Hogyan lehet lelkileg megbirkózni ezzel a feladattal?

Mindig is voltak állataim, de 10-13 évesen az ember fel sem fogja a halálukat, akkor még a szülők feledtették a szomorúságot, ezután jött egy pár év szünet, és már felnőttként újból belevágtam a tartásba, annak ellenére is hogy profi egzotikus szakirányú orvos csak a fővárosban van így mindig reménykedtem hogy sose kelljen orvost keresni, a testvérpár akit magamhoz vettem sajnos már nincs velem, az akkor árván maradt testvér mellé hoztam egy társat, sajnos most Ő is egyedül maradt, teljesen összetörtem, ha az eszemre hallgatnék akkor elajándékoznám egy olyan embernek aki szintén évek óta foglalkozik velük, azonban a szívem ezt nem hagyná, neki is kelleni fog egy kis pajtás, hogy legalább Ő boldog legyen, számomra viszont ez egy kör amiből nehéz kiszállni, pont a szeretet és kötődés miatt, arról nem beszélve hogy nagyon érzékeny vagyok, és duplán padlóra tesz ha állatokkal kapcsolatban olvasok rossz dolgokat.