Kezdőoldal » Állatok » Halak, akvarisztika » Miért? (túl rövid)

Miért? (túl rövid)

Figyelt kérdés

mi volt az oka hogy elkezdtél akvarisztikával foglalkozni és milyen érzés volt először feltölteni az első akvidat vízzel és milyen érzés volt beletenni az első csapat halat

és még hogy mekkora volt az első akváriumod és milyenek voltak bele az első halak és hány éves voltál akkor

és hány éve foglalkozol vele?


2011. nov. 15. 18:05
1 2 3 4
 11/35 Frontosa ***** válasza:

Én kb. 6-7 évesen kaptam a szüleimtől egy 54 literest, azzal kezdtem. Imádtam a halakat és a természetet, már akkor is fanatikus horgász voltam, innen jött szüleimnek az ötlet. Az első halaim elevenszülők voltak, de sok-sok hibát elkövettem akkoriban, pl. tartottam aranyhalat is az akiban. Mivel a környezetemben senki sem akvarizált így mindent saját magam kellett kitapasztalnom és sokat olvasgattam, karácsonyra mindig ,,akváriumos" könyvet kértem ajándékba. Rá 4-5 évre már több akim is volt, a legnagyobb egy 112 literes növényes aki, sokféle hal megfordult nálam, felsorolni is lehetetlen lenne. 8-10 éve már koromhoz képest hatalmas információhalmazzal rendelkeztem, anyagi gondjaim sem voltak, egyre inkább specializálódtam és valami különlegesre vágytam (vagy mert már nem találtam benne kihívást), így húzódtam el az ,,egyéniséggel rendelkező" sügérfélék felé, akkoriban még nagyon kevesen tartották őket és alig lehetett kapni, de megtetszett a sokszáz különböző fajtagazdagság, más és más viselkedés és táplálkozáskultúra stb. Ipari mennyiségű akváriummal (literszámmal) rendelkeztem ekkor már, persze párhuzamosan mindig csak 1-3 működött, főiskolás koromban csak 1, amit édesanyámra bíztam hétfőtől csütörtökig. 2 éve a menyasszonyommal vettünk egy lakást és helyhiányra hivatkozva csak 1 akiban állapodtunk meg (amiből végül kettő lett). =) Mára már csak egy 50, 300 és 500 literes akváriumom van, amiből jelenleg az 50 és az 500 literes működik. Az 500 literesben 2 féle sügeret tartok, a kicsi az ivadékoknak van fenntartva. Anyagilag szerencsére jól állunk, időm viszont sajnos egyre kevesebb, (du. 6-7 körül keveredek haza a munkából). =( Tervezek 300 literesből egy lazacsügeres, vagy kalászhalas növényes akit, és egy igazán nagy 1000 liter körüli ,,medencét" de azt hiszem ez majd csak évek mulva lesz lehetséges, ha összegyűlik a pénz egy kertes házra. =)

Szóval kb. 20-22 éve halazok, és szerintem összességében milliós nagyságrendű a hobbimra áldozott anyagi forrás, amit viszont bánok, hogy nem örökítettem meg az akváriumaimat, azt hiszem egy szép nagy album megtelne vele. Így csak az emlékeimben élnek bizonyos nagyon jól sikerült kompozíciók, de sebaj, majd a hátralévő 50 évben. =)

Üdv,

2011. nov. 16. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 Frontosa ***** válasza:

Hoppá kicsit hosszú lett! =)

Bocs

2011. nov. 16. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 A kérdező kommentje:
nem gond de csak délután tudom elolvasni 3 óra körül
2011. nov. 16. 10:38
 14/35 A kérdező kommentje:

nagyon jó történeteket lehet itt hallani főleg az utolsó versenyző fejtette ki de mindenkinek gratulálni tudok a hobbijához és azt kívánni hogy jó sokáig foglalkozzon még vele

