Megvisel egy állatot ha épp előtte ölnek meg egy embert?

Szerintem csak a társállatokat viselné meg, illetve azokat a háziállatokat akiknek szoros a viszonyuk a gazdájukkal. Egy tehén vagy disznó is tudja szeretni az embert és érti mi a halál.

Idegen ember iránt nem hiszem hogy sokat érezne bármely állat,talán esetleg a kutyát tudom elképzelni mert nekik legfejlettebb az ember iránti szociális érzékük.

Egyszer volt szerencsém részt venni egy olyan disznóvágáson, ahol a disznó a többi szeme láttára lett kivonszolva az ólból, és a kerítésen át nagyon jól látták, ahogy lett szúrva.

Közben figyeltem a többi disznót, és nagyon érdekes volt. Közben látszott a szemükben a rémület. Azt hiszem pont így néznék én is, ha előttem végeznének ki egy embert. Viszont ahogyan teljesen kivérzett és elcsitult, hirtelen visszatértek a normális viselkedésükhöz, mintha semmi sem történt volna. Egyáltalán nem tűntek zavartnak vagy szomorúnak.

Pedig pont nem erre számítottam volna, mert a tulajdonos kutyája nagyon jó barátságban van minden évben a disznókkal, és ilyenkor mindig be van zárva a lakásba, mert korábban nagyon megviselte, ha valamelyik le lett vágva.

6-os

Végre egy őszinte válasz!

Néhány igaz történet:

"Nemrégiben terjedt el az interneten Vaguito története, aki 4 éve várja a perui Punta Negra tengerpartján, minden egyes nap gazdáját, hogy visszatérjen utolsó horgászútjáról. Ez a szívszorító történet milliók szívét olvasztotta meg világszerte."

2022. május

"1925. május 21-én nem érkezett meg Hacsihoz szeretett gazdája. Hiába várta türelmesen az állomáson pontban három órakor, nem akart jönni. A férfi munka közben agyvérzést kapott és meghalt. Soha többé nem térhetett vissza hűséges barátjához. A kutya nem tudta ezt mire vélni, ő türelmesen várta az állomáson estig, majd ezután minden egyes nap. Kilenc éven keresztül, egészen haláláig. Nem számított neki a fagy, a zord időjárás, elszántsága és hűsége, na meg persze szeretett gazdája sokkal többet ért neki annál, minthogy a hideggel foglalkozzon. Ezt tekintette feladatának, neki ezt kellett tennie.

Ezt hamar belátta családja is. Többen próbálták befogadni, de mindenhonnan elszökött, hogy az állomásra mehessen. Semmi sem tántoríthatta el. "

"John tuberkulózisban életét vesztette 1858. február 15-én. Végső nyugalomra helyezése a Greyfriars Kirkyard temetőben történt. Bobby annak ellenére, hogy kutyáknak tilos volt a belépés, besurrant a menettel együtt. Nem hagyhatta, hogy gazdája bárhová is nélküle menjen. A szertartás után megpróbálták az őrök elzavarni, de a terrier hajthatatlan volt, mindig visszatért a sírhoz.

(...)

Bobby egész álló nap ott időzött tizennégy éven keresztül. Csak enni ment el. A leghidegebb teleket is a temetőben töltötte, a helyiek készítettek is neki egy házat, ahova behúzódhatott a zord időjárás elől.

1872. január 14-én, amikor a terrier már tizennégy éve őrizte szeretett gazdáját, maga is elhunyt. Abban a temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol Johnt is, hogy örökké együtt lehessenek.

(...)

Ma is látható gránitból készült sírkövét 1981-ben avatta fel a brit uralkodói család egyik tagja."

"Oroszországban történt, hogy egy németjuhász gazdáját várta hét éven át. Az eb 1995-ben bukkant fel először egy autópálya mentén, ahonnan nem volt hajlandó elmozdulni. A hűséges négylábú gazdája egy fiatal pár volt, akik autóbalesetet szenvedtek ezen a szakaszon. A lány a helyszínen életét vesztette, párja pedig a kórházban meghalt. Tolyatti város a település kutyájává avatta a németjuhászt és Hűség néven emlegették. Csodálták kitartásáért. Többen is be akarták fogadni, de az eb minduntalan elszökött, és visszatért az autópálya mellé. A helyiek ólat építettek számára és etették. Hűség mindig várta gazdáit, szinte minden elhaladó gépjárműhöz odarohant, hátha szeretettei azok. 2002-ben megtalálták a németjuhász testét a közeli erdőben. Nem találtak rajta külsérelmi nyomokat. Egyesek azonban úgy vélik, egy kamionsofőr gázolta el, majd rejtette el az erdőben. 2003. június elsején, a város alapításának 226. évfordulóján szobrot állítottak Hűség számára. "

"Shep előéletéről keveset lehet tudni, de utolsó hat évéről már kicsit többet. A hűséges kutya gazdája egy Fort Bentonhoz közel élő pásztor volt, aki 1936 augusztusában súlyosan megbetegedett. A városi kórházba négylábú társával együtt ment, azonban külön utakon értek vissza. Néhány nappal később ugyanis a gazda életét vesztette, rokonai pedig koporsót küldtek érte. A kutya hűségesen követte a pásztor útját, egészen a vonatállomásig. Ő maga azonban nem szállhatott fel rá. Ezek után minden egyes beérkező szerelvényt üdvözölt abban reménykedve, hogy egyikről szeretett gazdája fog leszállni. "

Jáva szigetének közepén járunk, ahol egy 28 éves férfi, Keli Keningau Prayitno a helyi temető mellett elhaladva különös jelenségre lett figyelmes. Egy cica az egyik frissen betemetett sír mellett feküdt a sárban, és keservesen nyávogott. Keli úgy gondolta, hogy szegény macskának bizonyára nincs hova mennie, és éhes is lehet, ezért hazavitte magához és befogadta. Nem sokkal később azonban a rejtélyes állatnak nyoma veszett. Újdonsült gazdája elkezdett kutakodni utána, és a temetőben a korábban említett sírnál meg is találta a cicát. Egy ideig csak figyelte a furcsa négylábút, és rájött, hogy napjának nagy részét a temetőben tölti ugyan, de néhány órára mindig eltűnik.

Követni kezdte egészen egy házig, ahol fény derült a macska kilétére. Az ott lakók a cica korábbi tulajdonosának gyermekei voltak, akik gondoskodnak a kis kedvencről, miután az hazatér a temetőből. Elmesélték Kelinek, hogy a cirmos, akit beakart fogadni, valójában Ibu Kundari asszonyhoz tartozott, aki már lassan egy éve elhunyt. A hűséges macska azóta mindennap kijár szeretett gazdája sírjához, és keserves nyávogások közepette gyászolja őt."

2016. november