Ma reggelre meghalt a kutyám, hogyan dolgozzam fel?

Hát részvétem, sajnálom, különösen, ha nem is számítottál rá.

Nagyokosnak hangzik, de ezt csak az idő fogja megoldani. És habitus kérdése, de nem mindenki egyforma abban, hogy ilyenkor gyorsan legyen egy másik, vagy hagyni kicsit időt meggyászolni a régit. Ezt ki-ki döntse el. Együttérzek.

2. szerintem nem úgy értette-.- xD

nekem is van egy kutyám úgyhogy nagyon sajnálom. de fogd fel úgy hogy jobb helyre ment ha ez segít

és az idő is fog:(

Engem sajnos teljesen felkészületlenül ért az előző kutyum halála, szinte belebetegedtem. A sírás sokat segít, de én annyira odavoltam, hogy nem tudtam sírni sem.

Aztán amitől kicsit könnyebb lett: kimentem a kertbe, gyertyát gyújtottam, néztem ahogy száll fel a füst. Kicsit megnyugtatja az ember lelkét, ha eléget egy gyertyát. Én még napokig gyertyát gyújtottam érte esténként. Nem vagyok vallásos vagy ilyesmi, de hidd el, megnyugtat.

És a másik, hogy emléket csináltam neki. Összeszedtem a képeket, fekete keretbe tettem őket a gépemen, ilyesmikket babráltam. Arra jó volt, hogy ettől el tudtam kezdeni sírni, és attól annyira megkönnyebbültem, hogy aludni is tudtam már.

Egyébként pedig tényleg csak az idő.

Egy új kiskuty kétélű fegyver, mert ugyan a cukiságával kicsit feledtet, meg legalább leköti a figyelmed, de ha elkezded a régihez hasonlítgatni, akkor idegesíthet is. Mert jön egy kölyök, aki hangos, pörgős, rág, mindent lepisil, még nem ért emberi szavakat, rengeteg türelem kell hozzá, pótolni egyáltalán nem tudja a régi kutyádat.

Együttérzek veled, de fel a fejjel, a kutyák nem élnek annyit mint az emberek, így ha szereted őket, és lesz még kutyád, akkor bizony elő fog még fordulni, hogy kutyát kell temetned. Ez az élet rendje.

Részvétem!2éve az én kutyám is meghalt...öreg volt!

Eltemettük a kertbe,csináltunk neki "emlékhelyet" ültettünk oda virágokat!Enyhíteni nem lehet a fájdalmat...sírd ki magad aztán ahogy telik az idő könnyebb lesz!Az emléke örökre megmarad!

Mi volt vele? Beteg volt? Mennyi idős volt?

Irj róla, talán könnyebb.

Egyébként valóban csak az idő enyhít. Az előző kuttyom tíz éve, hogy elköltözött az örök vadászmezőkre, de máig elven az emléke, sosem is fogom elfelejteni...

Van másik kutyánk, kettő is, nagyon szeretjük őket, de a régiekre is emlékezünk, igen gyakran.

A fájdalom enyhülni fog idővel, de az emléke és a hiánya azért megmarad.

Legalábbis nekem.

Eszembe jut egy írás, ideidézem, hátha van aki még nem ismeri:

SZIVÁRVÁNYHÍD

A Menyországot a földdel egy híd köti össze, amelyet Szivárványhídnak neveznek.

A híd innenső oldala a lágy zöld fűvel borított dombok, hegyek és völgyek földje. Ha egy kedvenc állatka meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Itt mindig van elég víz és eleség, folyton lágy tavaszi szellő fújdogál.

Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra épek és egészségesek lesznek, pont olyanok amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap, vagy amint emlékeinkben újra és újra előjönnek. Napjaik önfeledt játékkal telnek, Boldogságuk mégsem teljes mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak.

Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hirtelen megáll. Fénylő szemei a messzeséget fürkészik, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitör a csoportból, és szinte repül a zöld fű fölött egyre gyorsabban és gyorsabban. Észrevesz Téged, és amikor te és különleges barátod újra találkoztok összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben, és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet, és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek oly régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha.

Együtt mentek át a Szivárványhídon.