert bénázok. De ha siettet, akkor mégtöbbet elesek. Tegnap is akkorát estem, hogy bevágtam a fenekem, és egy sielős nem tudott kikerülni, és fejbevágott, és mikor mondtam a páromnak hogy mitörtént, azt se mondta, hogy jaj.

Ha eltörném a lábam, akkor sem az lenne a baj, hogy eltörtem, hanem hogy elkell vinnie kórházba..

Én nem akarok itt lenni még 5 napot. Azt hittem, hogy milyen jó lesz, majd segít, félórát mutogat és utána ha már nekem is megy, akkor tudunk haladni, ehelyett legszívesebben soha többet nem akarnám látni, olyan ellenszemvet keltett bennem. Már nem is tudok megbízni benne, nem is ismerem.

Igazából én szívesen lennék a pályán, de ma is az volt, hogy felmentünk, ő siettetett, meg nem bírta megérteni, hogy nem tudok valamit megcsinálni, mondtam, hogy ha nem segít, akkor inkább menjen, mert azzal nem leszek előrébb, hogy siettet. Erre tényleg ment is, jó, nem is baj. Aztán mikor megvárt, akkor is cseszegetett, és én pont akartam kérdezni tőle, hogy hogy forduljak át, vagy valamit, erre ő már messze járt, mert nem akart megvárni. Ott szenvedtem, már fájt a lábam, mert azt sem tudom, hogy hogy kell tartani, mert nincs kitől megkérdezni, ő meg már rég lent volt. De előtte a fekete pályán látja, hogy félpercenként elesek, mert olyan nehezen megy minden, mert nekem meredek, de azért elvárja, hogy én ott mindent tanuljak meg. Amikor fel se tudok állni, mert egyből dőlök el..

Mondtam neki (tegnap is), hogy akkor én megyek más pályán, vagy beülök a kocsiba, vagy valami, erre mondta, hogy menjünk haza. Kitett, és ő ment tovább..Ma vagyunk itt 2. nap, de eddig ez egy rémálom.

Csütörtök délután indulnánk vissza, az még ugyebár 4 nap..Addig itt ülni a szálláson elég unalmas.

De annak meg nincs értelme, hogy elmegyünk a pályákra, és megy mindenki, ahova akar, mert nem szeretek egyedül menni, ha valami bajom van, kihez forduljak..Teljes szívemből gyűlölöm, amiért ezt teszi velem, de ha hazaértünk, soha többet nem fogok vele találkozni. Már eljátszotta párszor a bizalmamat, de most betelt a pohár. És még neki áll feljebb, én vagyok a hisztis szutyok..Persze, hogy hisztizek, amikor segítséget kérek, és bunkóságok kapok:(