Hogy győzzem le a félelmemet?

Volt ilyen kolléganőm. Mikor megismertem annyira félt a kutyáktól, hogy inkább nem szállt le a buszról, ha a megálló közelében látott egyet... tényleg durva fóbiája volt.

Aztán csapatépítőkön mikor látta, hogy visszük a kutyáinkat másik kollégákkal (meg amúgy év közben hallotta a sztorizgatásokat hogyan foglalkozunk velük) már egyre javult a toleranciája. Persze nem szadiztuk őt, nem engedtünk a közelébe kutyát, pórázon voltak, és nem is erőltette senki, hogy barátkozzon velük, illetve nem is gonoszkodott senki, vagy gúnyolta a félelmét. Évek teltek el, és ő ahogy megismerte ezeket a kutyákat egyre komfortosabban érezte magát, és egy alkalommal odajött mellém és simogatni kezdte a kutyámat :)

Tudni kell, hogy a kutyás kollégáim és én is komoly szinten sportolunk a kutyákkal, szóval kiegyensúlyozott, kézben tartott kutyák.

A fóbiás lány ezután - a mi kutyáinkkal - már kifejezetten barátságosan viselkedett, a legnagyobb (40kg) kanommal még fotózkodott is, hogy fittizzen vele a haveroknak :D azt mondta, látta, hogy a mieink milyen okosak és kedvesek, és először csak a félelmet akarta legyőzni, majd rájött, hogy kutyát simizni jó. Idegen kutyákkal még mindig távolságot tart, de már leszáll a buszról :D És nemrég befogadott egy cicát is. (Korábban teljesen elzárkózott az állattartástól)