Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Jól tettem, hogy kioltottam...

Jól tettem, hogy kioltottam egy patkány életét? Miért érzem magamat rosszul miatta?

Figyelt kérdés

Tudtam róla, hogy egy patkány él a fás kamrában. Eddig még sosem láttam, csak hallottam, meg tudtam, hogy itt van.

Vagyis, tavasszal voltak többen, de egy cég segítségével ki lettek irtva ezt az egyet kivéve. Tudom, hogy csak ő volt, mert sajnos van tapasztalatom patkány témában.

Mentem a tyúkokhoz és ott állt és meg sem mozdult. Pár percig csak néztük egymást. Majd oda tartottam a gereblyét, amit megszagolt, majd kényelmesen elindult a másik irányba.

Ekkor a gereblyével leszorítottam, majd elkezdett visitani.

Körülbelül fél percig így hagytam, majd fogtam egy nagy követ és összezúztam vele!

Nem szenvedett, mert azonnal megöltem.

Azóta egyrészt rosszul érzem magam miatt, mert 30 éves létemre soha nem öltem még semmilyen állatot! Egyszer véletlen egy kiscsibét, de szándékosan soha semmilyen állatot!

Még a ragasztóba szorult egereket se voltam képes megölni négy éve!

Másrészt, úgy gondolom, jól cselekedtem, mert néhány éve a másik háznál az én hibámból úgy elszaporodtak a patkányok, hogy annyira kaotikus lett a helyzet, hogy el kellett adnom a baromfikat...

Sajnos, annyira eldurvultak, hogy megtámadták a nagyobb csirkéket is a jelenlétemben is!

Volt, amelyiket elvitték, volt egy csirk, amelyiket úgy találtam meg, hogy össze volt harapdálva, haldoklott, keservesen sírt, majd 1 óra szenvedés után elpusztult...

Szóval, úgy érzem, jól cselekedtem most! Mégis, rosszul érzem magam, hogy kioltottam egy emlős életét...



2022. júl. 22. 23:29
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm kilences!
2022. júl. 23. 00:05
 12/20 anonim ***** válasza:
93%
Nem mondom hogy "jól tetted", hiszen lehet ezt máshogy is kezelni. Pl egy üveg tetejébe beleb*szni egy kést és megforgatni hogy járjon benne a levegő, majd beletuszakolni (ha belefér) ha már úgyis csapdában van, aztán elvinni egy közeli erdőbe vagy a rétre humánusabb lett volna. De mikor megláttad a patkányt az agyadban valószínűleg a múltbeli élményeid miatt megszólalt az a bizonyos vészjelző és ösztönösen megtettél mindent hogy kiiktasd. Az ösztöneinket nem tudjuk irányítani, és olyankor teszünk olyan dolgokat amiket higgadtan soha. (Pl mikor egy anya látja hogy a kisfia a száguldó kocsik felé rohan a labdája után, és ahelyett hogy kiabálna mint máskor ha rosszul viselkedik, ösztönösen úgy visszarántja hogy a gyerek karja 3 napig vörös). Szóval nem mondanám hogy "jól" cselekedtél, inkább érthetően. Viszont az hogy ilyen komoly reakciót váltanak ki belőled a patkányok lehet trauma, vagy akár ptsd jele is.
2022. júl. 23. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:

Igen, igazad van! Ösztönösen cselekedtem!

Amikor leszedtem róla a gereblyét, ő elkezdett menekülni és ekkor egyből megtettem!

Megszólalt bennem egy olyan ösztön, hogy nem hagyhatom elmenekülni, mert bántaná ő vagy az utódai az állataimat! Tudat alatt megszólalt bennem egy "vészharang", hogy nem engedhetem el! Ezek a gondolatok mostanra tisztázódtak bennem!

Eltemettem a kertben.

Viccesen hangzik, de olykor a legyet is kirakom a házból, ha véletlen meg tudom fogni!

