Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Hogyan tudnék ebből a lehetetl...

Hogyan tudnék ebből a lehetetlen helyzetből kimászni?

Figyelt kérdés
Üdv, 26 éves tartós munkanélküliként tettem fel ezt a kérdést. Lassan egy éve nincs munkám és ami a legnagyobb gond, hogy nincs semmilyen használható végzettségem / szakmám és korábban sem dolgoztam még egy évet sem. 19 évesen érettségiztem (nem buktam meg csak a születési dátum miatt így jött ki), aztán jelentkeztem egyetemre földtudomány bsc képzésre amit el is végeztem 3 év alatt. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a diploma semmit sem ér, próbáltam vele elhelyezkedni, de nem is írtak vissza sehonnan. Akkor már idősnek éreztem magam ahhoz hogy új 4 éves bsc szakot kezdjek (amit nagyon bánok hogy nem tettem meg), ezért jelentkeztem környezetmérnök mesterképzésre (mondván még is csak mérnöki diploma) amit 2 év alatt le is tudtam, de azzal sem sikerült sehova sem elhelyezkednem. A végzést követően több mint fél évig nem találtam semmit, majd lényegében teljesen véletlenül sikerült elhelyezkednem egy laborban. Nem mondom hogy rossz munkahely volt, de annyira sokat vártak el teljesítendő mintaszám tekintetében (amúgy kb. minimálbérért) hogy nem tudtam tartani a lépést és próbaidő lejárta után pár hónappal eljöttem. Azóta megint nincs munkám több mint fél éve (sőt lassan már egy éve..), nagyon nagyon sok helyre jelentkeztem, már jó ideje nem is hívnak be sehova. Nem tudom mit tudnék kezdeni, igazából a nyelvekkel sem állok túl jól (angolból van középszintű nyelvvizsgám, jelenleg próbálom felhúzni magam folyékonyan beszélő szintre) szóval ezen a területen sem tudok elhelyezkedni. Nincsen olyan rokonom / ismerősöm sem aki szólna pár jó szót az érdekemben (hallottam hogy többen csak így tudtak elhelyezkedni..). Egyre csak telik az idő és fogalmam sincs mi legyen, arról már lemondtam hogy ezekkel a papírokkal elhelyezkedjek, de nem is nagyon van olyan munkakör amire felvennének mindenhova kérnek valamit ami miatt nem jövök számításba. Tényleg nem tudom mi legyen, egy piacképesebb szakmát elvégezni már nagyon necces lenne (az életkorom és a pénzhiány miatt), most még a koronavírus járvány miatt a legtöbb helyen gazdasági visszaesés is van. A munkaügyi hivataltól nem kapok semmit, sem támogatást, sem tanácsot. Már szinte minden munkahelyet végigjártam de megfelelő tudás és tapasztalat hiányában mindenhol elutasítanak. A betanított gyári munka lehetne talán az egyetlen megoldás de ha egy laboráns munka kifogott rajtam akkor nem valószínű hogy azt bírnám (meg eddig 2 helyre jelentkeztem gépkezelőnek ott elutasítottak "túlképzettség" miatt, szóval ez is jó...). Szerintetek ki lehet még mászni valahogy ebből a helyzetből vagy már egyenes út vezet számomra a lecsúszáshoz (hajléktalanság)?
2020. nov. 23. 09:34
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem a legfontosabb, hogy ne veszítsd el a kapcsolatod a munkaerő piaccal. Egy ilyen helyzetben érdemes bármilyen munkát elvállalni: a bolti árufeltöltőtől a gyári operátoron át a takarításig. Ha van állásod, akkor van valamekkora jövedelmed és be lesznek fizetve a járulékaid. Ne aggódj amiatt, ha valahol mégsem találod meg a helyed. Tekintsd ezt átmenetinek, ahonnan később majd tovább léphetsz! Ha dolgozol és mellette még tanulnál, levelezőn erre is van lehetőség...
2020. nov. 23. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen mindegy, mikor érettségizel le, nekem például úgy hozta az élet, hogy 23 évesen lett meg (én sem buktam, egyszerűen ilyen elcseszett volt a tanulmányi pálya 2007 körül). Viszont pályaválasztáskor ezt tisztázni kellett volna, hogy milyen végzettség lesz a jövőben keresett és piacképes, illetve mi nem.


