Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Huszonévesen ha még nem...

Huszonévesen ha még nem végeztetek a sulival feláldoznátok a nyaraitokat azért, hogy Nyugat-Európában dolgozva megkeressetek 2-3 hónap alatt 2-3-4 millió forintot?

Figyelt kérdés

Már 4. éve járok majd ki Angliába dolgozni egy fix munkahelyre, ahol igaz minimál órabért adnak, de heti 6 napon 12 órát lehet dolgozni és emiatt nagyon jó a pénz, plusz mert a szállást fillérekért biztosítják a cég telephelyén, az étel kb. ugyanannyiba kerül mint itthon és a többi pénzt el lehet tenni. Tavaly is már a pótlékkal együtt 11 font körül volt az órabérem, idén azt mondta a kint élő ismerősöm hogy inkább 13-14 font körül lesz. Tavaly kint voltam dolgozni 3 hónapot június végétől szeptember végéig és úgy kerestem 3,2 millió forintot, amiből kb. 500 ezer vonódott le költségekre, mint repjegy oda-vissza, szállás, kaja. (Jó előtte még kevesebbet kerestem, pl. 2 éve csak 1,8 milliót, de akkor csak 2 hónapot voltam kint.) Idén ugye ez a forint gyengülése és a bérnövekedés miatt talán már 4 millió is lenne.


Ami picit zavar, hogy 4 éve nem volt egy jó nyaram. Az ismerőseim 90%-ának a nyár az bulizásból, utazgatásból, pihenésből áll. Én júniusban végzek a vizsgáimmal, jó esetben van egy pár hét szabadság, de az se mindig ha csúszok vizsgákkal, aztán megyek ki Angliába június utolsó vagy július első hetében. Kint vagyok valamikor augusztus végéig vagy szeptember valameddig, aztán jövök vissza sulizni, ami kezdődik szeptember elején. Év közben a suli mellett a leendő szakmámhoz kötődő gyakornoki munkában dolgozom részmunkaidőben, ami egy jelképes 100 ezer forint körüli összeget fizet, eltartani abból nem tudnám magam. Így viszont elég jól tudok élni, hiába még papíron diák vagyok és nincs normális főállású munkám. Különcnek érzem magam emiatt.


2022. máj. 22. 12:05
 1/5 anonim ***** válasza:

Termeszetesen igen :)


Evente 1-2 het nyaralas nekem boven eleg, fontosabb a penzszerzes szamomra

2022. máj. 22. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 L.. István ***** válasza:
100%
Fene tudja. Gürizni gürizhetsz életed végéig, de fiatal többé nem lehetsz.
2022. máj. 22. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Ha megakarsz szakadni,dolgozz kint.Nekem is haverom kinn van gyümölcsöt szed de ő fél évre megy.Én dolgozom itthon mert élni szeretnék meg csajozni :)
2022. máj. 22. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Figyelj, valamikor be le kell tenni a szabadidőt meg a munkát, mert sose lesz semmid. Te majd avval a nyugodtabb érzéssel kezdhetsz el dolgozni, hogy van mögötted 3-4 millió forint, nem kell azongorcsolni hogy mi van ha első helyen nem vállsz be vagy nem tetszik és váltani akarsz.
2022. máj. 22. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Hasonló helyzetben voltam húszévesen, ami azóta is fenn áll. Bár nem külföld és tudom tartani a kapcsolatot mindenkivel, de nyári, szezonális tevékenységet végzek, szinte szabadnap nélkül.

Ha van lehetőséged nyáron legalább egy hét szabit kérni, hazajönni és bulizni egyet, arra ne sajnáld az időt és a pénzt. Valamint elő- és utószezonban is el lehet menni nyaralni, kikapcsolódni kicsit, legalábbis nekem nem jelent problémát és még olcsóbb is :D


Szóval feláldozható a nyár hosszútávon is, de kompromisszumokkal.

2022. máj. 23. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!