2022. júl. 23. 01:54
 14/20 anonim ***** válasza:
A 12-esnek igaza van
2022. júl. 23. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
96%
Aki állatokat tart, annál egyszerűen van ilyen, és meg kell tenni, és ezt csak az tudja, aki tapasztalta. Amúgy is elpusztult volna, a patkány sokkal érzékenyebb a környezetére, és sokkal okosabb, mint gondolnád. Tudta, hogy ártani akarsz neki, mégsem ment el, biztos, hogy meg volt már mérgezve, és haldoklott. Gyakorlatilag véget vetettél a szenvedésének.
2022. júl. 23. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:

Köszönöm! Igen, valószínűleg azért volt ennyire "kedves", mert evett a méregből és már kezdett legyengülni! Hiszen, ez a méreg olyan, hogy több napig szenved tőle, mire elpusztul.

Engem is ez vigasztal, hogy véget vetettem a szenvedésének!

Már egyébként jobban vagyok lelkileg és úgy gondolom, helyesen cselekedtem! Éjjel még a sírás kerülgetett...

Nem mondom, hogy büszke vagyok magamra - mert abszolút nem - ,de meg kellett tennem!

2022. júl. 23. 13:40
 17/20 anonim ***** válasza:
62%

Nem tettél semmi rosszat! Gondolj azokra a nappal barátságosan kotkodácsoló tyukokra akiket aztán éjjel kegyetlenül, elevenen megrág.

Azzal, hogy legyilkoltad napokig bizonytalanságban tartod a többi patkányt akik a kiszenvedő patkány halálsikolya miatt nem mennek oda és MEGMENTED a barátságos, kedves és ráadásul tojást is tojó csirkéket.

Ha épp nem volt csirke az se baj, mert lehetett volna akár.


További érv.

Ha egészséges a patkány nem vár meg téged. A méregtől napokig szenved belső vérzésben és kínok kínjával múlik ki. Te gyorsan végeztél vele.

Magad megnyugtatására mindkét verziót választható 😉!

2022. júl. 26. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
93%
Durván hangzik, de jogos.
2022. júl. 26. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen neked is tizenhetes!

Nem bántam meg a tettem és köszönöm a támogatást!

2022. aug. 1. 12:27
 20/20 anonim válasza:

nekem is van patkány tapasztalatom.

1. valóban nem tud viselkedni szelíden a patkány. kivéve ha kisállat kereskedésben direkt ilyen fajtájú kedvencnek valók.

vagy ugye a méregtől, szerektől. a patkányok is lehetnek veszettek. de volt h olaszországban a sok erjedt szőlőktől voltak ilyenek a patkányok.


nem megoldás valajova az erdőbe kitenni. hidd el ugyan az a patkány visszatér. ahogyan már, kutyák és macskák esetében több kilóméter távban is vissza tudnak térni. orosz kísérletek is voltak erre.


jól cselekedtél.


ha csak az az egy maradt a korábbi írtásból akkor valszeg az volt az alfa nőstény. ha egy kicsi bajt is észlel, akkor megbújik mashol. inteligensebb biztos h ezért élte túl.


az egyik macskám nagyon megharcolt egy nagy patkánnyal. dúrva volt végig nézni. szerencsére legyűrte Mircikém. Utánna nem is volt egy patkány sem. úgy vélem h az is egy ilyen alfa nőstény vagy hím lehetetz. ha akkor megszökik, biztos h elszaporodtak volna.


sok macskánk is lett és egy patkány sem volt soha.



szerezz macskát, de jobb ha többen vannak ha folytonos a patkány probléma.


ha nem vagy macskás akkor ajánlom a fox terriert. azok is megfogják. bár azok meg is tudnak tőle betegedni. szegény Pajtinkat odaadtuk kölcsönbe egy rokonnak a patkányok miatt. amikor vissza kaptuk rá 1hétre meghalt. pedig tök vidám volt. semmi jelét nem mutatta h baja lenne. állat orvos mondta h van egy pukli a lábán, amit patkány vagy menyét harapott, de inkább patkány, mert a menyét nagyobbat harap.

2022. aug. 20. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!