Kezdőoldal » Utazás » Észak-Amerika » Egy egyetemi kiutazásról...

Random emberke kérdése:

Egy egyetemi kiutazásról lenne szó. De hogyan tudnám megvalósítani?

Figyelt kérdés
16 éves fiú vagyok. Most töltöm 4.évemet a gimnáziumban. Meg kell, hogy mondjam, ezidő alatt nagyon kallódtam az életben, nem találtam a saját utamat. Mikor hazajöttem az iskolából úgy néztek ki a napjaim, hogy bedőltem az ágyba, és kockultam szinte naphosszat, alig jöttem ki a szobámból, kb. csak enni és inni, a családomat is alig láttam és ők is engem. Viszont nagyjából 1 éve ki tudtam jönni ebből a rossz dologból Istennek legyen hála, örülök, hogy voltam olyan határozott, hogy el tudtam dönteni, hogy kéne valami olyasfajta dolog, ami leköti az életemet. Ez pedig a zenélés lett. 9.osztályos koromban kezdtem el gitározni, most vagyok 10.osztályos és eléggé erősen elgondolkoztatott, hogy akár ez lehetne a munkám is, mégha nagyon sokat is kell érte tenni. 2 év múlva érettségi, és tény, hogy van itt Magyarországon is zenés iskola, de van egy énekes, aki középszerűen ismert, és őt láttam, hogy ösztöndíjjal a Bostoni zenei egyetemre mehetett. A kérdésem az lenne, hogy milyen úton/módon tudnék én oda valahogyan kikerülni egyetemi időre?

2018. nov. 9. 22:54
 1/4 anonim ***** válasza:
73%
Szerinted a Bostoni zenei egyetem jobb, mint a "Magyarországi zenés iskola" ?
2018. nov. 10. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Egyetlen könnyűzenei iskolát ismerek Magyarországon, a Kőbányai zenesulit. Nem tartják rossznak, ami pozitív, de sokan mondják, hogy a Bostoni erősebb
2018. nov. 10. 19:35
 3/4 anonim ***** válasza:
78%

Elso korben menj a weboldalukra, es nez meg, mi van kiirva a jelentkezessel kapcsolatban. Pl. tandij. Ha ugy gondolod, hogy kepes lennel fizetni, akkor irj nekik - ott kell lennie a "contact us" lehetoseg. Ird le, hogy innen mennel oda tanulni, adnak-e tanulovizumot, ha jelentkezel. Amikor valaszolnak, akkor leirjak, mit kell tenned, mi szukseges hozza (papirok, bankszamlakivonat, stb. Ezekutan amikor annyi idos leszel, akkor jelentkezz (a jelentkezesi hataridokre figyelj). Ha megvolt a tanulovizumhoz az interjud a nagykovetsegen, akkor mar csak a repjegyet kell megvenned, szallasrol, kaja- es koltopenzrol, jogositvanyrol, kinti kocsivasarlas ararol, a kocsi es egeszsegugyi biztositasrol kell gondoskodnod (remelem, nem hagytam ki semmit...)

Szerintem, ha sikerul valamilyen osztondijat megpalyaznod, akkor lehet, hogy meguszod evi 8-10millio Ft-bol (evi kb 28-35K USD)

Sok sikert!

2018. nov. 11. 05:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Nézegess ösztöndíjakat az adott egyetemen honlapján. Nézz utána, hogy Peter Falk ösztöndíja a zeneművészetet is érinti-e (halálakor elég sok pénzt hagyott kifejezetten magyar művészek ösztöndíjazására).
2018. nov. 12. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!