Mondanátok érveket arra, hogyan győzzük meg az anyukánkat afelől, hogy megtarthassunk egy kutyát?

Befogadás után, mikor már ő is megörült hogy egy szerető családra lelt, szívtelenség lenne belökni egy menhelyre, akármilyen nehéz is vele egy kis lakásban.

Igaz, talán hiba egy állat helyzetét egy emberéhez mérni, de hasonló dolgot élne át, mint egy olyan kisgyerek, akit a felelőtlen szülő kényelmi okokból bevágott egy árvaházba. Ráadásul ő, a gyerekkel ellentétben, soha sem nő fel annyira, hogy hosszabb távon gondoskodni tudjon magáról, ha pedig túl sok időt tölt ott, a véges férőhelyek miatt nem nem gondoskodhatnak róla egész életében, és valószínűleg az utolsó dolog amit látni fog majd, egy műtőasztal lesz.

Nem tudom ilyesmit akartál-e, nekem ezek a gondolatok jutottak eszembe :)

Van egy ismerősöm, aki két felnőtt kan golden retriever-t tart egy bérlakásban, igaz, sok baj van velük, de amikor hálásan az ölébe teszik a fejüket, és úgy alszanak el, és amikor hazaér, úgy ugranak rá mint egy lelkes kisgyerek, az mindenért kárpótolja ;)

Egyébként nekem is van egy törpetacsim, igaz, nem bérházban élek, de az enyém is benti kutya =)