Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Felbontotta az eljegyzést,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felbontotta az eljegyzést, pedig terhes vagyok! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

8 éve voltunk együtt, ő mindig nagyon esküvő ellenes volt. Kb. 5 éve azzal nyúz, hogy gyereket szeretne, de én nem álltam készen a dologra. Tény, hogy ő 12 évvel idősebb nálam.


Megmondtam neki, hogy én csak házasságban szeretnék gyereket vállalni - faluról származom, ez otthon így szokás, én is így tartom helyesnek. Végül megegyeztünk, tavaly évfordulónkon megkérte a kezem, azóta bejelentkeztünk anyakönyvvezetőhöz, márciusban (következő évfordulónkon) lett volna az esküvő. Semmi rongyrázás, két tanú és szűk család.


Mivel ő meghozott egy - ő szavaival élve - áldozatot, én is beleegyeztem, hogy az ő álma is valóra váljon. Szeptemberben abbahagytam a gyógyszer szedését, mert a nőgyógyászom elmondta, hogy idő kell, mire kitisztul. Pharmatex krémet használva, pontosan a honlapon leírt utasítások alapján mégis összejött a baba.


Úgy voltam vele, hogy alkalmasabb lett volna fél évvel, egy évvel később, de beletörődtem. Erre két napja széles vigyorral közli a volt vőlegényem, hogy akkor most ennyi volt, lefújjuk az esküvőt. Ő nem akarta igazán, neki csak a gyerek számít, ez csak egy papír és felesleges. Megkérdeztem, hogy miért nem mondta el ezt a gyerek előtt, és a szemembe vágta, hogy azért várt eddig, hogy nehogy "kinyírjam a gyerekét".


Át vagyok verve, borzasztóan csalódtam benne. Két napja folyamatosan sírok, alig látom a billentyűzetet a könnyektől.... Nem tudom, mihez kezdjek, kihez forduljak...



2018. jan. 4. 14:13
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯
 61/191 anonim ***** válasza:
93%

Mivel a lakás a tiéd, így szépen elmentek a tesóddal (ahogy Te is mondtad) és kijelentitek. Összepakolod a cuccait és SOS zárat cseréltek. Abba a lakásba többet be ne tegye a lábát! Azért én a bátyád helyében pár hétig sűrűbben rád néznék vagy ottmaradnék veled 1-2 éjszakát, mert ki tudja mit vált ki ez az egész belőle.


A gyereket pedig azért gondold nagyon végig, mert ha megszületik már nem tudod visszacsinálni. Életed végéig az apjára fog emlékeztetni, és a gyerek szívja meg ha nem tudsz elvonatkoztatni attól, hogy kitől van...

2018. jan. 4. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/191 A kérdező kommentje:

Nem a te kapcsolataidról szólt a kérdés, hanem az én problémámról. Egyébként nem, az nem normális kommunikáció, hogy lebolondozol engem (immár másodszor) és birkának nevezed azokat, akik pár biztató szóval kedveskedtek nekem.


Tudom, nem könnyű megérteni, de nem jogi tanácsot kértem, hanem mivel padlón vagyok, a névtelenséget kihasználva jól esett kiírni magamból a feszültséget, és sokat segített pár kedves, megértő szó, üzenet. Számodra ez fröcsögés, számomra jelentett valamit.


Lesajnálsz engem, én meg pusztán sajnálom, hogy az együttérzés és megértés szikrája sincs meg benned, és a billentyűt verve élvezettel bántasz másokat. Igen, rólam képet kapott itt mindenki, te is azt hiszel rólam, amit akarsz, JOGod van hozzá.


Tehát mégegyszer: nem jogi tanácsadást kértem, hanem pár tanácsot, tudod így lelki síkon. Nem, nem tudod. De inkább megköszönöm neked is a segítséget, a továbbiakban nem tartok rá igényt.

2018. jan. 4. 16:54
 63/191 anonim ***** válasza:
84%

Ha annyira akar gyereket, és én nem, és már nem lehetne elvetetni, én a szülés után simán bekopognék hozzá, hogy tessék, itt a gyereked, neveld.

Még így is te jársz pórul, mert leéltél vele 8 évet, valószínüleg oda a bizalmad a férfiakban egy életre, soha többet nem kötsz majd senkivel kompromisszumot,+ a terhesség/szülés nem egy sétagalopp, főleg, ha az ember nem is vágyott rá... szóval ez az ember kvázi tönkretett, azért, mert egy szerinte "csak egy vacak papírt" képtelen aláírni. /Ez egy r.hadék./

Szóval legyen szépen főállású apuka akkor, oldjon meg mindent ő egyedül.

2018. jan. 4. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/191 anonim ***** válasza:
11%

Én azért nem mondtam biztató szavakat mert ahogy írtam, ezt a szart ti ketten, közösen kevertétek.

Az írásodból úgy látom, hogy te sem látod be miben hibáztál, ő pedig nyilván tisztességtelenül viselkedett. Nektek igazából már rég nem kellene együtt lenni szemmel láthatóan nem közösek a céljaitok az életben.

