Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Mennyire igaz ez az életelv?

Mennyire igaz ez az életelv?

Figyelt kérdés

Sikeres emberek közül sokan vannak azon a meggyőződésen,hogy: "Mindent el lehet érni csak akarni kell!"

Tegyük fel, hogy az az álmom, hogy olimpiai bajnok leszek.

Az elv hívei azt állítják: Amennyiben mindent megteszel és éjt nappallá téve évekig, évtizedekig keményen dolgozol, akkor 100, azaz 100% az esélye, hogy eléred a célod.

Rendkívül ambivalens érzéseim vannak, ezen mondás hallatán.

Ugyanis egyfelől, rengeteg erőt ad, nagyon motivál, fejlődésre késztet.

Azonban emellett ott motoszkál bennem az a gondolat is, hogy ez a közhely egész egyszerűen nem igaz.

A sikererhez, különösen a siker ezen szintjéhez nem elég pusztán az elkötelezett munkamorál, mert bizony a kitartás mellett szükség van velünk született képességekre és persze nem utolsó sorban szerencsére is.

Tehát a legsikeresebbek nem csak kitartóak, hanem tehetségesek és szerencsések is egyben.

Követekezésképp számtalan olyan polgártársunk van, aki mindent, de tényleg mindent megtett a vágya beteljesülése érdekében, mégsem ért el semmilyen komolyabb erednényt sem.

A sikeres emberek pedig sokszor ezekre a polgártásainkra rásütik azt, hogy nem voltak elég elhivatottak.

Mit gondoltok erről?

16/f



2021. jún. 30. 22:46
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Ez egy tök jó kérdés végre.

Mondod, hogy szükség van a szerencsére is. Igen, de erre nem lehet mindent ráfogni természetesen.

Nyilván fontos, hogy racionálisan lássam a céljaimat. Nem mindenki tudja kívülről megtanulni a Sobota atlaszt, így efelől korlátos pl. ki lehet orvos. De nagyon is egyetértek azzal, hogy a legfontosabb az akarat és, hogy beletegyél mindent mert enélkül kevés lesz.

Ha kitartó vagy tudhatod a Sobotát hiába nehéz de ha nem akarsz, csinálhatsz bármit, sikered nem lesz semmiben sem hosszútávon.

100% meg nincs, nem létezik, ezt senki nem is mondta, de közel 100 lehet csak ez sok munka és ezt akarja most sok ember megspórolni, ahogy látom itt a kérdések nagy részét. Mindenki jól akar keresni. Igen ám de mindennek ára van, ahogy mondani szokás.

2021. jún. 30. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Tehetseg, szorgalom, szerencse. Ez a 3 kell a valoban kiemelkedo eredmenyert. Ha az egyik hianyzik az adott cel kapcsan, mar nem leszel a legjobbak kozott csak kozepszeru.

Hogy ha egy olimpiai sportag keretein belul vizsgaljuk a kerdest, gondolj bele, az aki mondjuk 5. helyezett lett nem tett meg mindent? De, valoszinuleg igen, sot lehet tobb szorgalmat igenyelt neki az 5. helyezet mint az elsonek a bajnoki cim. Csak eppen ott, abban a szituacioban, helyzetben mikor a megmerettetes tortent, a masiknak jobban ment, szerencseje volt. Tovabba ha a sportnal maradunk, a genetikai adottsag egy olyan faktor amit nem nagyon lehet megkerulni. Ha egy (egyeni) sportagban hosszu evekig ugyan az a szemely a csucstarto, akkor ott a genetikai faktor (tehetseg) olyan eros, hogy akar mit csinal a mezony tobbi tagja, nem lesznek jobbak. Akkor lehet oket megverni ha kioregednek vagy megserulnek.

A karrier is hasonlo. Mindent nem lehet elerni, a racionalitast nem szabad farzsebbe tenni. De a sajat helyzeteden teny es valo hogy nagysagrendeket tudsz javitani ha belerakod azt amit kell.

2021. júl. 1. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem vagy rá alkalmas akkor nem éred el a kitűzött célt.
2021. júl. 1. 07:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
47%

Azért ha megnézzük a "sikeres" emberek mögött MINDIG állt/áll valaki alaki támogatta. Legyen az a családjuk, az edzőjük, az a közeg ahol felnőttek. Ez a legfontosabb, hogy egészen kis kortól fogva az emberrel támogató módon bánjanak.

A tehetség önmagában semmire sem elég, ahogy a pénz sem és ahogy a kitartás, kemény munka sem.

2021. júl. 1. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Rakás gépépszmérnök ismerősöm van, aki 3 as lett matekból érettségin és végig 2 es volt mindenből, 7 évig járta a 3.5 éves bsc-t. Mégis mind 500 nettó felett keresnek. Sokszor tehetség, ész, zsorgalom sem kell. Persze ez csak a sima diplomákra vonatkozik. Ha te cégigazgató, vagy bundesliga focista akarsz lenni, ahhoz kell a tudás, tehetség, szorgalom, szerencse is
2021. júl. 1. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
36%
#5 Azert az 500 netto nem kiemelkedo teljesitmeny. Pont hogy azzal a diplomas mernok atlagaban van. A brutto 6-800 kozott konnyu elevezgetni, nem kell sem oriasi tehetseg sem kiemelkedo szorgalom, sem szerencse.
2021. júl. 1. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

én úgy látom, hogy kérdező te kifogásokat keresel, ahelyett hogy cselekednél. Látod.. ez az eltérés közted és egy olimpiai bajnok között.. Ő megy edzeni kérdés nélkül és meg se fordul a fejében, hogy csak akkor lehet bajnok, ha apuci támogatja, meg ha tehetséges.


Olvasd el a Kiválóság hatalma c könyvet. Van benne pár roppant érdekes életút, amiből sokat lehet tanulni.

2021. júl. 1. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó!

Ha jól értem, akkor te azt állítod, hogy a szorgalom kívűl semmi más sem kell.

Tehát akkor szerinted egy 150 centis, ízületi betegséggel küzdő ember meg tudja dönteni a 100 méteres síkfutás világrekordját?

Ugyanmár... Ennyire naiv nem lehetsz

2021. júl. 1. 23:21

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!