Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mi a baj az életmódommal?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi a baj az életmódommal? Jogosan szakított velem az alábbiak miatt a barátnőm?

Figyelt kérdés

Programozóként dolgozok, 5 év egyetem után egy multinál sikerült elhelyezkednem, azóta meg már többször kaptam fizetésemelést. Nem mondanám gazdagnak magam, de az országos átlagfizetés többszörösét kapom.


Szóval elég sok mindenre telne, de engem majdnem hogy hidegen hagy a pénz. A jövedelmem kevesebb mint 30%-át költöm el.


Amikor összejöttünk a barátnőmmel 1 éve, akkor nem mondtam el neki a fizetésemet, csak azt hogy én annyit tudok pénzügyileg beletenni az együttélésbe mint ő.


Nem kérdeztem a fizetését, de magától mondta hogy ő 130-150 ezer Ft körül kap havonta. Úgy beszéltük meg hogy az együttéléshez ő ad 90-et és én is ugyanannyit beleteszek, ezen felül pedig mindenki arra költ amire akar.


A saját lakásomra azt mondtam hogy albérlet és megegyeztünk hogy beszáll a bérleti díjba és fizeti a rezsi felét is. Nem akartam elmondani neki hogy a lakás az enyém, nehogy csak azért költözzön hozzám (jártam már így).


Nagyon jól elvoltunk, én nem gondolom hogy bármiben hiányunk lett volna, voltunk párszor kirándulni is, boldognak tűnt mellettem.


Egyszer kint maradt a konyhaasztalon a számlakivonatom és meglátta a havi jövedelmemet és a lekötéseimet. Kérdezte hogy ez mi, én meg elmondtam neki hogy nem akartam hogy a pénz bármiben is befolyásolja őt.


Erre ő elkezdett velem ordibálni, hogy ő mennyire nyomorog mellettem, én meg csak teszem lefele a sok pénzt, mekkora egy szemétláda vagyok. Olyanokat mondott hogy más férfi aki ennyit keres az a barátnőjét vásárolni viszi és hogy ő meg a barátnői előtt is szégyenkezik miattam, mert annyira sz-r cipőbe járok.


Annyira kiabált, hogy megkértem menjen el. Nem ment. Eléggé agresszív lett, dobálózni kezdett, teljesen kikelt magából. Fogtam, odaadtam neki egyben az utolsó 2 havi lakbért amit fizetett, eltette, de csak nem akart elmenni, ezért kénytelen voltam kihívni a rendőröket.


Mivel az én saját tulajdonú ingatlanom és albérleti szerződést nem írtunk, a rendőrök kirakták a lakásból. Pár dolgot összeszedett előtte, nem tudom hogy most hol van, de szülei pestiek és van sok barátja, barátnője akihez tudott menni, szóval biztosan nem az utcán kóborol.


Nagyjából ennyi lenne.


Most mit csináljak? Következőnek olyan barátnőt keressek aki szintén annyit keres mint én és éljünk nagy luxusban?


Az egyáltalán nem az én világom. Én már így is gazdagságban élek, megvan mindenem amire vágyok. Nincs nagykocsi, nincs külföldi nyaralás, nincs márkás ruha, de kényelmes életet élek és olyat csinálok amit maximálisan élvezek, szóval én elégedett vagyok a jelenlegi életszínvonalommal.


Nekem ez az egész eset meg egy újabb bizonyíték volt hogy a pénz csak tönkreteszi az emberi kapcsolatokat és csak arra ösztönöz hogy még jobban titkoljam a vagyonomat.


2015. aug. 30. 18:17
 81/96 anonim ***** válasza:
33%

80: Mondom, hogy a bérleti díjjal én sem értek egyet.

Viszont abban hiszek a kérdezőnek, hogy a célja nem rossz szándékú volt, hanem a gold digger-ek kiszűrése. Csak kicsit túllőtt a célon.

2015. szept. 1. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 82/96 A kérdező kommentje:

"Ha nem bizott a lanyban, nem kellett volna vele osszekoltozni, barmennyire is jo volt a s*gge vagy a melle.Mert ezek szerint ezek a tulajdonsagai minden gyanakvast felulirtak."


Egy újabb válaszadó aki megint az Ő vágyaidat vetíti ki én rám. Sehol, de sehol nem volt írva semmi a lány külsejéről, de ő még is le tudod vonni a következtetést hogy "ezek szerint"!

