Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Felbontotta az eljegyzést,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felbontotta az eljegyzést, pedig terhes vagyok! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

8 éve voltunk együtt, ő mindig nagyon esküvő ellenes volt. Kb. 5 éve azzal nyúz, hogy gyereket szeretne, de én nem álltam készen a dologra. Tény, hogy ő 12 évvel idősebb nálam.


Megmondtam neki, hogy én csak házasságban szeretnék gyereket vállalni - faluról származom, ez otthon így szokás, én is így tartom helyesnek. Végül megegyeztünk, tavaly évfordulónkon megkérte a kezem, azóta bejelentkeztünk anyakönyvvezetőhöz, márciusban (következő évfordulónkon) lett volna az esküvő. Semmi rongyrázás, két tanú és szűk család.


Mivel ő meghozott egy - ő szavaival élve - áldozatot, én is beleegyeztem, hogy az ő álma is valóra váljon. Szeptemberben abbahagytam a gyógyszer szedését, mert a nőgyógyászom elmondta, hogy idő kell, mire kitisztul. Pharmatex krémet használva, pontosan a honlapon leírt utasítások alapján mégis összejött a baba.


Úgy voltam vele, hogy alkalmasabb lett volna fél évvel, egy évvel később, de beletörődtem. Erre két napja széles vigyorral közli a volt vőlegényem, hogy akkor most ennyi volt, lefújjuk az esküvőt. Ő nem akarta igazán, neki csak a gyerek számít, ez csak egy papír és felesleges. Megkérdeztem, hogy miért nem mondta el ezt a gyerek előtt, és a szemembe vágta, hogy azért várt eddig, hogy nehogy "kinyírjam a gyerekét".


Át vagyok verve, borzasztóan csalódtam benne. Két napja folyamatosan sírok, alig látom a billentyűzetet a könnyektől.... Nem tudom, mihez kezdjek, kihez forduljak...



2018. jan. 4. 14:13
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/191 anonim ***** válasza:
95%

már bocs, de ez gyökér...

biztos fontos neki a te boldogságod?

2018. jan. 4. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/191 anonim ***** válasza:
11%

Nem kell ennyire ragaszkodni, ahhoz a papírhoz... Egyébként meg elég szemétviselkedés volt, hogy vállalhat ilyen gyereket, amikor maga is úgy viselkedik, mint egy gyerek?

Amit tehetsz: beszéld meg vele, hogy ez neked nagyon rosszul esett és kérdezz rá, hogy miért ellenzi annyira az eljegyzést, házasságot?

2018. jan. 4. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/191 anonim ***** válasza:
98%
Úristen ekkora taplót. Igen átvert. De ebben mi nem tudunk segíteni.
2018. jan. 4. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/191 anonim ***** válasza:
98%

Hát erre nem tudok mit mondani, évezred átverése...

Nen kérdés szerintem, hogy ezután együtt nem maradtok. Legalább is te tudnál egy ilyen gyökérrel ezek után együtt élni?! Tönkretette az életed konkrétan!

Próbálj meg a családodtól segítséget kérni.

És a pasi családja mit reagált?!

2018. jan. 4. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/191 A kérdező kommentje:

Nekem fontos lett volna a papír. Elfogadom, ha valakinek nem az, senkit se nézek le akinek házasságon kívül van gyereke. Vannak ilyen és olyan emberek.


7 évet vártam az eljegyzésre, és de sose követelőztem, célozgattam. Akkor került terítékre a téma, amikor a gyerek is, csak akkor mondtam, hogy előbb házasságot szeretnék.


Ez volt a második dobása. Egyszer megcsalt, de én hülye akkor még megbocsátottam neki. Ezt már nem tudom megbocsátani, csak nem tudom hogyan tovább.

2018. jan. 4. 14:23
 6/191 anonim ***** válasza:
10%
Bunkó egy pasi, semmit ne! tudsz tenni, de válj el.Mondjuk minek kell erőltetni a házasságot?Mit számít?Akkor nem hagy el?
2018. jan. 4. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/191 anonim ***** válasza:
96%

megcsalt és most ez???

ha ott hagyod milyen lehetőségeid vannak?

mennyi idős vagy?

2018. jan. 4. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/191 anonim ***** válasza:
91%

Szerintem mosolyogj a szemébe, és közöld vele, hogy bocs, de nem az övé a gyerek. MIndegy, hogy kié, de egyedül fogod nevelni, neki semmi köze nem lesz hozzá.

Jó, nyilván nem ez a helyes, és nem is kell ezt tenned, de azért a reakciója miatt én meglépném. Nagyon gáz, hogy így áll hozzá. Konkrétan béranyának nézett...


Amúgy meg simán megtehetnéd, hogy kizárod a gyerek életéből.

És amúgy is, házasság nélkül, ha nem tesz apasági nyilatkozatot, akkor a te nevedet fogja viselni.


Ha ilyen gyökér, és így áll hozzá, meg is érdemelné. A családod ha támogat, akkor megoldható. Ő pedig keressen egy másik béranyát magának.

2018. jan. 4. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/191 anonim ***** válasza:
100%

És még meg is csalt!? Ott nem maradnék egy perccel sem tovább. Nincs valami barátnőd, akinél meg tudnád húzni magad átmenetileg?

Pakold össze a legfontosabbakat és uzsgyi!

A maradék cuccért már rokonsággal gyere, mert én kinéznék ebből a fasziból ezek után bármit.

2018. jan. 4. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/191 anonim ***** válasza:
100%
Oké. Akkor szedd össze magad, és széles vigyorral közöld vele a számlaszámodat, amire a gyerektartást küldenie kell, aztán még mindig széles vigyorra mutasd meg neki, merre van az ajtó. Hetente egyszer megnézheti majd a picit, ha akarja.
2018. jan. 4. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!