A lakás a tiéd, onnan elküldheted, ha már nem akarsz vele kapcsolatban élni ezek után, ezzel semmi probléma. Inkább azt nem értem, hogy aki a régi berögződés miatt ennyire ragaszkodik a házasság utáni gyerekvállaláshoz az miért gondolkodik el azon, hogy örökbe adja vagy abortuszra menjen?


Szerintem ezt a gyereket sem akartad csak belementél mert ő is eljegyzett. Ennek nem így kellene működnie, egy gyerek felelősséggel jár, az eljegyzés/házasság nem. Házzaságból is bármikor ki lehet lépni normálisan, egy gyereket már nem lehet elpasszolni, ha 4 év után már nincs kedved gondoskodni róla vagy nem érzed úgy, hogy neked erre szükséged van.


Meg abba is bele kellene gondolnod, hogy valójában melyik erősíti meg jobban két ember között a köteléket, egy házassági papír vagy a közös gyerekvállalás? Mert szerintem inkább a második.

A tények a következők: ő nem akart házasságot, de úgy csinált mint aki mégis akar és most visszalép ahogyan érezhetően te sem akartál gyereket, de úgy csináltál mint aki mégis és most elgondolkodsz azon, hogy hogyan szabadulhatnál meg te a gyerektől. Igazából egyik sem jobb semmivel a másiknál, mindketten kölcsönösen szadizzátok egymást. Ki bosszúból/dacból, ki önzőségből/makacsságból.


Egyszerűen nem értem miért vagytok ti már együtt 8 éve, ha most, pont amikor családot terveztetek alapítani már meg tudnátok fojtani egymást egy kanál vízben pusztán a kölcsönös makacs viselkedés miatt.

Ezzel van itt a gond és nem azzal, hogy ki van most jobban megsértve vagy hogyan lehetne jobban kibszni a másikkal.


Gyakorin pedig már megszoktam ezt a mérhetetlen férfigyűlöletet, hogy mindig a férfi r0hadék, szemétláda, de ilyen tanácsok után nem kellene azon csodálkozni, hogy a nők többségét miért nem veszik komolyan a férfiak.

Te házasságot akartál, ő gyereket. Te nem kapsz házasságot ő meg nem kap gyereket/családot. Ha úgy gondolod most jobb az életetek mert egyikőtök sem engedett akkor tégy belátásod szerint.

2018. jan. 4. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/191 anonim ***** válasza:
86%

Szia!


Teljesen át tudom érezni a helyzeted. 25 éves felnőtt nő vagy. Gondold át, hogy szeretnéd tovább élni az életed. Ahogy a többiek is írták, én is azt tanácsolnám neked, hogy vetesd el a gyereket. Miért? Mert te sem akarod. Akkor meg felesleges. Csak további civakodásra ad okot. (Ekkor már nem fogod tudni kizárni az apát az életéből, sőt a tiédből sem. Rá nézel és ez az egész színjáték fog eszedbe jutni róla, hogy teljesen hülyére vett egy pasi 8 éven keresztül.) Én nem sírnék a helyedben, hanem dühös lennék magamra és rá is. Hogy nem vetted észre. Tudom ez most nem segít, de sajnos a te hibád is, mert több ízben engedtél neki. Az ilyen ember sohasem szeretett! Az, hogy még meg is csalt, és erre így viselkedik. Szóval agyrém milyen emberek vannak. Ki haszonélvező, ki naiv. Másodszor, kijelenteném a lakcímről. (Mivel te vagy a tulajdonos könnyen megteheted.) És utána pedig kib*sznám az összes cuccát a kapu elé, majd várnám pár megtermett férfival (bátyáddal) és megmondanám neki, hogy itt be van fejezve és keressen magának más tenyészkancát. A gyereket meg felejtse el. És amúgy mi van akkor, ha mástól is van már gyereke? Vagy több nővel csalt meg csak azért, hogy hátha valamelyiket feltudja csinálni? Úgy volt veled, hogy van fedél a feje fölött, kaja, pia, lyuk. El kellett előtted húzni a mézesmadzagot, hogy feltudjon csinálni. Csak mivel már be is voltatok jelentkezve az anyakönyvvezetőhöz, ezért bukott ki a dolog. Ha ezt nem léptétek volna meg, még talán meg is szülsz neki. De ő is hülye a történetben, mert mindenét elbukta. Ezek után magamba néznék és tudatosítanám, hogy mennyire palira vett, hogy mégegyszer elő ne forduljon ill. ne hogy visszafogadd. Le kell zárni egy kis fiókba és mélyre elrejteni. És tanulni belőle majd tovább lépni. Ehhez sok erőt és kitartást kívánok. Nem vagy könnyű helyzetben, de tény, hogy tanulópénz lesz egy életre. És ezek után mondják a pasik, hogy a nők miért ilyenek ... Te sem fog bízni már senkiben sem.


26L

2018. jan. 4. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/191 anonim ***** válasza:
94%

65#

JW: időgéped is van? Ugyanis nem az a kérdés, hogy mit kellett volna tennie, és mi lett volna, ha...

