Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Hogyan tünthette el a Magyar...

Hogyan tünthette el a Magyar Posta a nála feladott pénzt?

Figyelt kérdés
Pénzt adtak fel nekem, de nem kaptam meg. Utána kérdeztünk és kiderült, hogy elakadt Budapesten. Ez még úgy ahogy rendben lett volna, de azt mondták kiküldik a címzettnek, de azóta sem küldték ki. Most a feladó befogja perelni a Magyar Postát, mivel már több, mint 30 nap eltelt és még mindig rajta ülnek. Mind a feladó, mind a címzett utána érdeklődött és azt állítják rendben van a címzéssel is és a névvel is minden. Valakinek volt már ilyen esete? Ez felháborító!

#posta pénz
2014. máj. 29. 21:56
 1/3 anonim ***** válasza:

Nekünk hasonló, mi utánvétes csomag árát várjuk vissza közel 1 hónapja, vevő a feladást követő napon megkapta, átvette, ezt 2x a postán is elismerték, legyünk türelemmel, kihozzák, csak rendszerösszeomlás volt és csúszik a dolog, ez volt először, majd másodszor már utánanéznek jobban, aminek az lett a következménye, hogy szerintük a csomag átvétele után 3 nappal állítólag kihozta a postás és át lett véve, csak erről mi nem tudunk, most várjuk a papírt, hogy láthassuk mégis ki írhatta alá, de érdekes, hogy ezt akkor nem látták mikor 2x is bent voltunk, holott az ominózus állítólagos átvételtől számítva is eltelt 3 hét.

Rendőrségre mentetek vagy fogyasztóvédelemhez?

2014. máj. 30. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Egyelőre nem mentünk, mert adtak időpontot ameddig várnunk kell, majd utána megtesszük a szükséges lépéseket, de ez komolyan mondom felháborító. Ezt be kell tetetni a médiákba is, mert erről nagyon sokan nem is tudnak. Ha ez igaz, akkor a Magyar Posta szó szerint ellopja a pénzeket.
2014. máj. 31. 21:27
 3/3 anonim ***** válasza:

Nagyon úgy tűnik :( Többet biztos nem adunk fel semmit utánvéttel, meg lehetőleg kerüljük a pénz postással való kihozatását.

Nekünk 2-3 hét várakozási időt mondtak, addig tart lekérni a papírt, amin az állítólagos aláírás szerepel, mintha nem is a 21. században élnénk, hanem a 19.-ben, addig meg szépen kamatozik a postának a pénz.

2014. jún. 1. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!