Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Törpenyúlnál mit jelent a...

Törpenyúlnál mit jelent a szemkönnyezés?

Figyelt kérdés
Van egy hároméves törpenyulam, semmilyen problémája nem volt még, fogai idáig rendben voltak. Nem könnyezik durván a szeme, de azt kiskora óta megfigyeltem, hogy alvás után mindig pici csipa van mind a két szemén, talán nagyon picit könnyes is szokott lenni, de szerintem ez nem kóros. És ez mindig is így volt. Mikortól kell foglalkozni a szemkönnyezéssel? Ha már nagyon durván könnyezik és ragacsos a szőre a szeme alatt, és állandóan folyik a könnye? Ilyen szerencsére még nem volt. A másik pedig hogy néhány szál szénát nehezebben eszik, úgy látom. November végén, majd egy bélleállás alkalmával január végén is megnézték a fogát és minden rendben volt. Azt sem értem, hogy ha kezdődő fogproblémája lenne, akkor azok a fogaik amiket lát az orvos, miért nem látszanak rajta apró elváltozások, még csipkék sem voltak soha? Tehát ha mondjuk olyan hátsó foggal lenne probléma amit csak altatásban lehet megnézni, akkor az előrébb lévő fogaknál nem kéne már csipkéket látni? Ezt sosem értettem. Persze nem biztos hogy baj van a hátsó fogaival. Ha esetleg valamelyik foga csipkés lenne, az jár valamilyen problémával, tehát az a táplálkozásában nehézséget okozna, vagy az még nem?

2020. márc. 9. 10:35
 1/3 anonim ***** válasza:

Ha csak kicsit könnyezik az normális.

Ha kicsit nehezebben rág meg egy egy szénát az nem baj mert minden szál szénának más az állaga íze. Valamelyiket többetvszopogatnak rágogatnak.


Baj csak akkor van a szemével ha nagyon durván könnyezik. Akkor lehet fogprobléma is.


Viszont attól hogy egyszerre nőnek a fogak attól még nem kopnak egyszerre. Nekem a nyuszimnak csak az egyik hátsó foga volt csipkés. Ez még nem zavarta őt semmiben, nem is tudtam róla csak mivel altatva volt a doki gyors megkukkantotta és lecsiszolta hogy ne legyen később gond vele.


Tehát ha picit csipkés az még nem zavarja és nem is mutatja majd a jelét hogy gond lenne. Ha nem fog enni vagy csak nagyon keveset, akkor kell majd dokihoz vinni vagy ha nagyon könnyezik.

2020. márc. 9. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Rendben, köszönöm.
2020. márc. 9. 21:49
 3/3 anonim ***** válasza:

Picit csipás szem teljesen normális. Neked is csipás a szemed reggelre, náluk is ugyanígy normális valamennyi könny. Ha látod, hogy már ragacsos a szőre, meg folyton nedves a szeme, szőre, akkor az már könnyezés.

Sokszor fogprobléma okozza. De bele is mehetett valami.

Ha csipkés lesz a foga, az nem minden esetben gond, de ha romlik, felsértheti a nyálkahártyát akár a pofa, akár a nyelv felől és az már fájdalmat okoz neki, ilyenkor sokszor nem is eszik. Ha gyanakszol fogproblémára, érdemes megnézetni és nem megvárni vele, amíg már nem eszik.

2020. márc. 10. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!