Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Van esély arra, hogy kiderüljö...

Van esély arra, hogy kiderüljön, sosem voltam bejelentve mint boltvezető?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Egy barátnőm 2 éve kisboltot nyitott amit idén áprilisban zárt be. Már előre tudta, hogy csak eddig lesz nyitva, december környékén már fél lábbal a másik vállalkozásában volt. Mivel én képzést végzek éppen és nem dolgozok, ezért betanított mindenre és januártól 3 hónapig nagyjából én vezettem az egész boltot, kivétel nélkül mindent én intéztem. Egyedül a dirigálást nem hiszen nem volt más mellettem. Bejelentve nem voltam egyáltalán még csak eladónak sem, ebben több okból közös megegyezéssel döntöttünk így, nem lettem kihasználva.

Most abban a helyzetben vagyok, hogy nagyon megszerettem ezt az egész munkakört és nagyon szívesen újrakezdeném a boltvezetést egy másik boltban hiszen már értek közel mindenhez. Az önéletrajzomban ez nyilván boltvezetési tapasztalatként szerepelne. Viszont mivel nem voltam bejelentve kicsit bennem van a félelem, hogy ez valahogy kiderül. Nyilván az új boltban nem kezdhetek majd vezetőként, és félek, hogy a köztes időben derülne ez ki, és nem lenne lehetőségem bebizonyítani, hogy valóban ezt csináltam ezelőtt és értek hozzá.

A kérdésem az lenne ez kiderülhet-e valahogy egyáltalán? Ha kiderülne mennyire veszik komolyan, akkor bukta lenne az egész előreléptetésem?



2022. máj. 10. 10:02
 1/2 anonim ***** válasza:
29%
Nincs is TB kiskönyved? A rózsaszín...
2022. máj. 10. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
100%
Kérni fogják az előző munkáltatótól kapott papírjaidat. Mondani kell, hogy feketén voltál foglalkoztatva, a kutyát nem érdekli, ha jól dolgoztál, nagy eséllyel lesz a következő munkaviszonyod is csak szürke. Beszélnék a barátnővel is, hogy zengjen rólad ódákat, ha referenciát is kérnek.
2022. máj. 10. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!