Az élet mindig mást hoz, mint amit feltételezünk? Fiammal közös vállalkozást hoztunk létre, én a pénzt adtam, fiam vállalta a vállalkozás működtetését.

Áááá, jó viszonyban vagyunk, én nagyon idős anyja vagyok. Csak hiába kérem, hogy láthassam végre az elszámolást. Ő remekül viszi a kft ügyeit, ő az ügyvezető is, és nincs alkalmazott. Kb tudom a pénzügyeket, csak bosszant, hogy sumákol. Csak ez bosszant, mert nincs szükségem több pénzre annál, mint ami van. Bizonyos kor után mások az igények, mint fiatalon. Bármennyi könyvet megvehetek, élelemre is van elegendő, házam van, adósságom nincs, mi kell még? Mégis bosszant, hogy lapít. Ok nélkül. Amúgy szorgalmas, szeretetre méltó férfi, kitűnő családapa.

De tudni akartam, hogy hányadán állunk, végleg kiengedtem-e kezemből a gyeplőt. Nem mintha hatalmi mániás lennék.

Igen, valóban bármi lehetséges. De tényleg nem kell pénzt adnia, s tartalékom kitart életem végéig, bár most már kissé visszavettem nagyvonalúságomból. Óvatosabb vagyok, bár aggodalomra nincs okom.

A kft tárgya az ő zsenialitásából pattant ki, én pedig a válásunkkor létrejött vagyonmegosztás jóvoltából finanszírozni tudtam. Kifogástalanul megy az egész, ismer engem, hogy nem vagyok kapzsi. Az utolsó pillanatokig bármikor vehetett le bankszámlámról, ami a kft-hez kellett, nem is keveset. És nem kölcsönt adtam. A kft rendesen dolgozik, menyemnek könyvelő cége van és mindent rendben tart. Hát ezért nem értem, miért nem akarja a lapokat kiteregetni. Pedig tudja jól, hogy nagyjából ki tudom számítani a bevételt, és jól ismerem a kiadásokat is. Ezért nem értem viselkedését. És tudni akartam jogimat.