Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Domináns kan kutya?

Domináns kan kutya?

Figyelt kérdés

Olyanokhoz szólna a kérdésem elsősorban, akiknek domináns kan kutyája van, és hasonló szituációban volt. Alapvetően tudatosan sokat hordtam kutyák közé kiskorában, sajnos a kutyaovi kimaradt nekünk. Sulit elkezdtük. Tudni kell, hogy amúgy teljesen normális kutya, szocializált, rendesen van foglalkozva vele, rendszeresen járunk sétálni, elkísér futni is.


Viszont kamaszkora körül elkezdett morogni a nála nagyobb/egyméretű kanokra, de teljesen véletlenszerű, kiszámíthatatlan módon. Ekkor még ivaros volt, ezt már bánom, hogy nem ivartalanítottam előbb. Viszont kisebb testű kutyákkal, mindig teljesen jól kijön, igazából nem az a nagyon bandázós kutya, de teljesen normálisan kommunikál velük. A gond, mint írtam, a vele egy nagyságú kutyák egyes egyedeivel van. Elkezdtük a kutyasulit, szépen beilleszkedett a falkába, egy idő után teljesen normálisan viselkedett mindenkivel, bár az elején azért morgott egyes kutyákra. Egy foglalkozás alkalmával el is engedtem (addig pórázon volt, amíg a többiek játszottak). Ekkor először egy nj-vel balhézott össze (nem az én kutyám kezdte), majd egyből ezután egy goldennel veszett jobban össze, ekkor erősen dominálta is szegényt. Oké, tiltottam, békénhagyta őket. Viszont a következő hétvégétől kezdve már egyből menne neki a nj-nek. (Most megint pórázon van)

Plusz infó, hogy az nj gazdája elég érdekes, meg persze a kutya egy ivaros kan. A gazdi nem figyel a kutyára, inkább beszélget a többiekkel, mindig odaengedi hozzánk, pedig az oktató is rászólt, hogy nem kéne... Szóval amikor már közelít a nj alapból morgassal kezd és kapna oda. Szerintem tuti verekednének, ha szabadon lennének. Gondolom ennek a hatására elkezdett megint visszafelé fejlődni, és már egy másik (szuka) nj-re is morog, aki teljesen normálisan közeledik egyébként.

Az egyik foglalkozás alkalmával már elengedtem, amikor a kan nj-s hazament, full normálisan viselkedett az enyém, de elkezdte csesztetni a szuka nj-t, de szólásra ezt is abbahagyta.

Viszont azóta megint elkezd morogni a kanokra főleg, kihegyezve a kan nj-re és a goldenre. Az oktató csak annyit mondott erre, hogy ő nem egy bandázós falkakutya, annyit tudok vele tenni, hogy tiltom ezt a viselkedést. Én ezt értem is, de séta közben is ha odaengednek valami random kutyát, nem akarom hogy összeverekedjen esetleg, se azt hogy morogjon, inkább hagyja őket figyelmen kívül.


Ha valakinek hasonló gondjai voltak a kutyájával és elmondaná, azt megköszönném. 1,5 évesen lett ivartalanítva egyébként, kb.4, lassan 5 hónapja.


Fontos még, hogy amúgy feladatozás közben teljesen normális, direkt a kan nj mellé szoktam helyezkedni, hogy gyakoroljuk azt, hogy ne figyeljen rá.


2021. márc. 8. 21:12
 1/2 anonim ***** válasza:
87%

Hasonló volt nálunk is, sok-sok gyakorlással eljutottunk oda, hogy nem veszi fel, ha nagyon durván dominálják se.

Figyeltem a kutyát, megtanultam, hogy a "robbanást" milyen jelek előzik meg, már ezeknél tiltottam(először szóval, ha nem volt elég, póráz rántással), ha pedig szépen viselkedett, dícsértem(szóban, simivel vagy kajával).


Sok sok változatos helyre vittem, nem csak a suliban gyakoroltunk.

2021. márc. 8. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Keresnék a helyedben egy másik sulit. A dominancia nem agressziót jelent.
2021. márc. 9. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!