Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Mi a véleményetek erről a...

Mi a véleményetek erről a hozzáállásról? Húsvéti nyúl téma.

Figyelt kérdés

Egy ismerősöm posztolta ki Facebookra, és én nagyon kiakadtam rajta:


Húsvét közeledtével egyre több poszt jelenik meg "Ne vegyél nyulat húsvétra" felirattal. Hát... Én a magam részéről köszönöm a szüleimnek, hogy gyerekként részese lehettem annak az élménynek, hogy van nyuszim (nem is egyszer). A mai napig (több mint 30 év után is) felemlegetjük azokat a boldog, vagy éppen vicces eseteket, amiket a nyuszikkal éltünk át. Igen, a húsvétra kapott nyulaimmal. És köszönöm a szüleimnek, hogy megtanítottak arra, hogy felelős vagyok valamiért/valakiért. Hogy akkor lehet nyuszim, ha gondoskodom róla. És gondoskodtam. Füvet szedtem neki napi kétszer, takarítottam a ládáját naponta többször. Játszottam vele, futtattam, szerettem. És ezt természetesen sokszor együtt, közösen a családdal. És igen, úgy kaptam nyulat, hogy tudtam, pár hónap múlva nem tudom megtartani. A szüleim mindig előre megbeszélték, hogy visszaviszik a tenyésztőnek, vagy tudták kinek lesz odaadva, aki el tudja utána látni. Ha ezt nem tudod megtanítani a gyerekednek, akkor tényleg ne vegyél nyulat. De ezesetben ne vegyél kutyát, macskát, hörcsögöt, de még egy cserepes virágot sem. De tudd, hogy nagy élményektől fosztod meg a gyerekedet, és sok dologtól, amit meg lehet tanulni egy nyuszitól illetve annak tartásából. (És természetesen arra gondolok, amikor egy gyerek már megfelelő korú ehhez, illetve vannak olyan körülmények, amik megfelelnek egy nyúl tartásához. De ennek eldöntése is a felnőtt feladata)


Ti mit gondoltok róla? Szerintem a felelős állattartás messze nem ott kezdődik, hogy pár hónapig eteted azt a szegény nyulat, hanem ha élete végéig felelősséget vállalsz érte, akkor is ha baj van. Furcsa hozzáállás, azóta kicsit más szemmel nézek erre az ismerősre, ennél többet néztem ki belőle.



2013. ápr. 12. 10:37
 1/9 Antimod ***** válasza:
100%

Az nem felelősségre nevel, hogyha nem tudod ellátni, akkor majd ellátja helyetted más.

Továbbá nem tartom jó ötletnek, hogy ad-hoc módon, előre meg nem beszélve hirtelen állatot veszek a gyereknek. A gyerek is akarja, hogy legyen állata, továbbá legyen elég idős és érett ahhoz, hogy el tudja látni. Nyilván segít neki benne valaki, de a nyúl élőlény, nem egy eldobható valami, amit megun az ember.

2013. ápr. 12. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
47%

hát én az ismerősöddel értek egyet! szerintem te ezt az egészet vagy félre értetted vagy túl reagálod..!

még a hírekben is ezt hangoztatták,ugyanis valóban felesleges csak azért nyuszit venni,hogy a gyerek két napig örül neki,majd útba lesz,és ilyenkor megszabadulnak tőle,úgy hogy pl. valahol elengedik.

Szóval: ez a "felhívás" nyílván azoknak szólt,akik csak meglepiből elhozzák,de nem gondolják végig,hogy mivel jár utána az állat tartása.

