Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Tényleg felesleges találkoznom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg felesleges találkoznom vele, ez ennyire egyértelmű?

Figyelt kérdés

Van egy férfi, aki két évtizedig ábrándozott rólam és várt rám. Röhej, de egy éve azt sem tudtam ki ő (hallottam róla ha vissuagondolok, de eddig valamiért mégsem jött össze, hogy megismerhessem). Miután megtörtént mégis, hogy rábukkantam, azonnal tudtam, megéreztem én is mi folyik köztünk. Valami elemi vonzalmat. Őserőt, mégis valami lágy, finom módon... tudom, hogy ellentmondás. Mire fel tudtam volna keresni, koppantam mint dió a betonon, mert bejelentette (a párja, akiről még csak nem is tudott a hozzá leges-legközelebb állóbbakon kívül senki) az eljegyzését. Bumm. Aztán gondoltam, na jó, egye fene, de legalább lássam már meg, ha mást nem... De mielőtt tehettem volna, megházasodtak, és azóta az eszem azt mondja maradjak a fenekemen, és hagyjam a fenébe, de a szívem nem nyugszik. Igen, a szívem, nem tévedtem másfél arasznyit, a szex az utolsók közt van a sorban ami miatt érdekel, és ez nagy szó, mert erős szexuális kisugárzása van - ezt férfiak, aszexek is észreveszik.

Szóval bár mást mond a józan ész, én látni akarom. Szemtől szemben.


2016. szept. 7. 06:54
1 2 3 4 5 6 7
 31/66 anonim ***** válasza:
81%

Kérdező, késő bánat, ha nem akartad kinevettetni magad, inkább ne írtad volna ki a kérdést! Mentheted a menthetőt, de aki egy keveset is tud Tarkanról, (pedig a komoly rajongótól messze állok) tudja, hogy róla van szó. Viccesen idézel a Kuzu Kuzu-ból, és olyan infókat ejtesz el amit egy órás gyorstalpaló után aligha fogsz megtudni, csakhogy cáfolj egy olyan vádat, amit rajtad (és rajtam) kívül itt senki sem vett volna komolyan. Képes vagy és ki is idézed mikor nősült meg, mintha teljesen véletlen és jelentéktelen lenne - szép próbálkozás volt :D Mondhatni profi. Le a kalappal előtted! Szerencsétlenségedre felismertelek az ezotéria rovatból, ahol már eleve roppantul gyanús volt nekem kire is gondolsz.

Nem akarlak megbántani, csak szeretném, ha végre elgondolkodnál.

Kezdjük ott, másra kened, hogy ezt elmondta neked, holott csak tavaj Sztárban sztárt néztél, majd kigugliztad szerencsétlen palit :) Le merem fogadni ;) Én is nézek ilyen szennyet.

Nem vitatom el tőled, hogy látomásod volt róla, és ő a te ikerlángod, aki megölt egy előző életetekben a Középkorban (nem valószínü, de nem is vetem el a lehetőségét), és a hegei is ugyanott vannak, ahol anno megvágta az arcát - kétségtelenül ott vannak, ahol mondod. Ez tény (mondjuk kérdés a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, tényleg tudtad-e hamarabb hol hasogatta fel önnön arcát a meleg régmúlt palid, mint ahogy felfedezted a homlokán a holdsarló másik végét.... ugye hogy ugye? ...)

Ha ő is az a mesebeli herceg, kicsit elkéstél kapkodni, nem gondolod?? Úgy 5-6 évvel, nem pár hónappal. Sajnálom, ez az igazság. Gondolom még két copffal, masnival a padot koptattad ;) Ilyen az élet. Megkeresheted, senki nem fog benne akadályozni, de akkor mit vársz, mi lesz? Megmondjam?? Egy koncertjén valahogy előre küzdöd magad, ő pedig "arin" "émelyítően édesen" rád fog mosolyogni, a giccses fellépő hacukájában, vagy uram bocsá kacsintani, és ha fejenállva ugrálsz talán 20 percre meg is jegyez majd, és ha tovább, se fog tudni egy nap múlva már hová tenni téged. Ilyen a szakmája babám, egy leszel a sok-sok ezerből, ez van. Nem fog keresni, ha tüzijátékot is érez a gyomra táján, mikor meglát. Felkészültél erre?

Ha pedig csoda történik -ami nem fog- akkor is mi leszel, egy barátja? A szeretője??? (Jaj ugyan már, gondolkozz!!) Talán, ha 5-10-20 év múlva (HA) megromlik a házassága, talán, ismétlem talán (vagyis soha) labdába rúghatsz, de hány éves is lesz ő akkor? 50-60 évesen ugyanúgy érdekel majd? Mit kezdenél vele? Ha van dolgotok egymással, akkor sem ebben az életben - vagy merőben más, mint amit gondolsz.

