Diákmunka Németországban?

Az ösztöndíj-szerződés kizárta, hogy főállásban dolgozhassak, de erre a nyelvtudásom sem lett volna elég, ráadásul július közepéig óráim voltak. Plusz ki alkalmazna egy külföldit gyenge nyelvtudással, főállásban, egy-két hónapra? Adott volt a feladat: maradt a diákmunka és a mellékállás. Mivel folyamatosan vezettem a kis házi költségvetésemet, ezért június közepére nyilvánvaló lett, hogy július végére elfogy a pénzem. Hátra volt még egy hónap, az augusztus, plusz egy 140 eurós kolidíj, úgyhogy cselekednem kellett.

Leggyorsabb módja az álláskeresésnek az ismerősök és az internet. Nem akartam senki lekötelezettje lenni, ezért körbekérdezősködtem ugyan, de inkább a netes megoldással kísérleteztem. Német nyelvű önéletrajz ugye alap a fogadó országban, úgyhogy azt küldözgettem megnyerő fényképemmel együtt. Kb. 5-6 helyre küldtem el, ebből két helyről kaptam visszajelzést három-négy napon belül. Az egyik pozitív volt, a másik negatív. Jellemzően olyan munkákat kerestem, ahová nem kellett nagy nyelvtudás és főleg külföldiek vállalják el: takarítás, hotelmunka (szobalány, felszolgáló), éttermi kisegítés, McDonald’s-os meló. Pozitív visszajelzést egy campingtől kaptam Warnemündében, Rostock turistaparadicsomában, ahová takarítókat kerestek. Behívtak életem első idegen nyelvű állásinterjújára!

Borzasztóan izgultam és egész úton próbáltam kitalálni, hogy vajon miket kérdezhetnek majd tőlem és én hogyan fogok erre válaszolni. Elegánsan jelentem meg, mert teljesen mindegy, milyen munkára keresnek embert, de úgy gondolom, ennyi tisztelet kijár minden leendő munkaadónak. Különben sem lett volna meggyőzőbb, ha Magdi anyusként állítok be egy jókora felmosóvödörrel… laugh Az interjú könnyebb volt, mint vártam. Ott előttem még egyszer átfutották az önéletrajzomat, a korábbi munkatapasztalataimról kérdeztek (szerencsére otthon volt már egy három hónapos irodai takarítói „gyakorlatom”), majd az időbeosztásom felől érdeklődtek. Mivel rugalmasnak és szimpatikusnak bizonyultam, ezért közölték, hogy vár rám csütörtökön egy próbanap, amin, ha megfelelek, akkor felvesznek. A próbanap egyébként általános német nyelvű területeken, a többin nem tudom, de elég sok buktatót rejt magában. A próbanap tulajdonképpen rendes munkanap, a poszt minden velejárójával, de nem fizetik ki. Ismerőseim jártak úgy, hogy végigdolgoztatták velük a próbanapot, majd a sikeresnek betudott nap után simán szélnek eresztették őket, egy ilyen egyszerű indokkal, hogy „sajnáljuk, de nem alkalmazzuk”. Egy nap mínusz neked, egy nap nyereség a munkaadónak, akinek ezért semmit nem kell fizetnie. Szóval a németek általában ragaszkodnak a próbanapokhoz, amivel egyedül a kiszolgáltatott munkavállaló nem jár jól. Természetesen vannak jó kivételek is, bár a fenti tapasztalat sajnos gyakoribb. Még egy jó tanács: szerződés nélkül ne dolgozzatok egy napot sem és ez alól semmi esetre se fogadjatok el semmilyen kibúvót. Engem azzal etettek a campingben, hogy a hr-es csak jövő héten tudja aláírni a szerződésemet, pedig péntek révén biztosan dolgozott ő is. Csütörtöki munkanapom után teljes körképet kaptam a kiváló német tisztaság másik oldaláról is (takarítás csak vízzel, mosószer és minden egyéb nélkül, plusz amivel a budit takarította a főnöknőm, azzal a ronggyal ment rá a poharakra is, brrrr). Eddig sem voltam a camping nagy híve, de ezután biztos nem fogom kipróbálni, főleg a német változatokat.

