Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » 24 évesen már késő elkezdenem...

24 évesen már késő elkezdenem dolgozni?

Figyelt kérdés

A középiskolát 19 évesen végeztem el, mert évvesztes voltam, ezt követően azonnal továbbtanultam egyetemen, az alapszakot 3,5 év alatt végeztem el, majd elkezdtem egy arra épülő mesterszakot is, jelenleg fél évem van hátra és 24 éves lettem júniusban. Az egyetem mellett soha nem dolgoztam sehol, egyszerűen nem volt kedvem, inkább tanultam és kaptam annyi pénzt az egyetemtől, amiből kijöttem úgy-ahogy, persze csak az alap dolgokat tekintve, sőt volt, hogy éheznem kellett és az 5 év alatt nem tudtam venni magamnak semmit (pl.: telefon, laptop, kocsi, márkás ruhák stb.).

A végzés után nem tudom mennyi esélyem lesz szakmában elhelyezkedni, de attól tartok, hogy későn ébredtem fel és 24 évesen nem igazán fognak alkalmazni sehol, tekintve, hogy nincs semmi munkatapasztalatom, leszámítva azt a pár hónapot, amit gyakorlaton töltöttem el nyaranta. Tudom, hogy az én hibám, de inkább nem vettem semmit, nélkülöztem.


2018. júl. 5. 06:51
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

még mindig jobban állsz, mint egy ismerősöm, aki 20 éven keresztül próbált lediplomázni, de nem sikerült, végül az egyetem kidobta, tehát most csak egy érettségije van, 44 éves és sose dolgozott életében.


mit tanultál az egyetemen?

2018. júl. 5. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
75%

hát ilyen hozzáállással már jah, elkéstél.

majd a többi egyetemista kortársad, aki kicsit életképesebb, elmegy helyetted :D

2018. júl. 5. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
95%
Igazad van nincsen ár értelme elkezdenek dolgozni túl öreg vagy hozzá, amúgy ha nem vettél magadnak sose semmit hanem nélkülözzék, akkor kinek a laptopjárol/telefonjáról írtad ki a kérdést?
2018. júl. 5. 07:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Miért, szerinted mások hány évesen végzik el az egyetemet?
2018. júl. 5. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem késő dolgozni kezdened, csak épp lehet, hogy nem találsz a szakmádban melót.
2018. júl. 5. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
86%

Nem igazán értem a kérdést. Tehát ha 24 éves vagy és még nem dolgoztál akkor úgy gondolod már késő elkezdeni??? Tehát ha elvégzed az egyetemet akkor se dolgoznál? Így viszont mi a francnak csinálod az egyetemet? Elég lett volna 8 általános és elmentél volna valamelyik gyárba robotolni.

Vagy úgy érted, hogy egyeteme alatt nincs már értelme elkezdeni valamit dolgoz(gatni)?

2018. júl. 5. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
És mit csináltál a kötelező szakmsi gyakorlaton?
2018. júl. 5. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

#3

Az egyetemen részt vettem egy projektben még tavaly, azért kaptam pénzt, amiből tudtam venni egy számítógépet (nem csúcsmodell), mert a régi már megadta magát.


#4

Na ez az, aki 18 évesen el tudja kezdeni és megáll a BSc-nél, az már 21 évesen is végezhet.


#6

Arra értettem, hogy 24 évesen már késői az egyetemről kikerülni, vagyis én annak érzem, eleve évvesztes vagyok és még belevágtam egy 2 éves mesterképzésbe, így 3 évvel idősebben végzek az ideálisnál.


#7

Már hogy értve mit csináltam? Többnyire méréseket végzek és azokat értékelem ki, mert mérnöki szakon tanulok. Csak nem a felkapott gépész, villamos, mechatronika vonalon.

2018. júl. 5. 08:12
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Mivel 24 évesen nem mehetsz még nyugdíjba így szerintem nem késő elkezdened dolgoznod.

Persze dolgozni nem kötelező ha van aki eltart de életed végéig biztosan nem fognak eltartani.

2018. júl. 5. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Váltottam egyetemet, voltam külföldön, 26 évesen végeztem az Msc-vel és simán felvettek szakmában. Szintén mérnök. Viszont az AUDI-nál voltam szakmai gyakorlaton, ez sokat segített, mint munkatapasztalat.
2018. júl. 5. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!