2015. szept. 1. 17:45
 83/96 anonim ***** válasza:
100%
Egyetertek veled.En mar ket napja eleg vehemensen tamadom a kerdezot, de valojaban en ot egy rendes, joravalo sracnak tartom, es a lany is szerintem egy tok normalis ertekrenddel rendelkezo lany volt.Nagyon szimpi volt, ahogy leirta a kerdezo az eletuket.Es szinte nekem faj, hogy ilyen hulyeseg miatt tonkrement a kapcsolatuk.Szerintem is tuljatszotta a srac ezt a "szegenylegeny" szerepet.Ertem en az inditekait,de tovabbra is fenntartom azt a velemenyemet, hogy erzelmi intelligenciaval nincs tulzottan megaldva a kerdezo.Kulonben nem ilyen megoldast valasztott volna "vagyonvedelemnek"Es a baj,hogy szerintem meg tovabbi 200 hozzaszolassal sem fogja megerteni, hogy hol hibazott, es hogy egyaltalan miert volt hiba a lakber szedese.
2015. szept. 1. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 84/96 anonim ***** válasza:
100%

Arra lennék kíváncsi, hogy hogyan tervezted a jövődet ezzel a leányzóval. Valamikor megmondtad volna neki, hogy mi az igazság? Ha igen, akkor nem féltél, hogy bármikor, bárhogyan fogja megtudni, meg fog haragudni, és szakítani fog veled, mint most? Ha nem, akkor meddig titkoltad volna? Ha már házasok vagytok, gyereketek születik, akkor is szednéd az albérleti díjat?


A kérdésedben szereplő utolsó mondatra annyit írnék, hogy végigolvasva a történetedet, a ti kapcsolatotokat nem a pénz tette tönkre.


Elképzelhető, hogy akkor is szakítás a vége, ha a lány tudja, hogy mennyit keresel, és emiatt vagy kisebbségi érzései lennének veled szemben, vagy éppen átesne a ló túloldalára, és elkezdene követelőzni, herdálni a pénzedet. Pont ezért lenne jobb az őszinteség, mert akkor ezek a negatív reakciók időben kiderülnének.

De most azt mondom, hogy az őszintétlenséged, az érzéketlenséged és a bizalmatlanságod tette tönkre ezt a kapcsolatot.

2015. szept. 1. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 85/96 anonim ***** válasza:
100%
Jaj Kerdezo!Nagyon szereted te ezt a "vagyaidat kivetited" szofordulatot.Mindharmat en kaptam toled.Az elsonel az okostelefon volt a vagyam,nos nem volt nincs es nem is lesz okostelefonom, mert amire nekem kell, arra a butatelefon is megfelel.A velencei hetvege is az en vagyam volt szerinted,mondod nekem, aki az iskolai termeszetjaro szakosztaly lelkes tagja voltam, ezzel kapcsolatban csupan egy vagyam van,hogy barcsak megint mehetnek turazni, kirandulni.A noi mell es egyeb testreszek sem kepezik kivetult vagyam targyat, leven magam is no.Amit irtam, azt azert irtam, mert tovabbra sem tudok mas okot elkepzelni egy egyuttelesre csak kolcsonos szeretetet, tiszteletet, BIZALMAT, ha ez nincs meg, akkor egy ferfi csak a szex kedveert hajlando elviselni egy not maga korul.Te pedig nem biztal a baratnodben.Akkor???
2015. szept. 1. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 86/96 anonim ***** válasza:
98%
A kérdező szociálisan érzéketlen, és képtelen az önzetlen szeretetre. Nem rosszindulatú, hanem máshogy van bekötve az agya, ezért is nem érti, hol volt a hiba abban, amit tett. Nem az a lényeg, hogy neki több a pénze, a legtöbb kapcsolatban van különbség a két fél keresete között, hanem az, hogy eszébe sem jutott a saját vágyaival párhuzamosan a barátnője vágyaira is figyelmet fordítani (mindenhol arról ír, hogy minden az ő igényei szerint történt), a párkapcsolatot pedig gazdasági társulásnak tekinti, ahol mindenkinek mindenből ugyanannyit kell beletennie a kapcsolatba. Ez nem így működik egy normális, szeretetre épülő párkapcsolatban. Mindenki abban támogatja a másikat, amiben rászorul, és az a célja, hogy könnyebbé/boldogabbá tegye a másik életét. Ez a mentalitás teljességgel hiányzik a kérdezőből. A kérdező semmit sem ad ingyen, megelőlegezve a bizalmat, mert nem képes bizalomra. Tulajdonképpen már az elején számít rá, hogy szakítás lesz a párkapcsolatból, ezért nem is engedi saját magának, hogy túlzottan elköteleződjön, csak átmenetiként kezeli a helyzetet, és vigyáz, hogy ne fizessen rá, amikor egyszer vége lesz az egésznek. Akit szeret az ember, azt nem dobja ki egy jól működő párkapcsolat hétköznap estéjén a saját hazugságából adódó veszekedés alkalmával, nem hívja rá a rendőröket, nem pattintja ki az otthonából, amiért ráadásul fizetett is. Az ilyen embereknél az "én" mindig előbbre való lesz, mint a "mi". Alkalmatlan párkapcsolatra, mert ez nem csak anyagiakban fog megnyilvánulni, nem törekszik rá, hogy boldog legyen mellette a párja, és csak annyit ad mindenből (szeretet, figyelem,), amennyit kötelező. Soha nem tesz semmit, ami a párjának érdeke/vágya, ő viszont nem leli benne örömét. Egocentrikus. A pénz jelenléte szinte eltörpül ebben a történetben, mert a másik emberhez való hozzáállás a probléma. Annyi pénzből szerintem nyugodtan megengedhetne magának egy pszichológust, hogy alkalmas legyen egyszer egészséges párkapcsolat kialakítására, ne csak a gaz csábítót lássa a nőkben, akiknek egyetlen vágyuk, hogy elvegyék az ő pénzecskéjét. Teljesen normális, hogy az ember nem osztogatja csak úgy szét, amiért megdolgozott. Az ilyen számító és érzéketlen magatartás viszont nem fér össze a szerelemmel, ha ezt a kérdező párkapcsolatnak nevezte (ráadásul az első év azért még maximális lángon lobog), akkor fogalma sincs arról, mi az a szerelem vagy szeretet.
2015. szept. 1. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 87/96 anonim ***** válasza:
100%
#85-ös, én már kétszer megkérdeztem, hogy miért élt együtt a lánnyal egy évig, de erre még nem kaptunk választ. Félek, hogy nem is fogunk.
2015. szept. 1. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 88/96 anonim ***** válasza:
100%
Gondolom, a koltseghatekony dugas miatt tartotta a not.Ha nem koltoztette volna oda, akkor estenkent kioltozve, az akcios sportcipoben indulnia kellett volna vadaszni.Rossz belegondolni, mennyi penzehes ribit kellett volna meghivnia egy-egy italra(PENZKIADAS!)es meg a dugas sem garantalt.Na jo, ez csak ironia volt.Szerintem szerette o a maga modjan ezt a lanyt, es nagyon banja mar, hogy igy alakultak a dolgok.Mar a kerdes kiirasa is azt bizonyitja,hogy nagyon is foglalkoztatja a kerdes.Es en oszinten sajnalom oket, mert most ket egymast szereto embernek ment tonkre az elete (legalabbis egy idore)
2015. szept. 1. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 89/96 anonim ***** válasza:
52%
En folyamatosan osztom a kerdezot, es vedem a lanyt,de van valami, ami elgondolkoztatott.(Tovabbra sem tartom a lanyt goldiggernek!!)Egyik valaszaban azt irta a srac, hogy par honapos egyutteles utan felmillas ajandekot vett a lanynak.Legalabbis en igy ertettem a leirtakat.Egyik oldalrol rejtegeti a vagyonat, a masik oldalrol szorja a penzt? Es a lany elfogadta?Nincs az az isten, hogy par honapos kapcsolatban en egy ilyen erteku ajandekot elfogadnek megha maga Vilmos herceg adna sem.Szamomra ez olyan felfoghatatlan kettosseg a kerdezo viselkedeseben.(Nem banto szandekkal irtam ezt)
2015. szept. 1. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 90/96 anonim ***** válasza:
81%