Az, hogy érzed őt nem nagy cucc, úgy sugárzik spirituálisan, mint a meghasadt atom, az lenne valami, ha ő is érezne téged. Erre nincs esély - de ha mégis, ez max. némi múló nyugtalanságban mutatkozna. Esetleg 20 éve még keresett téged, talán olyan dolgokat is elejtett, ami valamiért tudat alatt épp rád utal (ha szöszi vagy van egy rossz hírem.... arra sok közel-keleti hapsi bukik), de ma már nem keres téged. Ezt te is észrevetted. Amondó vagyok, ha teheted, ne keresd meg, semmi értelme, csak össze fogsz törni! De tudom, hogy megkeresed, ezesetben sok erőt, és önuralmat kívánok hozzá! Szerencsét én nem, nem hiszek a Disney mesékben. De azért vigyázz magadra, legalább pár mondatot tanulj meg törökül - nem azért mert eladnak egy kecskéért, de azért légy óvatos!

2016. szept. 12. 03:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/66 Költőnő? ***** válasza:
Szóval nincs is semmilyen közös barát, semmi? Így már még komolyabban írom h beteg vagy.
2016. szept. 12. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/66 anonim ***** válasza:
100%
Se gond, vedd úgy, hogy legalább valamit tettél érte: pár ember most habzó szájjal keres rá a neten.
2016. szept. 12. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/66 anonim ***** válasza:
Nincs, Költönő :D. Itt konkretan a Kiss Kiss-es torok enekesrol, Tarkanrol van szo :D. De majd ha lesz idom, irok hosszabbat is :D.
2016. szept. 12. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/66 Költőnő? ***** válasza:
Úristen.
2016. szept. 12. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/66 anonim ***** válasza:
71%

Kérdező, végre megértetettem. Először is kezdeném azzal, hogy én nem vagyok ellene semmilyen okkult dolognak, misztikumnak és társainak. Rengeteg megmagyarázhatatlan dolog van ezen a Földön. Ez nem a terápia kategória, ellenben, amikor valaki azt hiszi, hogy egy ismert török popénekes férfi az ő ikerlelke/lángja ( http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__egyeb-kerdesek__8084.. és előző életükben meleg szeretők voltak ( http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__reinkarnacio-es-karm.. illetve ez a férfi meggyilkolta őt, és továbbra is elrendezetlen ügyeik vannak (és még komolyan meg is kérdezi, hogy felkeresse-e őt), az már bőven a terápia kategória.


Csakhogy mindenki értse, és jól szórakozhassék, íme egy apró tényvázlat, hogy miért hisszük egy előbbi válaszadóval azt, amit:


"1000km, nyelv, kultúra, korkülönbség..." - ez még nem jelent sokat.

"Hallottam róla, de nem akartam tudni ki ő.", "Azért tűnik így, mert valóban nem ismerem.", "Na erre mit mondtok... török.","Fehér bőrű, iszapzöld szemű, ében hajú, szakállas kis pici török hapsi :D", "Lehet "elkényeztetettnek" tartana, amiért nem tetszene nekem az ötlet. - azért, ahhoz képest, hogy állítása szerint semmit nem tud róla, a "simarik" török szó jelentése megvan, ami véletlen Tarkan egyik legnagyobb slágere :D. "Ő nagy tisztelője az illető friss házas férfinak". "Elmondta a nevét lassan, mégegyszer... De beugrott kiről van szó. ". " akinek a nevét valamivel kapcsolatban réges-rég hallottam már. - segítek, a rádióban sikerült ezt megtenni." "tőrével megvágja az arcát (azokat a hegeket most is viseli, állítólag gyermekkori baleset), just so you know Tarkannak pont ugyanolyan gyerekkori balesetből származó hegei vannak. "Gyermekként volt egy látomásom róla (a mostani arcáról)." - kb. gyerek lehettél, amikor Tarkan már híres volt, így könnyedén láthattad az arcát valahol. Nem tudsz olyan emberrel álmodni, akinek nem láttad az arcát, ez tudományos tény, sajnálom. "sikeres, ismert, sármos.".... - tehát, összefoglalva kérdező... mániákusan rajongasz egy számodra ismeretlen pasiért, akit mégis ismersz, aki sikeres, elismert ember bevallásod szerint, fekete hajjal, zöld szemekkel, alacsony testalkattal, gyerekkori sebhellyel az arcán, friss házassággal (Tarkan tavaly nősült, hosszú évek után, amit a kérdező ki is fejtett - az volt a 20 év várakozás), és véletlenül pont török :D.


"megéreztem én is mi folyik köztünk. Valami elemi vonzalmat. Őserőt, mégis valami lágy, finom módon... tudom, hogy ellentmondás." - Túl sok "Simarikot" hallgathattál közben. Illetve "Sikidim" is megfelel.