2013. ápr. 12. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Egyetértek mind a kettő előttem szólóval, de én sem tanácsolom húsvét körül a "nyuszibeszerzést". Sok gyerek játszik vele 1-2 napig, aztán mikor ki kell takarítani, először még kitakarítja, majd magasról lesz*rja :S És egyre több az ilyen, majd még pár hétig csak-csak elvan valahogy, a szülők gondozzák, és utána próbálnak tőle megszabadni, akár bármi áron is, csak ne kelljen többet rá költeni, meg ne legyen vele gond. Ha valaki nyuszit akar, az bármikor vehet, nem csak húsvétkor, viszont a húsvéti nyuszik kb. 80-85%-a szerintem ilyen rossz gazdihoz kerül. Hirtelen döntés, okozzunk örömet a gyereknek, nem gondoljuk át stb. stb... Ha meg már ott van a nyuszi, fogják utána a fejüket a szülők, hogy nem kellett volna. Persze nem minden ilyen, te a szerencsések, és lelkiismeretes gyerekek közé tartozol szerencsére, de az emberek kevés %-a ilyen csak sajnos.
2013. ápr. 12. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Ha ti normálisan tartottátok, akkor talán ne vedd magadra. És igen, ne vegyél nyulat húsvétra. Nem húsvétkor, nem egyébként, hanem húsvétra. A normálisabb tenyésztők nem is adnak el ilyenkor kisnyuszikat, vajon miért? Sokan megveszik aztán egy hét múlva szabadulnak ahogy tudnak, elengedik, de kukában is találtak már nyulat húsvét után. És szerinted jót tettetek annak a nyuszinak hogy pár hónap után, amikor megszokta a helyét, megszeretett titeket tovább adjátok? Nem egy játék, ami ha már nem kell, akkor odaadhatod valakinek. Ők is ragaszkodnak a gazdájukhoz, én le sem tudtam volna vakarni magamról a nyuszimat, állandóan követett és nyalogatott már egy hét után is. Büszke lehetsz magadra, hogy még dicsekedsz is ezzel.
2013. ápr. 12. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
nekem erről vegyesek az érzelmeim egy részről tényleg felháborító hogy ő büszke arra hogy pár hóapig képes nevelni, eltartani egy állatot, másrészről pedig ha belegondolsz vannak nyuszik akiknek sokkal rosszabb a sorsuk, mint ahogyan azt mondták elöttem is, így az már egy csöpnyi felelősséget mutat, hogy nem hagyják magára, hanem megadják neki a lehetőséget, hogy normális gazdija legyen.
2013. ápr. 12. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

A nyuszi meg megszereti a gazdiját, ragaszkodik hozzá, aztán pár hónap múlva meg hoppon marad és levágják..


Szóba nem állok olyan emberrel, aki ennyire selejtes, mint az ismerősöd.

2013. ápr. 12. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Baratnomnek is volt igy nyula gyerekkoraban. A nyultenyeszto a telekszomszed volt. A szulok elore lebeszeltek, hogy a nyulat odaadjak ajandekba husvetra, 1-2 napot lehet a lakasban, de utana megy vissza a tenyesztohoz!

De ott mar varta egy elore kulon neki keszitett nyulketrec es evekig utana a (foleg) baratnom gondozta: Az o nyula volt, csak epp nem a lakasban lakott:)

Igy nyugodtan lehet.

2013. ápr. 13. 02:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Ne vegyél húsvétra nyulat= ne csak azért vegyél mert húsvét van, ha szereted, gondozod akkor ki ne vehetnel?


Sztem értelmezési gondjaid vannak, nem megbántani szeretnélek, de ha te emiatt másképp nézel valakire akkor veled van gond. Senki nem arra gondolt hogy ne vegyen senki nyuszit húsvétkor....

2013. ápr. 13. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Ne vegyél húsvétra nyulat= ne csak azért vegyél mert húsvét van, ha szereted, gondozod akkor ki ne vehetne?


Sztem értelmezési gondjaid vannak, nem megbántani szeretnélek, de ha te emiatt másképp nézel valakire akkor veled van gond. Senki nem arra gondolt hogy ne vegyen senki nyuszit húsvétkor....

2013. ápr. 13. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!