Kérdező, ritka nagy szemétség volt bérleti díjat szedni a párodtól a saját lakásodra, főleg úgy, hogy programozóként feltételezem, te kb. a háromszorosát keresed az exed fizetésének, tehát rohadtul nem szorultál rá arra a pénzre, amit bérleti díj címen elloptál tőle (na nem mintha akkor becsületesebb lennél, ha mondjuk 150-et keresnél te is, de így különösen pofátlan). Jó, az okés, hogy rezsi+kaja közös, de a bérleti díjas dolog nagyon gáz.

Ráadásul a lány rohadtul nem a pénzed miatt volt veled. A leírásod alapján nincsenek nagy igényeid, és nem szereted szórni a pénzt, tehát gondolom, a lakásod sem egy full extrás, 300 négyzetméteres modern lakosztály, nincs kocsid, az öltözködésedre nem szeretsz költeni, plusz azt kamuztad a csajnak, hogy hozzá hasonlóan keresel, és albérletben laksz. Konkrétan ő lenne a világ legrosszabb golddiggere, ha a pénzed miatt lett volna veled (amiről a szakításig nem is tudta, hogy létezik).

Ezt a "más ilyen gazdag pasi vásárolni viszi a nőjét" mondatot meg fogadni mernék, hogy valami ilyesmi követte, hogy "te meg lehúzol havi x ezret a kevés fizetésemből, annak ellenére, hogy a keresetem többszörösét kapod", és igaza is van. Na nem mintha elvárható lenne, hogy a magas fizetésű pasi vásároljon a barátnőjének, de az igenis elvárható, hogy ne húzza le azt a SAJÁT lakásában lakbér címen.

A leírásod alapján tényleg nem való neked párkapcsolat, szóval ha legközelebb magányosnak érzed magad, akkor ölelgesd a bankkártyádat.

2015. szept. 2. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!