"Mire fel tudtam volna keresni, koppantam mint dió a betonon, mert bejelentette (a párja, akiről még csak nem is tudott a hozzá leges-legközelebb állóbbakon kívül senki) az eljegyzését. " - Az ismert emberek szeretik rejtegetni a párjaikat, pontosan azért mert féltik őket is az idióta rajongóktól, és nem. Ha akartad volna sem tudod felkeresni Tarkant. Hiába hajt az őserő.


"Szóval bár mást mond a józan ész, én látni akarom. Szemtől szemben." - Akarod, keresek neked koncertlistát. Az első helyekért azért versengeni kell majd.


És némi magyarázat a többi kérdésedből is, csakhogy mindenki lássa honnan jött ez a többi:


"Van egy férfi, aki sokáig küzdött azért, hogy velem lehessen, de ez nem volt lehetséges - és ebben egyikünk sem hibás, külső oka volt. Mindig is voltak kalandjai és komolyban is próbálkozott mással, de a szíve mélyén várt rám." - Többek között azért nem volt lehetséges, mert nem ismer téged, és igen voltak kalandjai. Azt hinni, hogy egy ismeretlen sztár rád vár pedig ismételten jellemző rajongói viselkedés, és a többi infó ismeretében már terápia kategória.


"Mikor végre "alkalmassá váltam" arra hogy viszonozzam az érzelmeit, megállapodott valaki mással, mielőtt bármit is mondhattam volna neki. Feladta." - Mit? :'D. Beleszeretett egy amúgy ritka szép török nőbe, és elvette feleségül.


"mert talán csak hónapokon múlt..." - Remélem, Tarkannak vannak testőrei. Némi apanázsért lefordítom nekik ezt törökre.


"Folyton úgy érzem muszáj felkeresnem, de lelkileg nemvagyok elég erős hozzá, félek,hogy elveszteném a fejem," - Ez a rajongói lét már csak ilyen. Mindenki átesik rajta.


"de jósoltam és jósoltattam kártyával (olyannal is aki nem részre hajló) és a lapok mindig azt mondták hogy minket egymásnak szánt a sors, " - Ezt én is megjósolom neked jó pénzért. ettől Tarkan még továbbra sem a te végzetes szerelmed.


"Nem volna helyes nyitnom felé, de nehéz uralkodnom magamon. " - A török hatóságok majd megtanítanak rá.


"megszaglásztam pár vas tárgyat itthon, és némi kutatás és fejtörés után a rézkilincset, meg is nyalogattam őket." - Okké. Ezzel zárnám is :D.


Tehát, kérdező összességében segítségre szorulsz, bár köszönjük neked minden idők top 5 kérdéséből minimum hármat. Ja, és még valami... az én párom török, ha gondolod, ismeri az Ezelt játszó színészt. Hátha, ő is végzetes ikerlelked lehet :D.


További szép estét!

2016. szept. 12. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/66 A kérdező kommentje:

Csak egy tucat hibát és megkérdőjelezhető dolgot találtam a hozzászólásodban. Tökéletesen bizonyítod, hogy fogalmad sincs kiről és miről beszélsz, de azért megpróbálsz okoskodni. Próbáld újra, megy ez jobban is.

Remélem valaki mielőtt a kis idézeteid alapján ítélkezik elolvassa a kérdéseket is - amik miért is az enyémek? Zavaros.

Szerinted iszap (Iszap???)zöld a szeme? Alacsony?? Tavaly házasodott???? Hol a holdsarló? Képet!!! Egy perc megtalálni a legismertebb száma címét magyarul. Próbáld ki ;) Vannak jobb számai is egyébként. Ha nem csak kettőt ismernél, talán érne is valamit a véleményed ;) Viván láttam először - a legszarabb klipjét. Láttad az eredetijét? 2-3-4 óra youtube barátod lehetett volna ebben, de kétlem, hogy vetted a fáradságot. Csak benyögsz valamit, mert az olyan jól hangzik. A kilincs nyalogatás meg a "csak ennyit tudsz felhozni" kategória. Testőre több is van. Csak nyugodtan fordítsd le nekik a kérdést - a kommenteket is - csak ne felejtsd el levideózni a reakciójukat!

A hapsi egyébként tudja, hogy kerítő vagy? Látszik, hogy nem a te ismerősöd.... ;) És semmilyen érzelmet nem vált ki belőlem. Ellentétben veled. De te mindent egyszerre.

2016. szept. 12. 21:29
 38/66 A kérdező kommentje:
Segítsek idézni?
2016. szept. 12. 22:18
 39/66 anonim ***** válasza:
61%
Kerdezo, ezeket te magad irtad :"D. Bizony. Az iszapzoldet is :'D.
2016. szept. 13. 04:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/66 anonim ***** válasza:
38%
Elkuldte elobb. *en csak kiideztem az a "best of"-okat a kerdesekbol leirva pont ugyanazt amit egy elozo valaszolo is leirt, csak mutatvan hogy miert gondoljuk azt, amit :D. Erdekes, hogy erre mar ideges lettel :'D.
2016. szept. 13. 04:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!