Itt már kész tények vannak.

Csak amíg a pasas játszi könnyedséggel lemondta az esküvőt, és nincs semmi következménye, addig a kérdezőnek el..ta az egész életét.

Gondolod, hogy nem számított rá, hogy ekkora balhé lesz? Szerinted nem tudta, hogy szakítás lesz? Ó, dehogynem!

Mit kellett volna tennie a kérdezőnek? Röhögni azon, mekkora poén volt, és minden megy tovább, csak esküvő nélkül? Biztos nem.

Mibe kerül aláírni azt a bizonyos papírt? Fél perc. Hát egy gyereket kihordani, megszülni és felnevelni bizony több. Picivel.


A kérdező és a pasija is hibázott.

Más levonja belőle a tanulságot, hogy hogy kellett volna ezt elkerülni.

De ez a csajszin nem segít.

2018. jan. 4. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/191 anonim ***** válasza:
100%

"Nem tudtatok kompromisszumra jutni, egyikőtök sem engedett a 21-ből. "


Már nem azért, de az egész sztorinak pont az a lényege, hogy mind a ketten engedtek. A férfi azzal, hogy megkérte a kezét, holott neki ez nem volt fontos, a nő pedig bevállalta a gyereket, pedig alapvetően neki nem volt fontos. A baj ott van, hogy a nő tartotta magát az ígéretéhez, a férfi meg aljas, szemét módon hazudott és visszalépett. Kevés undorítóbb sztorit hallottam ennél.


Az abortusz kérdésre (bár szerintem a kérdező kommentjeit olvasva ez nem opció): Ha 11 hét 0 napos, akkor is kicsi a valószínűsége, hogy el tudja intézni. El kell menni a családvédelmibe, aztán kötelező 3 nap gondolkodási idő. Tehát elmegy holnap, azaz 11/1 hetesen, mire megkapja a papírt a CSVSZ-től, már minimum 11/4 napos. Utána még kell egy időpont a kórházba is, ami jó eséllyel nem lesz másnapra. pedig gyakorlatilag 2 napon belül el kellene végezni a beavatkozást. És ez a legjobb eset, ha éppen ma 11 hetes. És tény, hogy van, mikor ez a 12 hetes határ kitolódik, de ez nem az a helyzet. Orvosi tévedés, fiatalkorúság esetén van ilyen, nem akkor, ha "bocsi, későn gondoltam meg magam, mert a pasim egy tapló".


A jogi dologhoz érdemben kevéssé tudok hozzászólni, de az biztos, hogy csak perrel tudja elérni, hogy ő legyen az apa. Akkor lenne automatikusan ő az apa, ha házastársi vagy BEJEGYZETT élettársi kapcsolatban éltetek volna a fogamzás időpontjában. Bár az élettársi kapcsolat fogalmát kimerítettétek, az nem ugyanaz, mint a BEJEGYZETT élettársi kapcsolat, jogi szempontból sem. Ő apasági nyilatkozat révén elismerheti az apaságot, de ahhoz te is kellesz. Ha visszautasítod, akkor csak peres eljárásban lehet bizonyítani a dolgot.

2018. jan. 4. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/191 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként ha ezt velem így közölte volna, az biztos, hogy én a börtönben szülök. A xart kirugdostam volna ebből a mocsokból.
2018. jan. 4. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/191 anonim ***** válasza:
100%
#64 Sajnálom, de nem igazán tudom sajnálni a férfit ebben a helyzetben, mert a gyerekszülés/abortusz nem nevezhető egy szintűnek egy papír aláírásával. Emellett a nő mivel érdemelte ki, hogy ilyen bunkó legyen vele a párja? Elérte, hogy neki legyen igaza és kész. Azt már hiába boncolgatod, hogy kompromisszumra kellett volna jutniuk, meg mióta vannak együtt, ha a párjáról most derült ki, hogy milyen.
2018. jan. 4. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/191 anonim ***** válasza:
93%
65 vagyok. Azért írtam le a tényeket, mert a kérdező még mindig vele lenne, holott gondolkodnia kellene és nem csak sodródni az árral. Szerintem 8 év után úgy volt a párja, hogy majd ezt is kimagyarázza. Ez önzőség. Gyűrűt nem tart sokba venni, de el válni .. Addig már nem mert elmenni azért, hogy gyereke legyen. Ez a férfi változat, hogy láncoljunk magunkhoz egy nőt? Nem is értem, hogy a kérdező meg kapta volna a házasságot, a "párja" pedig a gyereket.. Nektek ez ésszerűen hangzik? Itt csak a "párja" érdekeiről van szó. Ha meg tudta, hogy veszekedés lesz, akkor miért nem előbb történt ez? Mert a kérdező inkább elvégezte az egyetemet. Pedig a kedves párja, már arról is lebeszélte volna, csak azért hogy "anya" legyen. Szóval tény vagy nem tény, ez segít a kérdezőnek, mert már rég ki kellett volna hajítania.
2018. jan. 4. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!