Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Nem jobb inkább a másik...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem jobb inkább a másik telefonjába nézésből nem nagy ügyet csinálni?

Figyelt kérdés
Értelmes, intelligens embertársaim! Nem értelmesebb ebből a telefonba nézésből nem nagy ügyet csinálni? Ami engem illet, a kapcsolatom elején a párom belenézett az üzeneteimbe én meg rájöttem. Megmondtam neki mosolyogva, hogy nem baj, és nyugodtan nézze meg, amikor akarja. Elég csinos nő vagyok, sokan fejezik ki tetszésüket, ő meg egy pici önbizalomhiányban is szenvedett, ez lehetett az ok. Egyáltalán nem haragudtam rá, nem veszekedtem vele, nem adtam elő a nagy halált, hogy ujjujuj a privát szférám ésatöbbi. Azóta is bármikor belenézhet ha akar, vagy zenét hallgathat róla, vagy netezik róla, nem zavar. Vallom azt, hogy akinek nincs takargatnivalója és ad a bizalomra, az így áll hozzá, ahogy én álltam. Meg kell érteni, ha a másik önbizalma kicsit lent van és kedvességgel, megértéssel, és ezzel az engedéssel igenis meg kell erősíteni abban, hogy minden oké. Nem tudom, hogy ez másnak miért nem esik le, miért jobb arcoskodni, privátszféráskodni, ha szeretem a másikat, akkor mellette állok.NEM? Szóval szerintem, akinek nincs takargatnivalója, az nem hisztizik, ha meg hisztizik, akkor ne csodálkozzon ha ezzel a másikat még inkább elbizonytalanítja.

2015. febr. 25. 16:51
 71/110 anonim ***** válasza:
94%

Szerintem ez a probléma minden oldalról végig lett járva, nem csak elméleti síkon, hanem mindig jött valaki aki személyes példával is alátámasztotta a dolgokat.

Ha ezek után sem érti a hölgy a problémát, akkor már nem is fogja.

2015. febr. 25. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/110 anonim ***** válasza:
Igazad van, utolsó, pont ezen gondolkodtam. Mióta fent vagyok ezen az oldalon (kb. 7 éve) nem nagyon emlékszem, hogy ilyen jól, ilyen körüljártan le lett volna zárva egy kérdés :)
2015. febr. 25. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/110 anonim ***** válasza:
95%

Persze, hogy nem érti és nem is fogja. Egy régebbi kapcsolatán rágódik, hogy miért nem nézett bele az exe telefonjába, aki még MMS-t is küldött magáról a szeretőjének...

Nincs itt semmiféle önbizalom hiányos társ, a Kérdező az önbizalom hiányos, megcsalást fel nem dolgozott személy. Ő keres arra megnyugtató választ, hogy ha a további kapcsolataiban bizony bizalmatlankodik, telefont ellenőrizz, akkor ugye az nem olyan nagy ügy.

Nyilván rosszul esik neki a sok ellentmondó vélemény :)

2015. febr. 26. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/110 anonim ***** válasza:
95%
Már az elején érezhető volt, hogy önigazolást keres itt, ezért henceg ennyire saját magával. :)
2015. febr. 26. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/110 anonim ***** válasza:
100%
Ezek után csak ismételni tudnánk magunkat. Ennél jobban nem lehet ezt neki már elmagyarázni. Sőt, a beszélgetés azon fordulatai amikor a 'másik nő', meg a rákos beteggel (őszinte részvétem) barát is hozzátette a magáét a témához, nos akkor tényleg teljes mélységében át lett beszélve.
2015. febr. 26. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/110 anonim ***** válasza:

Bármikor belenézhetnék a párom telefonjába, ő is az enyémbe. Tudom a jelszavát az összes e-mail címéhez, a cégestől kezdve a személyesig, mindhez. Ő is tudja az enyémet. Egymás facebook profiljára is bármikor be tudnánk lépni, mindketten tudjuk, mi a másik jelszava. Csak nem tesszük, mert megbízunk egymásban. Ha véletlenül belépve is marad, nem állok neki olvasgatni a leveleit, mert ha akarja, megmutatja, vagy ha olyan, úgyis elmeséli, de ezen felül engem nem különösebben érdekel, mit írkál a haverokkal. Ő ugyanígy van ezzel.

