Szerintetek van esélyem találni valakit, akinek a javára lemondok az örökségemről, ha kifizeti a rám került tartozásokat? Részletek lent.

Figyelt kérdés

Anyukám meghalt 3 éve, és volt egy lakáshitele, amelyet azóta apukám nem fizet, így lassan a kiköltöztetés veszélye fenyeget. A terhelt lakásban én lakok egyedül. Apukám elrejtette az összes levelét, így a fizetési felszólítókat is, csak most találtam egy levelet, hogy átadták a végrehajtónak a követelést. A követelés összege kb. 12 millió forint. A terhelt lakás az én tulajdonom, apukám tulajdona egy kertvárosi kertes, emeletes ház, melynek kizárólagos örököse én vagyok. A családban anyukám volt a fő kereső, halála után a háztartás összeomlott, apukámtól elköltöztem a belvárosi lakásba, ő nem akart velem jönni, és el sem akarja adni a kertes házat, így ott maradt egyedül. Mivel még tanulok, árvaellátást kapok, melyből tudom fedezni a lakás rezsijét.

Egy ügyvédtől hallottam a lehetőséget, hogy át lehet ruházni az öröklési jogot másra. Arra gondoltam, hogy ha valaki megvenné ezt, tehát lényegében a kertes házat, amelyet öröklök, akkor rendezni tudnám a rám szakadt adósságokat, biztonságban lennék, és apukámat is jobb belátásra bírhatnám, hogy költözzön a belvárosi lakásba.

Sajnos nincs senkim, akire számíthatnék ilyen téren, ezért gondoltam, hogy itt megkérdezem, életképes lehet-e az ötlet.


2012. okt. 18. 21:01
 1/4 anonim ***** válasza:

Több szempontból is aggályos.


Egyrészt a házad édesapád eladhatja (az árát meg eldorbézolhatja9 és máris nincs örökség.

Az egyedüli örököse most vagy, de erről dönthet édesapád másképp (akkor csak a köteles részt kapnád, ami - amennyiben egyedüli gyereke vagy - az örökség fele - a maradékról szabadon dönthetne).


Ráadásul neked MOST kellene pénz amiért később kapná meg a vevő a házat - ki tudja mikor (addig a fizetnivaló 12 millió kamatozhatna).


Nem látok sok esély ezek alapján.

2012. okt. 18. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Az a gond, hogy túl nagy a tartozás, 12M, plusz költségek, lehet, hogy a kertes ház közel nem ér ennyit.

feltéve, ha apukád el szándékozná adni, mert így az ő nevén nem maradna semmi.

2012. okt. 19. 05:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Nem fog menni, szinte biztos.


Add el inkább a lakást és abból rendezd a hitelt. Hol van egyébként? Milyen város?

2012. okt. 19. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:
Hol van a lakás?És hol a ház?Bővebben?
2012. okt. 19. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!