Párotokkal közös kasszán vagytok?

Mi úgy csináljuk, hogy mindketten -attól függetlenül, hogy ki keres többet- a fizetésünk ugyanakkora hányadát közös "kasszába" tesszük. Ennek egy része KP, másik része számlán van, és mindent, ami közös kiadás (kaja, rezsi, közös program...) ebből fizetünk. Minden egyéb, amit saját magunkra költünk, a megmaradt pénzből megy. Így, aki többet keres, többet is rak a közösbe, de több is marad neki.

Több partnerrel is próbáltam, nekem eddig ez a rendszer jött be leginkább. Ha nincs a két fizetés közt 2-3-szorosnál nagyobb különbség, akkor még tökéletesen működik. Kicsit macerás a folyamatos számolgatás és "könyvelés", de pénzen még soha egyik barátnőmmel se vesztem össze.

Párom szerette volna a közös kasszát, én viszont nem.

Nálunk úgy van, hogy a lakás, étel, ital...stb azt felesbe fizetjük.

Mivel mindketten szeretünk gyűjteni, otthon ülős típusok vagyunk hobbival s karriert építgetjük.

Alkotásaim s vállalkozásom más összegeket dolgoz fel, míg ő pl újabb iskolát vállalgat be - erre mondtam "oldjuk meg magunk".

+ közös nyaralás és telelés (ami közös kassza")

A félre rakott pénzt pedig mindketten házra gyűjtjük.

Én pl szeretem önállóbban megoldani az anyagi dolgokat is s átlátni.

Elején jóval kevesebbet kerestem, mint ő s megmondtam: Nem azért szeretlek s jöttem veled össze, hogy "pénz"...

Nem vagyok s nem is leszek olyan, mint a nők zöme.

Igaz mostanra én feltörtem s többet keresek, de elmondhatom magamról:

Én tettem érte, én építettem fel, nem a párom pénzén élve, mint korombeliek zöme.

S szerintem így igazságosabb mindegyik félnek. Másrészt pedig lelkem tiszta (10fillért is utáltam világ életemben kérni még a saját anyumtól is), részben pedig tartás (pozitív értelemben, aki érti az érti).

Mi a megoldás? Az, hogy nincs közös kassza. Soha nem értettem ezt a közös kasszás dolgot.

Mindenképp függeni fog tőled, ha neki nem lesz bevétele, ez tény. Ha meg felnőttek vagytok, és érettek, ez nem jelent gondot.

4 éve élünk együtt, de nincs közös kasszánk. A közös dolgainkat értelemszerűen közösen fedezzük és nagyjából arányosan vásárolunk egyébként be, de ennyi.

Az én számlámról megy a hitel törlesztés és minden szolgáltató számla csoportos beszedéssel. Hó végén lekönyvelem egy táblázatba ez adott hóban mit jelentett és kb. a felét a párom átutalja. Azért kb., mert sosem kértem fillérre pontosan. Ez ilyen szinten már nem számít.

Ha bevásárolni megyünk, hol ő fizet, hol én. Ezt igyekszünk nagyjából arányosítani. Itt sem számít pár ezer forint, de a lényeg, hogy nagyjából egyenlően terhelje a megélhetésünk a büdzsénket.

Emellett mindkettőnk számlájához tartozik megtakarítási számla. Minden hónapban előre meghatározott összeget utalunk át mindketten, majd ha megvan a cél amire el akarjuk költeni, akkor egyikünk átutalja a másiknak és ő rendezi a számlát. Régen próbáltuk azt, hogy kivettük és borítékban gyűjtöttük, de az macera volt. Sokszor felhasználás előtt vissza kellett tenni a számlára, ennek meg aztán semmi értelme nincs.

Ha érkezik a baba, akkor valószínű az lesz a módszer, hogy az én gyerek után kapott támogatásom szintén elmegy hitelre, rezsire. A maradék pedig jórészt megy a megtakarításba. A férjem fizetéséből pedig megtakarítunk és élünk.

Az a helyzet, hogy egy baba függés mindenféle szempontból. Nincs olyan, hogy függni akarok, vagy nem akarok. Az anya keresete kiesik, ami helyett kap egy kis alamizsnát, de valljuk be nem sokat. Az én büdzsém így pl. bőven feleződni fog a baba miatt, pedig egyel többen leszünk a családban... Ettől függetlenül el kell fogadnom, hogy ebben az átmeneti időszakban a páromtól függünk, hiszen az ő fizetése nélkül nagyon nehezen menne. Ez már szintén nem az a szint, ahol ne bízhatnánk egymásra az életünket. Szerintem. Teljesen természetes. Nem csak az anya döntése a gyermekvállalás, a férfi is vállaljon felelősséget. Az anya azzal vállal, hogy otthon neveli a közös csecsemőt. A férfi azzal, hogy átvállalja a kenyérkereső szerepet. Semmi rossz nincs ebben.

Megjegyzem B lehetőségként, hogy mivel az első fél évben még egészen jó a csecsemő után járó támogatás, ha ez lejár vissza lehet menni dolgozni. Az más kérdés, hogy szerintem nem normális, ha az ember egy fél éves babát idegenre bíz.

Mi 6 éve vagyunk együtt, teljesen ad-hoc alapon megy, ki mit akar éppen fizetni (ami fix, hogy én/f fizetem az éttermet).

Ha valamelyikünknél gyorsabban gyűlik a pénz, akkor általában inkább ő áll 1-1 nagyobb kiadást.