De néha viszont kifejezetten jól jön, hogy tudjuk egymás jelszavát, mert pl. ha valamit sürgősen el kell küldenie az e-mail címéről, de épp nincs gépközelben, akkor fel tud hívni és meg tud kérni, hogy legyek szíves, lépjek már be és intézzem el neki.


Szóval nem, mi sem csinálnánk belőle problémát, vagy nagy ügyet, mert itt nem is azon van a hangsúly. Hanem az egymás iránti tiszteleten és bizalmon. Ő megbízik bennem, ezért megadta a jelszavát. Én pedig - mivel szintén megbízom benne - nem élek vissza ezzel. És ez fordítva is ugyanígy működik. :)

2015. febr. 26. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/110 A kérdező kommentje:
67: és valakinek a halálhíre miért top secret? Úgyis elmész a temetésére, nem? Vagy azt is titkolod a párod elől?? pff..az ilyeneknek pár se kellene, mert nincsenek tisztában annak jelentésével. Mission Impossible filmbe képzelitek magatokat, vagy mi? :D
2015. febr. 26. 09:58
 78/110 A kérdező kommentje:
Még mindig fenntartom a véleményem. Kár, hogy nem fogjátok soha megtudni, mi az hogy 'lelkitárs'. Nekem mindegy, leélitek az életeteket egy anyagi együttélésben, mint egy kisüzem, melyet lepecsételtek az agyatokban a 'párkapcsolat' bélyegével, csakhogy romantikusnak lehessen nevezni a dolgot. Ti bajotok.
2015. febr. 26. 10:04
 79/110 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, egy dolog világos lett a válaszaidból: a pároddal mindketten súlyosan sérültetek lelkileg. Ez nem bűn, nem a ti hibátok, de tény.


Ennek fényében sem a te, sem a párod önbizalmát nem a telefon és az e-mail fiókok kiteregetésével, hanem egy-egy jó pszichológussal, pár évi terápiában lehetne kicsit feljebb nyomni.


Ettől még persze tökéletes a kapcsolatotok, hiszen pont két olyan sérülés jött össze, amik remekül passzolnak. Óriási szerencse, kb. lottó ötös esély volt rá, hogy a két patológia ilyen svájci óraszerkezetként fog kapcsolódni egymáshoz.


Viszont azt kéne észrevenned, hogy ettől még nem hülye mindenki más, aki máshogy csinálja. Hidd el, élnek őszinte, mély emberi kapcsolatban párok, akiknek nincs szüksége arra, hogy a levelezésükkel bizonygassák a szerelmüket.


Tudod mit? Én is és a párom is tudjuk egymás fiókjainak a kódját, be tudnánk lépni a másikhoz. De nem tesszük. Soha, semmilyen körülmények közt. Mert nem érdekel.

2015. febr. 26. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/110 A kérdező kommentje:
:D:D:D:D Nem tudom miről beszélsz. Boldogabbak vagyunk mint valaha. Immáron több mint 4 éve élünk együtt. Előtte volt kórházban, mielőtt engem megismert. Bizony ám. Stressz és magas vérnyomás miatt. Mindig elmondja, hogy mint egy angyal, aki megmentette, olyan vagyok neki. És én is ugyanezt tudom elmondani róla ;) Köztünk minden működik. Ja, képzeld a legjobb barátnőm nem tud teherbe esni, arról is tud, és senkit nem zavar. Kicsit lazábban kellene felfogni az életet, gyerekek. Kevesebb lenne az idegösszeomlás.
2015. febr. 26. 12:34

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!