Fizikai vagy szellemi munka, tanulás és/vagy munka? Merre tovább?

Bizonyos okok miatt nem tudtam az első szakmám után továbbtanulni, amikor ideje lett volna. Pár évig keseregtem emiatt, majd megelégeltem, szereztem egy nyelvvizsgát és leérettségiztem estin. Erre csak azért volt szükség, hogy azt tanulhassam, ami érdekel. El is kezdtem egy középfokú OKJ-t, tavasszal végzek a két éves képzéssel.

Párhuzamosan részidőben eladóként dolgoztam, másodállásokat vállaltam, beugrós és itthonit, ami éppen jött, csináltam. Sokszor hetekig nem pihentem, nem egyszer csúsztam meg a tananyaggal, a munkát mindig előre kellett tennem, hogy fizetni tudjuk, amit kell. Nem találtam sajnos olyan teljes idős állást, ahol tolerálták volna egy kései huszonéves tanulási vágyait, így maradt a heti 20 órás plázás vigyorgás. Egy darabig élveztem is, az első másfél év pikk-pakk elment, jó csapatban, élhető körülmények között, toleráns vezetővel. Tudtak a terveimről, segítettek a beosztásokkal, mindennel, amivel tudtak, ezt próbáltam viszonozni az összes "húzósabb" nap vállalásával. Sokáig működött.

Úgy terveztem, egyetemre vagy FOSZK-ra továbbmegyek, de már nem vagyok biztos semmiben. Minden vágyam lenne továbbtanulni, de úgy érzem, mellényúltam.

Mezei informatikai rendszerüzemeltetőnek tanulok most, már legalább egy éve látom, hogy szép papír lesz a falon, de haszna nem sok. Mindenből dobnak egy kis morzsányit, de semmit nem érzek elégnek ahhoz, hogy valódi szaktudás lehessen belőle. A gyakorlatban alig kapunk használható anyagot, mióta távoktatás van, finoman szólva is le vagyunk szarva, majd megoldjuk ahogy akarjuk. Nem ezért mentem és csesztem el két évet, de ez már veszett fejsze, 3 hónappal a vége előtt hatalmas ökörség lenne abbahagyni. A büszkeségem sem engedné, többek között, mivel kamasz korom óta vágytam arra, hogy informatikai végzettséget szerezzek.

Karácsony előtt kicsúszott a lábam alól a talaj: a sok másodállás több, mint két év után annyira a főállásom rovására ment (dekoncentráltság, demotiváltság, nem volt elég, hogy elvégzem a munkám, mikor már nem tudtam tovább tüncimünci lenni az emberekkel, mert befásultam) - lényeg a lényeg, lapátra tettek. Kedvesen, minden extrát megkaptam, de a lapát az lapát.

Azóta itthon vagyok. Túl sok lett a szabadidőm azt hiszem. Alkalmizni eljárok, elég strapás éjjeli munkát vállalok heti 1-2 napra, mellette kapom az álláskeresőit, minden nap tanulok, próbálom összekutatni az anyagot, ami jó eséllyel kelleni is fog a vizsgához, de mondjuk a későbbiekben is lehet némi haszna.

Közben nyilván állást keresek, de valami elromlott bennem. Rengeteg pozíciót átnéztem, igyekszem summázni a kvalitásaimat, de mindig ott lyukadok ki, hogy semmire nem vagyok alkalmas. Több évet töltöttem kereskedelemben, egy nem egészet gyártósoron, egy évet toborzó-hostesskként, ezek mind csak arra voltak jók, hogy tovább toljam a sulis szekeret, mert mindig rájövök, hogy EZT nem akarom, de kétlem, hogy bármi másra alkalmas lennék. Van még egy hónapom, utána eljön az a pont, hogy bármit el fogok vállalni, amit bírok fizikailag. Lehet, hogy olyat is, amit nem...

Egy feneketlen gödör aljáról pislogok felfelé, megszűnt minden önbizalmam. Világ életemben az a fajta ember voltam, aki keresi a problémákat, csak, hogy legyen mit megoldani, ez adta a lökést, az adrenalint. Festek, fúrok, faragok, cipekedek, autót szerelek ha kell, amíg a gatya fizikumom engedi. Ez segít, de hasznosnak nem érzem.

Most még megfogalmazni is nehezemre esik, miért jutottam idáig. A Covid óta a barátok szinte teljesen elkoptak, család nem is volt, párom van. Neki épp sínre került a karrierje. Én meg csúszok szét. Lassan két hónapja nem beszéltem kívülállóval pár mondaton és felületes csevegésen túl. Lehet ezért lett ekkora katyvasz, amit összeszedtem ide ennyi idő után végre :)

Merre kellene mennem? Hova kellene fordulnom? Van egyáltalán kapaszkodó?