Otthon maradnál, ha megtehetnéd?

Egy rendes kapcsolatban nem csak a nő dolga a gyereknevelés, főzés, házimunkák, hanem a férfi is ugyanúgy segít. És ezért a nő pedig ugyanúgy eljár dolgozni mint a férfi. Ez lenne a normális és úgy gondolom hogy ez a boldog kapcsolat alapja is.

Sosem volt még jó munkám, de inkább dolgozok minthogy otthon maradjak és valaki eltartson. Az elég megalázó.

Ha annyit örököltem volna, vagy nyertem volna a lottón.

De ha a pasitól függnék, akkor NEM!

Nem vagyok érdeknő.

Max nem 8 órás melót vállalnék, ha olyan sok munka lenne otthon, és elég lenne kevesebb pénz is. De az otthoni melóba a pasinak is be kell szállnia, a gyereknevelésbe is... Tehát hol itt a kérdés?!

Másrészt az is baj ezzel, hogy nem tartom jogosnak, hogy egyes hapsik annyit kereshetnek, hogy egy másik személyt +gyerekeket is el tudjanak tartani egyedül. Ez ahhoz vezet, hogy ugyanazon munkahelyeken más férfiaknak ugyanolyan munkáért kevesebbet fizetnek, nőknek meg még annál is kevesebbek, sőt nőként még munkát találni is nehéz így. Jó lenne ha igazságosabb lenne a munkapiac, és az egyenlőség felé mennénk... Nem pedig egyes hapsik agyonfizetésén, hogy azt érdeknők költögessék, miközben otthon lógatják a lábukat...

Otthon maradnék.

Ketten élünk a párommal, amikor egy időben itthon voltam, csak a háztartással való feladatok elvittek napi 4 órát. Tisztán tartottam a lakást, minden nap főztem valami normális ételt, zöldségből meg húsból, nem porokból, boltba, piacra mentem, intéztem a lakás körül felmerülő ügyeket.

Mellette maradt időm minden nap sportolni és zenélni is.

Ha lesz gyerekünk, akkor rá legalább ugyanannyi időt kellene szánni, tehát napi 4-5 órát. Játszani vele, tanítani, később segíteni a háziban, különórákra vinni, és ami a legfontosabb: kell idő, hogy meghallgassam, ha valamit mondani akar. Tudom, hogy hiába halálosan szerelmes ma a Katikába, két hét múlva már a Zsuzsikába lesz. De akkor is meg kell hallgatni, és ha a Katika kosarat ad neki, akkor meg kell vigasztalni.

Azt látom, hogy a dolgozó szülőknek erre egyszerűen sem ideje, sem energiája nincs. Érthető, ha az ember felkelt reggel hatkor, összekészítette a gyerekeket, elvitte iskolába, aztán elment dolgozni, fél ötkor végzett, rohant a gyerekekért, fél hatra hazaért, gyorsan nekiállt vacsorát csinálni, elzavarta a gyereket tanulni, aztán vacsora után rendet rakott és máris este nyolc óra van, ő pedig hullafáradt, akkor nem várható el, hogy leüljön és türelmesen meghallgassa, hogy ma rámosolygott a gyerekre a Katika. Helyette inkább elküldi aludni.

Arról már nem is beszéltünk, hogy a párjára is kell időt szakítson az ember.

Összességében sokkal kiegyensúlyozottabbak lennének a családok szerintem, ha az egyik szülő eljárna napi nyolc órában dolgozni, a másik vinné napi nyolc órában a háztartást. Maradna idő és energia szórakozni, művelődni, családi programokat csinálni.

Tudom, ez a 21. század, nem küldhetjük vissza a nőket a konyhába. De nem is kell. Otthon maradhat a férj is, ha úgy adódik. Sőt valahol hallottam és életképes ötletnek találom azt is, amit talán valamelyik skandináv országban vezettek be: a két szülő részmunkaidőben és egymást váltva dolgozik. Tökéletes lenne :)

Miért dühítő az, hogy egyesek sokat keresnek?

Egyébként nálunk is hasonló a helyzet. Azon gondolkodunk, hogy visszamenjen-e a feleség 3 év után dolgozni (gyerek akkor megy óvodába) egy olyan munkahelyre, ahol nincs maximálisan elismerve, kb 100-120ezer nettóért 6 órában - aminél jobbat a munkaerőpiacon most nem találna.

Bevételünk egy lakás kiadásból, családi pótlékból és a vállalkozásom keresetéből több, mint a duplája, mint amennyiből élünk havonta, tehát elvileg jól megy. De azért ott van bennünk a félsz, hogyha kiesik a vállalkozás pénze, akkor ketten leszünk munka nélkül minimális bevétellel, minimális esélyekkel a munkaerőpiacon.

Még van több, mint fél évünk dönteni, és inkább afelé húzunk, hogy maradjon az asszony itthon. Persze a következő fél éves üzletmenetnek is lesz erre kihatása.