Helyileg jelentkezel a szakmádban, vagy országosan? Országosan tedd, kalkuláld ki és mondj megfelelő bérigényt, ha azt elfogadják, onnantól csak az első hónapokban kell meghúznod magad. Erre kell egy kisebb megtakarítás.


Erre lenne jó pl. a gyártósori operátor munka, mely közhiedelemmel ellentétben nem olyan vészes, mint amilyennek beállítják a pletykák. A szintet valóban tartani kell, de az nem tarthatatlan, kivéve, ha valamilyen fogyatékkal élsz, mely a megfelelő motorikus funkcióidat gátolja. Magyarán még az alkoholista kispista is el tudja végezni, ugyanis biorobot attitűd kell hozzá.

2020. nov. 23. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
38%

Ha környezetmérnökivel nem tudsz elhelyezkedni, akkor veled van a baj. (Főleg a rinyálással, amit itt folyamatosan előadsz)


Bemész egy fejvadász céghez és kipofozzák a cv-det

2020. nov. 23. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
72%

Tokeletesen egyetertek az elozovel.


Nalad van a hiba. Gyanitom nem teszel meg mindent a munkaert. Elkuldesz nehany cvt es ugy érzed ezzel le van tudva, majd vagy valaszolnak vagy nem.



Szedd ossze magad, ha volt annyi eszed hogy 5evig egyetemre jarj es elvegezd a mestert is akkor tobb van benned.


Eleve munkahelyet nem hagyunk ugy hogy nincs masik. Dolgozni muszaj, ha nem tetszik szabadidiodben lehet mashova jelentkezgetni.

2020. nov. 24. 06:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Na ezen a történeten is látszik hogy nem a papír a lényeg hanem az ember. Bocsánat kérdező nem akarlak én ezzel bántani csak ez tényleg egy alapigazság. Ilyen végzettségekkel neked olyan kapcsolati tőkédnek kellene lenni amivel simán elhelyezkedsz. Mit gondoltál mirre való az egyetem?
2022. febr. 24. 05:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:
Ne hurrogjátok le szerencsétlent, hasonló végzettséggel rendelkezem, én csak a Bsc-t csináltam meg. Amikor a kérdezővel jelentkezhettünk (kb egyidősek vagyunk), ígéretes volt, szükség is lett volna szakemberekre, én a nyári és a mérnöki gyakon láttam meg, mi is a helyzet.Kapcsolatteremtés, kinek hogy, nem olyan egyszerű kiépíteni, hiába volt meg a 'kapcsolatom", azóta ő is elhagyta a pályát. A tanáraink sem tudtak semmi elhelyezkedési lehetőséget javasolni a végén. A nagy HÖK-ös társaság,aki a "kapcsolati tőke" lehetne 5-ös szerint, ők vagy szétbulizták magukat, kibuktak vagy ők is mentek diploma után árufeltöltőnek.Kihalásos alapon juthatsz be ugyanolyan melóra, mint érettségivel minimálbérért stb.. nincs is hely, az évfolyamból 2-en helyezkedtek el a szakmán belül,(kb 40-en kezdtünk) úgy hogy egyikőjük is csak apuja által, feleslegesen járt hozzánk. 10-en továbbképezték magukat(ami szintén nem volt elég, azóta vagy váltottak, ketten még doktoriznak). Szóval nekem is van egy fasza "piacképes" bsc diplomám neves egyetemről, ami érdekelt is, amivel azóta is takarítok, call centerezek, értékesítek, igen... kérdező, igaza van a többieknek, sajnos minden vackot el kell vállalni jelenleg, megértem a helyzeted.:/
2022. márc. 4. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!