és aki válaszolt azt fel is pontoztam

válaszokat továbbra is elfogadok

2011. nov. 16. 14:03
 15/35 Doruss ***** válasza:
Amúgy habléhoz hasonlóan nekem sem sül el mindig olyan jól a tervem, mint remélem. Mindig alapos tervet készítek, ha át akarom rendezni az akváriumot, de a növényekkel nagyon béna vagyok. Az állatokkal jobb, mert látom rajta, hogy mit akar, lehet vele kapcsolatot teremteni. Valamilyen szinten egy hallal is. De a növények, szerintem abban sosem leszek igazán jó :)
2011. nov. 17. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 A kérdező kommentje:
hát igen a növény nekem is problémás
2011. nov. 17. 19:32
 17/35 gaxal ***** válasza:
nekem most 82 literben 4 guppiból 11 lett és 8 neonhal meg 3 páncélosharcsa + 1 alganyaló 4 éve bírják, elképzeltem h milyen szép lesz de valahogy félresikerült és másnap szebbnek tartottam mint az elképzetést :D
2011. nov. 20. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/35 A kérdező kommentje:

ó te pedig ki akartam emelni

de grat hozzájuk sok sikert

2011. nov. 20. 09:02
 19/35 Brigi ^^ ***** válasza:

Mindig is tetszettek az akváriumok, a természet és az állatok közel állnak hozzám. Ovis koromban ha megláttam egyet, rögtön odarohantam és képes voltam fél óráig álldogálni az üveg előtt.

Aztán elkezdtem könyörögni egy akváriumért, amit természetesen nem kaptam meg, így 8 évesen volt egy hülye ötletünk egy barátnőmmel, és elmentünk a 2sarokra lévő kisállat kereskedésbe, mondván, hogy átmegyünk a szomszédba. Előtte szereztünk egy műanyag ládikát, és tettünk bele műnövényt meg valami kavicsot is átmostunk.

A boltban megkérdeztük, hogy melyik az a hal, amelyiknek nem kell levegőztető és nem túl igényes, persze jól beetettek minket a bettával. Hazavittük és vagy 1,5 évig bírta szerencsétlen...közben anyuék rájöttek a csínyre (mondjuk elég feltűnő lehetett, hogy bezárkózom a fürdőszobába fél órára, hogy bámuljam a halam), de ez mellékes. Ennél nagyobb "lázadásom" azóta sem volt, még mindig nem értem magam, hogy hogy juthatott ilyen eszembe. (látták, hogy mekkora szenvedéllyel csinálom és hogy tényleg rendszeresen takarítom, sokat törődök vele, így nem kaptam olyan nagy szídást).

Közben rendesen felkészültem a battákról való tudnivalókról, szerintem az összes lehetséges oldalt elolvastam... csakhogy sejtésem sem volt, mennyi minden más van a halak igényein kívül egy akvárium körüli tevékenységekben.

Miután szerencsétlen hal elpusztult (nagyon megbántam már a történteket) már egész jól beleástam magam a témába. Nem adtam fel és kiolvastam 2könyvet, folyamatosan néztem blogokat, regisztráltam az akvarista.hu-ra és az itt feltett kérdéseket is rendszeresen olvastam, akváriumtartó ismerőseimet folyton kikérdeztem (amitől már frászt kapnak :D), és meglepetésemre több mindent tudtam az akváriumokról mint ő maguk.

Majd ismerősömnek feleslegessé vált egy 30literes akváriuma! Kölcsön kaptam tőle, és most egy betta díszeleg benne, semmiben nem szenved hiányt, már 2éve. :)(tudom, hogy egy nagyobbal kéne kezdeni...)

Karácsonyra kapok még egy komolyabb könyvet, aztán egy "rendesebb" akváriumba is bele szeretnék fogni. Kb 120-150 litereset tervezek, vagy 5-6 társítást is kitaláltam, de nem szeretném elkapkodni, hogy csak csalódás legyen a vége. Hát ennyi lenne, köszönöm, ha valaki is elolvasta. :D

2011. nov. 21. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 A kérdező kommentje:
én elolvastam és ha jól értelmezem nem lehetsz csak tizen pár éves ami azt jelenti hogy még bőven van rá időd én is most kezdtem 16 évesen pár hete de én 165 literrel és engem még segítenek is a szüleim
2011. nov. 21. 17:21
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!