A munkáról annyit, hogy a felhasználható eszközök és a lehető legjobb tudásom szerint próbáltam tisztára sikálni két campingházat, egyenként kétemeleteseket 10 euróért. 5 órán keresztül dolgoztam két házon, aztán közölte a főnöknőm, hogy hazamehetek és majd hétvégén jöjjek. Mivel nem mondott pontos időpontot, ezért szombaton írtam neki egy sms-t, hogy mikor menjek. Azt a választ kaptam, hogy hétvégén még nem lesz elég munka, úgyhogy ráérek jövő pénteken menni. Kicsit megnyugodtam, bár aggódtam a szerződés miatt, mint kiderült, nem alaptalanul. Izgatottan vártam a következő pénteket, mire szerdán kivettem a postaládából egy „elbocsájtó, szép üzenetet”. És a levélben csak ennyit írtak: „Kedves Bernadett! Sajnáljuk, de nem áll módunkban alkalmazni. A továbbiakban minden jót kívánunk!” Teljesen kiborultam, főleg, hogy semmi előzménye nem volt az elbocsájtásomnak, sőt az sms is az ellenkezőjét bizonyította. Olyan hangosan zokogtam, hogy Grazyna, a lengyel lakótársam átjött a szobájából, megkérdezni, mi történt. Szegényke, próbált vigasztalni, de én vigasztalhatatlan voltam. Fáradozásaimnak semmi értelme sem volt, ráadásul megint ott hevertem a kilátástalanság talaján.

Nem hagytam annyiban a dolgot és másnap felhívtam a hr-est. Kioktató hangon közölte velem, hogy nem voltak elégedettek a munkámmal. Persze ezzel a hülye szöveggel nem lehetett lerázni és közöltem vele, hogy vasárnapig elégedettek voltak velem, amikor megkaptam az sms-t, majd a hétfőn kelt levélben kidobtak, minden előzmény nélkül. Érdekes ez a pálfordulás, nemde? Ő is érdekesnek találta, mert egy kukkot sem tudott szólni. Megemlítettem neki, hogy 20 euróval még tartoznak az elvégzett munkáért, ami igaz volt ugyan, de felért egy blöffel, mert szerződés nélkül mehettem a Jóistenhez panaszra. Szerencsére még szorult beléjük annyi becsület, hogy pár nap múlva átutalták a béremet, de ez csak sovány vigaszt jelentett számomra, mert megint munkát kellett keresnem.

Egyébként még a campinges meló előtt találtam egy éttermet, ahol zsebbe fizettek volna és konyhai kisegítőként kellett volna dolgoznom. El is vállaltam, mert a készpénz jobban jött volna, mint az egy hónappal későbbi átutalás, de sajnos az étteremnek nem lett annyi vendége, mint amennyire számítottak, így a tulaj nem hívott fel, hogy menjek be dolgozni. Egyébként óránként 7 €-t kaptam volna krumplipucolásért.

Amikor szembesültem vele, hogy két szék közül a pad alá estem, mert egyik meló sem jött be, addigra már június végén jártam. Kezdtem kicsúszni az időből. Az egyik magyar barátnőmtől kértem segítséget, aki kölcsönadott az első fizetésemig. Első fizetés, tehát munkahely! JAz ő segítségével egy hónapra felvettek egy ökocéghez akusztikus hallgatónak. E misztikus megfogalmazás mögött az álommunka rejlett, denevérhallgatás személyében. Július közepétől augusztus 10-ig dolgoztam, és így kéthavi fizut kerestem egy hónap alatt. A meló diákmunka volt, ahol napi három órát kellett eltölteni ahhoz, hogy a hónap végén 390 €-t kapjunk. Mivel én félhónapban mentem oda, ezért napi 6-8 órát dolgoztam, hogy meglegyen a max fizu. Németországban 400 eurós kereset felett adózni kell, ezért a 390 € hallgatólagos megállapodás a diákmunka és a mellékállások terén.

Életem legjobb munkahelye volt a denevéres meló, mert gyakorlatilag bármit csinálhattam munkaidő közben, egyetlen feltétellel: közben hallgatnom kellett a szélkerekek motorjáról készült hangfelvételeket. A cég ugyanis figyelte, hogy keringenek-e denevérek a kerék körül és ha igen, mikor, mert ha sok denevért találtunk egy időpontban, akkor arról kimutatást készítettek. A kimutatás alapján leállítatták a szélkereket, hogy ne pusztuljanak el a bőregerek. Ezen még viccelődtünk is az egyik szír kollégámmal, hogyha náluk Szíriában lenne szélkerék meg denevérek, akkor nemhogy leállítanák, hanem gyorsabb fokozatra kapcsolnák és bedarálnák az állatokat. Mondtam neki, hogy nálunk addig nem is lesz komoly környezetvédelem, amíg olcsóbb kifizetni a büntetést, mint kiépíteni egy környezetkímélő rendszert.

Imádtam a munkámat és elég pénzt kerestem ahhoz, hogy megoldódtak az anyagi gondjaim a szüleim kiérkezéséig. Németország megmutatta nekem a legrosszabb és a legjobb arcát, és én mindkettőből tanultam.