Családgondozás, gyermekvédelem területén dolgozóktól kérnék tanácsot!?

Ha gyerekek felé szeretnél fordulni, akkor szociálpedagógia a legjobb, ha egyetemi szinten gondolkodsz. Sokan összemossák a szocmunkás szakkal, de nem ugyanaz a kettő.

Ha szabad kezet akarsz mindenben, akkor magánúton gondolkodj, közszférában mindenhol szigorú a hierarchia.

Hát, eléggé idealisták az elképzeléseid, a kérdéseid alapján ez nem így működik.

Szociális terület, ehhez megtalálod a megfelelő diplomákat. Mivel ez egy közfeladat, úgymond szükséges rossz az államnak, normális fizetést nem kapsz, csak garantált bérminimum vagy minimálbér körül bértábla szerint.

Értelme igazából semelyiknek nincs, ugyan az a reménytelen harc minden nap. Kiemelsz és rossz körülményű gyereket egy családból, másnap visszaviszik. Segítesz egy megvert asszonynak, másnap magától hazamegy, aztán mehet egy hét múlva újra. Persze egy-egy sikertörténet van néha, de általában nincs mit tenni.

A szavad és az elképzeléseid sehol nem számítanak. Törvények, jogi gyakorlat, meghatározott eljárás van. Annyit tudsz tenni, amennyit a törvény megenged. Vagy próbálkozhatsz döntéshozói pozícióba kerülni, de az meg már politika és jogalkotás, ott fizikailag nem tehetsz semmit, de ott is meg van kötve a kezed, ha bekerülsz egyáltalán.

Ezt úgy írtam, hogy van a családban gyermekrehabilitációs ápoló, nevelőotthonban nevelő, ismerek védőnőket, szociális munkásokat.

A szociális szféra mindig abból állt, hogy vízzel teli törött vázákat ragasztgattunk, hogy minél kevesebb folyjon ki. Reménytelen vállalkozás. :)

Én mindazonáltal nagyon élveztem a szimpla családsegítést, gyermekjólétis melót is, főleg, mikor programokat szerveztünk, táborokat csináltunk a gyerekeknek. Nekem is a nevelői munka volt az álmom, végül másképp alakult.

Két éve hagytam ott a szakmát. Három éve volt a nagy variálás, összevonták a családsegítőket, megváltoztak a jogszabályok: papírtologatás volt az egész. Volt, hogy hónapokig nem láttam az ügyfelet, vagy ha láttam is, csak azért, hogy írja már alá a papírt. Olyanokat zaklattam a kötelező kapcsolattartás miatt, ahol erre nem volt szükség, és más fontos ügyek elsikkadtak. Csak az volt a lényeg, hogy a papír jól legyen kitöltve...

Többek között ezért hagytam ott. Egy évig bírtam, reménykedtem, hogy majd belerázódunk, ha megfeleltünk az új szabályrendszernek, akkor utána már nem lesznek irreális elvárások. A végén napi szinten bőgve mentem haza, annyira kikészültem. Akkor mondtam azt, hogy elég. (Meg nem akartam azt, hogy rajtam csattanjon egy újabb fényevős ügy, mert elveszik a család a szakmai kezek között, mert nem tisztázott, kinek mi a kompetenciája...)

A mai napig fáj a lelkem, amiért hátrahagytam, mert hivatás volt nekem, nem szakma. De tudom, hogy jól döntöttem, szó szerint tucatnyian álltak fel utánam, és azóta csak rosszabbodik a helyzet. Néha összefutok régi ügyfelekkel, máig szeretettel szólnak rólam, ez azért melengeti a szívem. :)

Talán majd egyszer visszatérek. De most anyagilag is jobban kijövök máshol (diplomával és területi pótlékkal kerestem 120ezret, mikor eljöttem két éve...), és nyomon követve a híreket, tudom, hogy nincs értelme. Azért hiányzik. :)

4-es, a szívem szakad meg, amikor ilyeneket olvasok :-(

Sajnálom, hogy ott kellett hagynod és maximálisan megértem (én is hallottam, hogy a családsegítő már csak papírmunka), de nagyon nagy kár, hogy ilyen ízig-vérig szakembereknek fel kell állniuk :-(

Mindenesetre a saját és mások nevében is köszönöm az eddigi munkádat (nekem is segítettek sokszor a kerületi családsegítőben)

Ja, és lemaradt, hogy én az a fajta voltam, akinek segítettek összeragasztani a széttört dolgokat és amint tudtam, saját lábra álltam! :-) Azóta is azon állok :-)

(csont egyedül neveltem a gyerekem, szükség volt egy kis segítségre)